Teológia - Hittudományi Folyóirat 19. (1985)
1985 / 1. szám - Lohfink, Gerhard - Tarnay Brúnó (ford.): "Ha hagyjuk, hogy ez tovább így cselekedjék..." (vö. Jn 11,45-53)
Ha a negyedik evangélista az akkori viszonyokat egész mélységében helyesen értelmezte, akkor Kaifás, a reálpolitikus, szörnyű tévedésben volt. Mert rövid idő múlva a Templomot, a zsidó hitnek a Tóra mellett legjelentősebb szimbólumát, földig lerombolták. Rövid idő múlva letűntek Izrael államfenntartó körei, Jeruzsálem romokban hevert... Kaifás egész gondosan felépített, az erők kiegyenlítésére és a megfélemlítésre irányuló egyensúly-politikája összeomlott. Jézus kivégzése semmit sem segített. Jeruzsálem lehanyatlásában azonban a legrosszabb nem is Róma brutális hatalmi politikája volt. A legrosszabb a zsidó lakosságon belüli halálra menő versengés volt, a zelóták irgalmatlan gyilkosságai saját városukban. Még mielőtt a rómaiak Jeruzsálemet elfoglalták vagy körülzárták volna, ezek a zelóták rettenetes vérfürdőt rendeztek honfitársaik között. Mindez meggondolásra ösztönöz. Hogyan folyt volna tovább a történelem, ha Jézust nem állították volna félre, ha mozgalma akadálytalanul terjed, ha az Isten-országba vetett hit, úgy, amint ö hirdette, győzött volna, ha Izrael összegyűjtése sikerül? Akkor Jézus bizonyult volna igazi realistának. De sajnos, nem így folytatódott a történelem. Kaifás és a hozzá hasonlók reálpolitikája hamisnak bizonyult ugyan, de az események nem igazolták Jézus praxisát sem az Isten-ország megteremtésében. Vagy talán mégis? Ha másodszor is elolvassuk Jn 11,45-53 szakaszt, akkor hamarosan rájövünk, hogy a negyedik evangélista éppen ezt akarja mondani. Egyáltalán nem áll meg Kaifás kudarcánál. 70 után ír, márpedig azt mindenki felismerte a nyolcvanas-kilencvenes években, hogy a zsidó erő- és egyensúlyozás-politikát a zsidó-római háború eseményei falzifikálták, téves voltukat bebizonyították. A negyedik evangélista Jézus verifikálását, igazolását akarja kiemelni. Ezért hangsúlyozza annyira: Jézust megölték ugyan, de halálával nem akadt el Izrael fiainak összegyűjtése. Ellenkezőleg: éppen Jézus halála tette valóban lehetővé, hogy Isten népe'egybegyűljön. Kaifás végzetes nyilatkozatával, hogy ti. jobb egynek meghalni a népért, mintsem hogy az egész nép elpusztuljon, mélységes igazságof mondott ki, anélkül, hogy sejtette volna: éppen azáltal, hogy öt megölték, kelt életre Isten népe és született meg végérvényesen Izrael körében az az új társadalmi egység, amelyet Isten öröktől fogva tervezett: az egyház, az igazi Izrael. Az evangélista Így fogalmaz: „Mivel Kaifás volt annak az esztendőnek főpapja, jövendölést mondott: Jézusnak valóban meg kellett halnia a népért. Természetesen nemcsak saját népéért, hanem azért, hogy Isten szétszórt gyermekeit egybegyűjtse" (Jn 11,51—52). De miért éppen Jézus halála tette lehetővé Isten igazi népének összegyűjtését, zsidókból és pogányokból? Könnyű lenne egyszerűen halálának engesztelő értékére utalni. Ez helyes fogalmazás, mégis kötelességünk teljes jelentését megvilágítani. Miért éppen halála ad életet az igazi Izraelnek? A válasz csak ez lehet: mert Jézus nem az erőszak, az elrettentés és hatalom elveire épített, hanem a feltétlen erőszakmentességre, a mélységes bizalomra, a teljes önzetlenségre és másokért való odaadásra. Sőt, ami több: nem arra számított, hogy emberek fogják megvalósítani az új társadalmat, amelyet Isten tervezett, hanem Istennek kell azt abszolút csodaként az emberiségnek ajándékul adnia. Ezért várja — még halálának előestéjén is — Isten országát (Mk 14,25), és így indul, erőszakot mellőzve, a halálba. így tehetett Isten csodát, és így kezdődhetett el az új, éppen ezáltal lett valósággá. Ettől fogva elvileg nyitva van Isten új társadalmának lehetősége. Az egyházban van jelen (még ha az egyház saját szerkezetét és hivatását újra meg újra ijesztő módon torzította is). Ezután nem kell többé hatalmunkat mások fölött érvényesíteni, élhetünk erőszak nélkül, a csoda mindig megismétlődhet, az egyház mindig megújulhat. Azt mondtuk: Kaifást a tények falzifikálták. De ez a negyedik evangélista előtt magától értetődő, ö többet akar kifejezni: a tények Jézust verifikálták. Reménysége Isten országának eljövetelében igaznak bizonyult. — Bármennyire érvényes is ez, mégis félreérthető. Az ügy ugyanis nincs még lezárva: mi is Jézus verifikálásának folyamatában vagyunk. Rajtunk múlik, hogy Isten népe éljen, hogy egységét elérje (Jn 17,21), hogy Isten országa az emberi közösségben kontrasztot képviselve az egyházban felismerhető legyen.6 Nem mintha mi hoznánk létre Isten országát. Mi csak hihetünk abban a csodában, amelyet Isten Jézusban művelt, és megtérhetünk az újszövetségi értelemben vett „egyházhoz", ezzel mutatva meg, hogy Jézusnak és üzenetének van igaza, hogy abban az időben Isten új társadalma kezdetét vette, hogy egyre inkább terjed és a világot mindig jobban átváltoztatja. Bizonyos értelemben még mindig abban a szituációban élünk, mint Kaifás és a főtanács. Mi is állandóan biztosítani akarjuk magunkat. Mi sem akarunk felhagyni a bonyolult egyensúlyozás műveletével és menteni akarjuk magunknak a status quót. Ez azonban nem sikerülhet. Aki gyanakvással, erőszakkal, felügyelettel és hatalommal akarja másokkal szemben a saját életét és a társadalom vagy akár az egyház fennállását biztosítani, az éppen a halált választja. Aki ellenben Jézust követve a hitetlenség lebiztosító konstrukcióit elhagyja, az megtalálja az életet — életet azok közösségében, akik Jézust követik, és igy már most átléptek a halálból az életre (IJn 3,14) és „látják" az Isten országát (Jn 3,3). (A svájci Orientierungban 1984. márc. 31-én megjelent írás fordítása, némi rövidítéssel). 8
