Teológia - Hittudományi Folyóirat 19. (1985)
1985 / 1. szám - Cselényi István Gábor: Személyes húsvét és pünkösd
Krisztus a vízen, az anyagon keresztül áramoltatja át isteni jelenlétét, teszi történelmivé és kozmikussá isteni erejét. De a szentségek „mintája" Krisztus feltámadása is, amelyben immár az egész világot átfogja megváltása energiáival. Kelet szemléletében tehát a szentségi formák — anyagok, szavak, jelképek, cselekmények egyaránt — epifánikus jellegűek, Krisztus-jelenések, üdvtörténeti események. A hozzájuk fűződő szertartásoknak nemcsak egyik vagy másik kitüntetett mozzanata, hanem a szertartás mint egész, a részletek élő összefüggésében lesz a lényeg hordozója, kifejezője. Épp ezért a rész- mozzanatok mindig csak összefüggésükben válnak érthetővé — mégpedig az egyház életén belüli helyük alapján —, sohasem azokból kiragadva, elvont tartalmukban. A forma lényegfel-« táró szerepe nélkül a kegyelmi háttér is elvértelenedne, visszafejlődne — vallja Kelet. Arról is említést kell azonban tennünk, hogy a kegyelmek, amelyeket a szentségek közvetítenek, Kelet szemléletében nem (vagy nem elsősorban) teremtett kegyelmek, hanem teremtetlenek, világosabban szólva: maga Krisztus és a Szentlélek cselekszik bennük, a Szentháromság bennünk lakását, bennünk működését jelentik. Ez az, amit az az „eldologiasított" szentségtan, amelyről bevezetőben szóltunk, nem képes megragadni. A szentségekben maga Krisztus hal meg és támad föl bennünk, maga a Szentlélek árasztja szét erejét, maga Krisztus formál át bennünket a maga képmására, kapcsol eggyé mint férfit és nőt, egyházával kötött „házassága" mintájára, tesz szócsövévé és áldozatának folytatójává, törli le bűneinket, gyógyít bennünket testestül-lelkestül s tesz halálának-feltámadásának átélőjévé. A szentségek a bennünk élő Krisztust alakítják ki; csakis a Krisztussal való személyes találkozás „emmauszi" síkján „érthetők", nem pedig a személytelen racionalizálás síkján. Ezeknek a szempontoknak alapján szeretnénk szólni a következőkben a keresztségről és a bérmálásról. A mondottak alapján azonban szeretnénk megfordítani a sorrendet: nem „lényegüket" keressük előbb, s aztán azt, hogy milyen jelekben fejeződik ez ki, hanem a keleti rítusú formákat — mint a patrisztika élő tanúit — tartva szem előtt, a szertartások „egzegézisével" próbáljuk feltárni belső lényegüket; azt a lelki tartalmat, amit az egyes szentségek közvetítenek. Meggyőződésünk, hogy hasonló út a nyugati rítus szertartásai esetében is bejárható. A keresztség helye az egyház életében Legelső feladat a keresztség „helyének" megtalálása. A keleti rítus mind a mai napig őrzi annak nyomait, hogy az ősegyházban a keresztség szentségét a húsvét éjjeli liturgia keretében szolgáltatták ki, mint a húsvéti ünneplés szerves részét. A keresztelés szertartásának első része még ma is a hitjelöltek (katekumenek) felvétele, ami visszautal arra, hogy a nagyböjti időszak volt a katekume- nátus — a hitjelöltek felkészítése — időszaka. A ma is alkalmazott „keresztségi fogadalom" nem más, mint a „vizsga" pillanata a hitjelölt számára. Gyermekkeresztelés esetén természetesen a keresztszülők mint „kezesek" teszik le ezt a fogadalmat, amit aztán később, alkalmasint elsőáldozáskor a gyermekek megújítanak. A gyertyák átadása, a pap liturgikus öltözéke, a húsvéti liturgiából származó bevonulási ének (introitus) is utal rá, hogy mindez a nagy húsvéti körmenethez kapcsolódott. — Az összefüggés a másik oldalról is kétségtelen. Nagyszombat liturgiája (az ún. Ba- zil-mise alkonyati zsolozsmával) tizenöt olvasmányával azokat az ószövetségi előképeket eleveníti fel, melyek a keresztségre mutatnak előre (átkelés a Vörös-tengeren, Jónás a cethal gyomrában, a három ifjú az égő kemencében, Dániel az oroszlánok vermében stb.), s melyek egyúttal már az „új pászkára", Krisztusnak a halálból az életbe való átjutására utalnak. Ezt az átmenetet fejezi ki ott a gyászöltözékből fehér ruhába való átöltözés is. A keresztség tehát az ősegyházban — s ennek nyomán Keleten ma is — Krisztus halála-feltáma- dása megünnepléséhez kapcsolódik. Később ugyan gyakorlati okok miatt — tömegek vették fel a keresztséget, majd a hangsúly a gyermekek keresztségére tevődött át — különvált a húsvét megünneplése és a keresztség kiszolgáltatása, új keresztelési napok jelentek meg. De — mint látni fogjuk — a keresztelésben alkalmazott olvasmányok ma is világosan utalnak rá, hogy a megkeresztelt ember Krisztus halálának-feltámadásának hasonlatosságára újul meg. A keresztelés minden „formai" eleme ennek az összefüggésnek fényében válik érthetővé. A keresztelés előkészítő része Amint Keleten az eukarisztikus liturgiának is van „proszkomídiája", előkészítő része, így a keresztség liturgiájának is. A keresztelés szertartásában — ahogyan azt ma a görög katolikus egyházban végezzük — a legelső formai elem a névadás. Eredetileg a születés utáni nyolcadik napon végezték, később azonban a keresztelés része lett. Nem is annyira a konkrét név, mint inkább „Krisztus meg nem tagadandó szent neve" a lényeges a keresztelendő számára — az, hogy keresztény lesz, hogy Krisztus keresztje „szívébe és leikébe" lesz jegyezve, s hogy a „mennyország választottja" lesz a keresztségben. De hogy nevet is kap, ebben az is benne van: nem személytele55
