Teológia - Hittudományi Folyóirat 20. (1986)

1986 / 3. szám - KÖRKÉP - Schmatovich János: Egyházközségi munkatársak kiképzésnek jézusi modellje

Ha a Jézushoz való csatlakozást komolyan vállaló tanítványok már puszta létükkel is tanúságot hordoznak, nem kell csodálkoznunk azon, hogy majd a szóbeli igehirdetésre is kifejezett megbízatást kapnak. A felkészülés ideje alatt azonban megfelelő tudásanyagot kell elsajátítaniuk. Az „Isten-Ország titkának feltárása" elsősorban és kiváltképpen a tanítványi körnek jut osztályrészül, míg a „kivüllevőknek minden rejtéllyé lesz" (Mk 4,11). A néphez szóló nyilvános prédikáció mellett Jézus tud „a fülbe súgásról" (Lk 12,3), azaz a tanítványok bizalmas külön-oktatá- sáról is. Jézus csak úgy küldhette el tanítványait az elközelgő Isten Ország és a megtérés hirdetésére, hogy ha előzetesen alaposan felkészítette őket és „tananyagot" adott a kezükbe. A korabeli tanítómesterek munkamódszeréhez hasonlóan minden bizonnyal Jézus is egy-egy „előadásának" elhangzása után — számos szakember véleménye szerint — megfogalmazta annak rövid áttekintését. Ezeket a rövid mondatokat vagy példákat azután a tanítványok megjegyezték és saját igehirdetésüknél felhasználhatták. Ilymódon az apostoli igehirdetés és hitoktatás egyenesen az Úr tekintélyi szavaival kezdődhetett. Jézus és tanítványi körének ez az oktatói eljárása őrizte meg számunkra — az evangéliumi iratokon keresztül — az Úr szavainak (ipsissima verba) lényegi áthagyományozását.

Természetesen a tanítványok „oktatását" nem szabad rabbinista módon elképzelnünk. A ta- nítványság Jézus mellett nem egyszerűen csak „tanulmányi idő” volt azzal a céllal, hogy egyszer a tanítvány maga is mester legyen. Jézus és tanítványai kapcsolatában mindenkor maga Jézus marad a középpont. A zsidó rabbi és tanítványai kapcsolatának értelme és középpontja a Törvény. Jézus viszont az ószövetségi Törvény egészen új magyarázatát és Isten akaratának kinyilatkoztatását hozta (Mt 11,27). Nem foglalkozik a korabeli vallási és polgári intézményekre vonatkozó rendeletek és jogi előírások esetleges felülvizsgálatával, számára az emberformáló erkölcsi parancsok tökéletesítése a fontos (vö. Mt 5,17kk). Ez a célkitűzés éles ellentétben állt a farizeusi törvénymagyarázattal és hagyománnyal. Jézus rámutat arra, hogy a magunkbaszállás, önmagunknak Isten előtt való igazolása sokkal fontosabb, mint az emberi paragrafus (Mt 5,48) Nevelő-oktatói eljárást nevezhetnénk „üdvtörténeti módszernek". Isten mindig olyannak mutatkozott az üdvösség történetében, hogy először szeretettel közeledett, bátorított, felemelt, reményt öntött az emberbe és utána adta a törvényt, jézus tartja magát ehhez a módszerhez. Küldetésének első célja az, hogy megismerjük az Atya szeretetét és irgalmát (Mt 5,44kk.; 18,33), s így megszülessék bennünk a bizalom (Mt 6,25—34). A törvény arra való, hogy a bizalomnak és az engedelmességnek helyes kifejezést adjon az élet döntő vonatkozásaiban. Jézusnak tehát gondja volt a szív felmelegítésére, az emberi akaraterő növelésére is. A hit továbbadásában, mások meggyőzésében és vezetésében a tanítványok is csak ezt a módszert alkalmazhatják. A tanítványoknak szavukkal és életükkel tükrözniük kell azt, hogy olyan Istenhez kötötték sorsukat, aki javunkat akarja. így mutatják be az egész nép előtt, hogy Jézus szándéka szerint miként kell az Atyától való függésben élni. — Isten akaratának cselekvése Jézus iskolájában egészen konkrét értelmet kap. A tanítványok azáltal teszik meg Isten akaratát, hogy Jézussal együtt vannak. (Mk 3,141). Ez a „Mester—tanítvány együttlét" jellemezte a korabeli rabbi-tanítványokat is. Akkoriban ez a kapcsolat hasonlított az ,,úr—szolga" viszonyához is, ahol a tanítvány személyi szolgálatot is vállalt; vö. Mt 10,24: „Nem nagyobb a tanítvány a mesterénél, sem a szolga az uránál". Ezért végeztek Jézus tanítványai is szolgai teendőket (vö. pl. Mk 6,35—44; 8,1—10; 11,1—7; 14,12—16; Lk9,25). Ám Jézus mellett a tanítványok ebben a viszonylatban is tanulhattak tőle. Jézus egész működését joggal értelmezhette az asztal—szolga képében: „Én úgy vagyok köztetek, mintha szolgátok volnék" (Lk 22,27). „Példát adtam, hogy amit én tettem, ti is tegyétek" (|n 13,15). A Jézus-követés végső célját ebben a felszólításban ragadhatjuk meg: „Tanuljatok tőlem!" (Mt 11,29). A Jézus közelségében élő tanítványoknak természetesen nemcsak Mesterük tanítását és nézeteit kellett megismerniük, hanem annak életvitelét (Lk 9,37k) és sorsát (Lk 22,28) is.

A Jézust követő tanítványok első és alapvető feladata tehát az, hogy Jézus mellett és Jézustól tanuljanak. A „tanulást" viszont sohasem fejezhetik be: „Nem nagyobb a tanítvány a mesterénél. Mégha oly tökéletes is lesz (a kiképzés során), mindenki (mégiscsak) olyan lesz mint a mestere" (Lk 6,40).

Az Úr Jézus tanítványi köre jeladás és kihívás volt a kortársak felé. Az egyházközség (vagy egyházközségek) vezető papjával — s rajta keresztül az egész hierarchiával — közösségben élő egyházközségi munkaközösség is jelkaraktert hordoz. Jézus szavát hallgatni és tőle tanulni: ez minden kereszténynek egyformán kötelessége. Az egyházközségi munkatársak azonban kiállá154