Teológia - Hittudományi Folyóirat 19. (1985)
1985 / 1. szám - Tomka Ferenc: A keresztség és bérmálás egyházi előírásai
b) Felkészülés a bérmálásra. — A Kódex — az egyház mindenkori gyakorlatát követve — előírja, hogy az járulhat a bérmáláshoz, „aki jól tel van készítve" a szentségre (889, 890. c.). A gyermekek, illetve fiatalok felkészítésének időtartamát a püspöki kar határozza meg. Püspöki karunk I—2 éves távolabbi előkészítő oktatást, illetve keresztény életet és egyhónapos (8 találkozásból álló) közvetlen előkészítést ír elő. Figyelemre méltó, hogy a szentségre való felkészítés munkásai között a Kódex előbb említi a szülőket s csak utánuk a lelkipásztorokat (890. c.). Ennek oka, hogy az egyház egyre inkább hangsúlyozza, hogy a keresztény nevelés elsősorban a szülők feladata. — Az OC és az OICA pedig a szentségi felkészítés közreműködőiről szólva elsőnek Isten népéről (a keresztény közösségről) szól, majd utána a szülőkről, keresztszülőkről s végül a lelkipásztorokról. Ez érthető, hiszen — más szempontból — a szentségi felkészítés elsősorban az élő keresztény közösség feladata. Ahol élő a keresztény közösség, ott ennek az útmutatásnak jelentősége vagy igazsága nyilvánvaló tapasztalata a közösség minden tagjának. Ahol viszont a hívek csak templomi „közönséget" és nem „közösséget" alkotnak, ott általában csak arról szereznek sajnálatos tapasztalatot, hogy a bérmálás sokak életében valóban az egyháztól való elszakadás előtti utolsó szertartás. Felnőttek keresztelése és bérmálása Világszerte nő azoknak a száma, akik felnőttkorban kérik a keresztséget (1981-ben a katolikus egyházban 1 308 154 felnőttet kereszteltek), illetve akik egy vallásilag közömbös vagy ateista gyermekkor után meg akarnak térni és elsőáldozáshoz, bérmáláshoz szeretnének járulni. Magyarországon is egyre gyakoribb az ilyen eset. Vajon milyen előírások szabályozzák a felnőttek szentségekhez járulását? „Az a felnőtt részesülhet a keresztségben — mondja az új Kódex —, aki kinyilvánította vágyát, hogy meg szeretne keresztelkedni, aki megfelelő oktatásban részesült a keresztény hit igazságairól és kötelességeiről, és aki a katekumenátus révén igazolta jártasságát a keresztény életben" (865. c.). — E rövid törvény mögött egy önálló kötetet kitevő római rendelkezés, az Ordo Initiationís Christianae Adultorum (= OICA) áll, amely részletes eligazítást nyújt a felnőttek (vagy értelmük használatára eljutott gyermekek) keresztségére, illetve a felnőttek elsőáldozási és bérmálási felkészítésére vonatkozóan. A fenti kánon tehát csak az OICA ismeretében érthető és értelmezhető. Az OICA a legjelentősebb, zsinat utáni liturgikus-lelkipásztori rendelkezés. Jelentősége, hogy visszaállítja az ősegyházi katekumenátus intézményét, és előírja, hogy felnőttek — vagy értelmük használatára jutott gyermekek — csak a katekumenátus útját végigjárva járulhatnak a bevezető szentségekhez: a keresztséghez, bérmáláshoz, áldozáshoz. Ez azt jelenti, hogy szentségeket a felnőtteknek csak hosszú, katekumenátusszerű előkészület után szabad kiszolgáltatni, mégpedig abban az esetben, ha a szentségeket kérő 1. nem csupán ismeri a hitet, 2. hanem gyakorlatra is tett szert a krisztusi életben (az imádságban, az irgalmasság cselekedeteiben, az apostoli életformában), 3. és ha élő tagjává vált a keresztény közösségnek. Az OICA külön fejezeteket szentel a felnőtt-szentségfelvétel különböző formáinak: a) A felnőttek keresztségével kapcsolatban ír arról, hogy a felnőttek általában az élő keresztény közösségek (kisközösségek) hatására indulnak el a megtérés útján. E közösségeknek, illetve azok tagjainak életpéldája, kisugárzása hívja meg őket a krisztusi életre. A következőkben is a közösségeknek van döntő szerepük fejlődésében azáltal, hogy magukba fogadják, s példájukkal, támogatásukkal tovább vezetik őket a krisztusi életben. A felnőttek megkeresztelését tehát hosszú folyamat előzi meg. Kezdődik a hittel való első szimpatizálással (praekatekumenatus), folytatódik azzal, hogy a jelölt kinyilvánítja keresztelkedési szándékát (megkezdődik a katekumenátus), majd eljut a hitben való elmélyülésre, illetve a szentségek felvételére. Egy felnőtt akkor mondható érettnek a keresztségre, ha életre szólóan döntött Krisztus és az egyház mellett, s döntése érettségéről a keresztény közösség és annak vezetői a katekumenátus során megbizonyosodtak. Éppen ezért a felnőttkeresztség szentmiséjében meg is bérmálkozik és elsőáldozáshoz járul. Ilyen esetekben a keresztelő papnak joga van megbérmálnia őt (883. c.). (A felnőttkeresztség rövidített szertartása megtalálható magyarul A gyermekkeresztség szertartása c. kötetben. Bp„ 1973. 232—261.) b) Értelmük használatára eljutott gyermekek keresztelése. Az ilyen gyermekek keresztségre való felkészítése, az OICA értelmében, ugyancsak a katekumenátus útján történik. A rendelkezés hangsúlyozza, hogy a gyermekektől is meg kell kívánni az egyéni megtérést. Továbbá a szentséghez engedés pótolhatatlan feltétele számukra is a krisztusi élet jelzett gyakorlataiban (ima, szeretet, apostolság) való elmélyülés és a keresztény közösséghez (illetve korosztálybeliek közösségéhez) való tartozás. — Különösen újszerű előírás ez az utóbbi, amely hangsúlyozza, hogy magányos kereszténység nem létezik. A szentségi (elkészülésnek szükségképpen kapcsolatban kell lennie a keresztény közösséggel (OICA 308, 309). 61
