Teológia - Hittudományi Folyóirat 19. (1985)

1985 / 1. szám - Tomka Ferenc: A keresztség és bérmálás egyházi előírásai

magyarázni a szülőknek) (868/1. c.); 3. halálveszélyben viszont mindenkit meg szabad keresztelni (868/2. c.).

A különböző országok püspökei a csecsemőkeresztség feltételeként különböző követelményeket állítottak. Több országban például nem keresztelték meg azoknak a szülőknek gyermekét, akik — saját hibájukból — nem rendezték egyházilag házasságukat (noha ennek semmi akadálya nem lett volna) vagy 14 év alatti gyermeküket nem részesítették hitoktatásban. A püspökök megítélése szerint ui. ezek olyan objektív jelek, amelyek azt mutatják, hogy a gyermek jövendő vallásos nevelése — amely a keresztség feltétele — nincs biztosítva.

A Magyar Katolikus Püspöki Kar a következő előirást adta a csecsemőkeresztségre vonatkozóan (vö. A gyermekkeresztelés szertartása. Bp., 1973. A MPK előszava, 5. old.): azt a csecsemőt szabad megkeresztelni, akinek legalább egyik szülője (vagy gyámja) vállalja: 1. a keresztségi hitvallás letételét; 2. a gyermek vallásos nevelését. (Vagyis nem szabad senkit megkeresztelni csupán egy rokon vagy a nagyszülő kérésére.)

A keresztség elhalasztható — a Püspöki Kar irányelvei szerint: 1. ha egyik szülő (vagy gyám) sem kész a hitvallásra és annak vállalására, hogy a gyermeket katolikus keresztény módon neveli, illetve nevelteti; 2. ha valamelyik szülő vallási ismeretei hiányosak vagy nem világos előtte, mit jelent a gyermek katolikus nevelése — meg kell hívni őket a szokásos keresztelési előkészítésen túlmenő tanításra (ez is a keresztség bizonyos elhalasztását eredményezi); 3. végül — mondja a Püspöki Kar —, ha a szülők nem élnek egyházi házasságban, de állapotuk rendezhető, vagy ha valamelyikük nem volt elsőáldozó, sőt talán megkeresztelve sincs, beszéljük meg e szentségek felvételét is, és kínáljuk fel segítségünket a méltó előkészülethez. Ez ismét magával hozhatja a keresztség elhalasztását. (Megjegyzendő, hogy a Püspöki Kar előírásai nem a keresztség megtagadásáról, hanem elhalasztásáról beszélnek. Vagyis „a gyermek azonnal megkeresztelhető lesz, amint a szükséges előfeltételek teljesülnek''.)

összefoglalva: a csecsemőkeresztség lényegi feltétele az, hogy a szülők tudatában legyenek: a keresztség nem csupán szép ősi hagyomány, és nem valamilyen varázslatos szertartás, hanem szentség, amelyben a hivő szülő Krisztusnak és egyházának ajánlja gyermekét, s felelősséget vállal, hogy a felajánlásnak megfelelően fog élni, s eszerint fogja nevelni a gyermekef.

A gyermekbérmálás

a) A bérmálás kora. — Még ma is viták tárgya a bérmálás kora. A római egyház a IV. Lateráni zsinaton (1215) a bérmálkozás alsó korhatáraként az értelmi döntés korát jelölte meg („aetas dis- cretionis" = döntőképesség, ítélőképesség kora). Akkoriban ezen általában 7 éves kort értettek. A múlt század óta a lelkipásztori és fejlődéslélektani megfigyelések hatására egyre több teológus, egyházmegyei vagy nemzeti zsinat, s századunkban világszerte több püspöki kar megállapította, hogy nagykorúságról aligha beszélhetünk a serdülés kora előtt: tehát a szentségfelvétel alsó korhatárának a 12 évnek kellene lennie. (Néhány országban 14, sőt 16 évben jelölték meg a püspökök az alsó korhatárt.) A magyar papság soraiban végzett országos felmérés eredménye is azt mutatja, hogy a lelkipásztorok 70%-a a bérmálás alsó korhatárának 12 vagy annál idősebb kort javasolt. (Erről beszámolt az Űj Ember 1978. III. 18-i száma.)

Érdekes fejlődést látunk a korhatár meghatározásában az egyházi előírásokban. A régi Kódex a 7 éves kort jelölte meg (788. c.). A bérmálkozásról szóló zsinat utáni rendelkezés, az Ordo Confir- mationis (= OC) hivatkozik a Kódex jelezte 7 évre, de hozzáfűzi: a püspöki konferenciák úgy határozhatnak, „hogy kellő felkészítés után érettebb korban történjék a bérmálás, hogy tudatossá legyen, mit is jelent a hivő ember életében a teljes engedelmesség Krisztusnak és az állhatatos tanúságtétel öróla" (OC 11). Az új Kódex nem említi a 7 évet, csak az értelmi döntés korát (aetas discretionis). így e kérdésben is meghagyja a püspöki karok szabadságát, hogy azok jelöljék meg a megfelelőnek tartott életkort az országok igényeinek és a lelkipásztori szempontoknak megfelelően. Úgy tűnik, hogy az új Kódex általában nem kisgyermekek bérmálására gondol. Erre utal, ahogyan pl. a bérmálást meghatározva ír: A bérmálás arra „kötelezi" a megbérmáltakat, „hogy szóval és tettel Krisztus tanúi legyenek és terjesszék és védjék a hitet" (879. c.) Ez érett kort tételez fel.

Ilyen összefüggésben érthető, ha röviddel a Kódex megjelenése után több püspöki kar (pl. az olasz), osztrák stb.) a bérmálás alsó korhatárát a 12. életévben jelölte meg, míg pl. a franciák az egyes megyéspüspökre bízták, hogy alkalmasint magasabb korhatárt írjanak elő. — Ilyen összefüggésben érthető a magyar katolikus püspöki kar ismételt előírása is, hogy „lehetőleg ne engedjünk 12—14 év előtt fiatalokat az éretté válás szentségéhez" (vö. legutóbb az 1983. dec.-i püspökkari konferencián), — noha eddig Magyarországon az utóbbi években az alsó korhatár 10 év volt.

(Az új jog nagy újdonsága, hogy mostantól fogva a püspöknek jogában áll papjainak általános engedélyt adni a bérmálásra (884. c.). így lehetővé válik a bérmálás gyakoribb kiszolgáltatása, illetve az, hogy a lelkipásztor valóban csak az érettebb korban lévőket engedje bérmáláshoz.)

60