Teológia - Hittudományi Folyóirat 20. (1986)
1986 / 2. szám - FÓRUM - Széll Margit (összegyűj.): Vélemények és vallomások az igehirdetésről
Minden vallásnak más az igehirdetési módja, jellegzetessége, de a keresztények örök forrása a Biblia. — Ha ebben a veszélyekkel terhes világban a pap néhány buzdító szót fűz a bibliai olvasmányokhoz a szeretetről, a több szeretetről, akkor már sokat adott hallgatóinak. — Mindenesetre a pap tehetségétől is függ, mennyire tud néhány szóval is szívhez szóló buzdítást adni. Én magam nem szeretem, ha oktatnak, inkább buzdítsanak, erősítsenek. Nekem az élő tanítás a Biblia. Az ebből fakadó elmélkedések indítottak az ikonfestészetre is. Agárdy Gábor színművész . . . Milyen lenne az aktuális és helyes forma (esztétikailag is) és tartalom, ami valóban érdeklődést keltene és választ adna nemcsak hívők, hanem az eszmét, erkölcsi elveket keresők számára is? — A kérdésre hozzáértéssel, átgondoltan, komolyan kellene válaszolni — én nem tudok — nem értek hozzá, nem is az én feladatom. Válaszom csak érzelmi hozzászólás lehet. Ahhoz, hogy elveink, hitünk iránt érdeklődést keltsünk, hogy az emberek lelki problémáira választ adhassunk, segíteni tudjunk, vigaszt nyújtani, — igazán, mélyen és őszintén hinnünk kell, hinnünk abban, amit teszünk, hinnünk hivatásunkban. Ismernünk kell az életet; a papnak talán még jobban. Ismernie kell az embert, a mai embert, mai gondjaival, mai problémáival örömeivel, hogy mai módon magyarázza, közvetítse az evangéliumot. Amióta visszaállították a szembemisézést, a hívők (és a templomba betérő kíváncsiak) számára igen fontos a miséző pap magatartása. Sokkal nagyobb a jelentősége annak, hogy a pap hivatása teljességével közvetítse a szent áldozatot. Köszönet és hála a sok segítő, megnyugtatást adó útbaigazító, okos szentbeszédért. Tudom, — hiszem — hogy minden lelkipásztor felkészül az evangélium magyarázására (ha nem tenné, a hallgatók mozgása, beszélgetése, zörgése rögtön figyelmeztetné erre). Igen fontos feladat a jó felkészülés. Szükségünk van erre a sokszor jelképes, esetleg elvont részek megértéséhez. Tudnunk kell, hogy Bibliánk, Krisztus szavai ma, itt, nekem, nekünk mit mondanak. Milyen sokáig emlékezünk egy-egy nagyszerű beszédre; s ha a prédikációt őszintén meggyőződéssel, egyszerűen mondja a pap, természetes és magától adódó lesz minden gesztusa. A hang is fontos eszköze a papnak, ezt nagyszerűen lehet fejleszteni és gyakorolni de érzéssel megtöltve, a legkisebb hangra is figyelünk. Isten szavának első hirdetője a szülő! Hálás vagyok az Úr Istennek, hogy Szüleim szeretete, életük példája, olyan útmutatást és nevelést adott, ami egy életen át segített rosszban-jóban, nehéz és szép időben. Véleményem szerint az emberi nevelés szempontjából szükség van a korai igehirdetésre, a hitoktatásra. Amit az ember meg nem tanul, mindvégig hiányzik személyiségéből. Az értelmes embernek minden területről kell szereznie annyi ismeretet, hogy felnőtté válva dönteni tudjon az élet dolgaiban. (Talán éppen a vallás adja meg a választ arra, amit keres.) Úgy szoktam mondani — ha azt hallja a gyermek, hogy a csokoládé rossz, keserű, mérgező, akkor visszautasítja. Semmit sem kell mondani. Meg kell kóstoltatni vele és akkor eldönti, hogy jó-e, ízlik-e neki . . . — Legyünk mindnyájan Isten igéjének hirdetői saját környezetünkben, nemcsak hitünk meg- vallásával, hanem életünk példájával. Végül: annak, aki Krisztus szavait tanítja, mély hivatástudattal kell az oltár elé lépnie. Istennel, Istenért, felkészülten, szívvel és szeretettel kell sugároznia az evangéliumot. (A pap orvos is, lelki orvos, akihez bizalommal fordulhatunk.) A mai pap nyitottabban él közöttünk, legyen valóban ,,pap-ember". Nagyszerű hivatás „Isten nevében" élni és tenni. Az ilyen igehirdetőink jól képviselik közöttünk Krisztust és az evangéliumot. Bocsássanak meg, ha nagyon sokat kívántam, de magamtól is ezt várom. Lukács Margit színművész 95
