Teológia - Hittudományi Folyóirat 20. (1986)
1986 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Klostermann, Ferdinand - Bánhegyi B. Miksa (ford.): A lélek az egyház életelve
TANULMÁNYOK Ferdinand Klostermann A LÉLEK — AZ EGYHÁZ ÉLETELVE A Pneuma, Jézusnak és Atyjának Lelke, az egyház életelve. Benne épül föl az egyház, benne áll Jézus gyülekezete mellett. Benne jön létre alapvető egyenlősége és minden járulékos különbözősége. — A prófétai karizmatikus jelleg és annak primátusa összefügg a Pneumának az egyházban betöltött jelentőségével, hiszen elve mindennek, ami az egyházban dinamikus, újjáalkotó (Jel 21,5), spontán, kreatív, ami legyőz mindenféle nomoszt — törvényt —, s ami fölszabadít. Természetesen a világkép átfogó megváltozása, a társadalom vagy legalábbis sok területének dinamikussá válása, a statikus világkép vége, a társadalmi folyamat fölgyorsulása, az információáradat, a tudás ma körülbelül nyolc év alatt duplázódik meg, azokon a területeken pedig, ahol különösen intenzív kutatómunka folyik, mint amilyen az űrkutatás és a kibernetika, már három év alatt. Mindez kívülről is rugalmasabb és mozgékonyabb rendet, több dinamikát követel a keresztény közösségtől, ha hatékonyan akar működni ebben a világban. E tények azonban nem felejtethetik el velünk, hogy az egyház a Pneumában minden kívülről megkívánt dinamikát megelőző dinamikus elvet hordoz magában. ÉLET A SZENTLÉLEKBEN. A Pneumát mint Paraklétoszt, vagyis szószólót, tanácsadót és közbenjárót, Jézus egyházának, gyülekezetének ígérte meg (Jn 14,16) és küldte el, sőt újra meg újra megadja neki teljes bőségben (ApCsel 2,17 sk; 4,31; 8,17). ő Jézus és az Atya Lelke (Róm 8,9; Jn15,26). Benne van jelen számunkra és benne szól hozzánk húsvét után az Úr. Benne épül föl az egyház. Benne fogadja be az adományokat, a szolgálatokat és a karizmákat. Benne hisz, remél és szeret. Benne gyakorolja az igazságosságot, a békét, az örömet, a türelmet és a hűséget. Csak benne lesz igazán közösséggé. Egyedül ő életének, szabadságának, egységének és rendjének kezese. Neki köszönhet ,,minden igazságot" is. H. de Lubac szerint „az ortodoxia összes formulájának, óvóintézkedésének, a betű szerint való hit összes aggályoskodásának, az összes korlátnak sincs ereje ahhoz, hogy tisztán megőrizze a hitet. A Lélek nélkül a dogma nem több, mint mítosz, s az egyház nem több, mint egy párt." Ma afelé hajlanak, hogy az egyházat egyáltalán ne annyira „a megtestesülés folytatásának" tekintsék, (amint ez a katolikus részen Johann Adam Möhler óta gyakorlat lett, s ami aztán nem ritkán az egyház képének megengedhetetlen elrajzolásához és divinizálásához vezetett), hanem „Jézusnak a Szentlélekkel való fölkenetése állandó megmaradásának", aki mint egy és ugyanaz lakik Krisztusban és minden megkeresztelt emberben, s ezáltal egységbe kapcsolja össze — minden szakadás ellenére — a keresztényeket, sőt végső soron mindenkit, aki kegyelemben részesült (H. Mühlen). Ezért az egyháznak sohasem szabad elzárkóznia a Lélek elől és ajándékai elől — ez a veszély nyilvánvalóan megvolt már a korai egyházban is (1Tesz 5,19); — mindig nyitottnak kell lennie számára, s bármit tesz, a Lélekben kellene tennie, annak alapjában pneumatikus történésnek kellene lennie.1 ALAPVETŐ EGYENLŐSÉG Ebben a Lélekben van az egyház minden tagjának alapvető, elsődleges és,,igazi egyenlősége", „minden hivő közös méltóságának és Krisztus Testének építésében végzett tevékenysége tekintetében" (HRE 32); olyan egyenlőség ez, amely az egyházban meglevő minden különbözőség előtt adott, megelőzi azokat, s bár azok adhatnak szerkezetet ennek az egyenlőségnek, meg nem szüntethetik. Mert a Lélek az egész egyháznak adatott, és klerikális félreértés lenne azt hinni, hogy a Lélek állandó tanácsadóságát kizárólag a hivatal, vagy éppen csak a tanítóhivatal birtokosai kapják ajándékba. Mindenkire ugyanaz a Lélek áradt ki (ApCsel 2,4—18), mindannyian „pneumatikusak", lelkiek (Róm 8), tehát „lelkészek" (Geistliche). A kereszténységnek ezen a szintjén mind egyenlőek; itt nincs semmiféle fölé- és alárendeltség. 135
