Teológia - Hittudományi Folyóirat 19. (1985)

1985 / 1. szám - Bíró László: Felnőttbérmálás közösségben

kell elégítenünk. Fontos volt megtudnunk, hogy mi indítotté őket a szentség felvételére, hol tart lelki életük és milyen hittan! ismeretekkel rendelkeznek.

Mindezek felderítésére — az első évben kissé félve, később bátrabban — a közösség előtti bemutatkozást választottuk. Közös ének, imádság, valamint a felkészítést végző közvetlen hangú bevezető szavai és bemutatkozása után ez a felszólítás hangzott el: „Kérjük, mutatkozzon be sorban mindenki, és mondja el, hogy miért csak most, ilyen .késve' bérmálkozik? Nem akarunk kíváncsiskodni, ki-ki annyit mondjon el önmagáról, amennyit jónak lát."

Óriási meglepetésünkre a fiatalok különösebb nehézség nélkül megnyíltak egymás előtt. Őszinte hangon számoltak be Isten nélkül eltöltött éveikről, és lelkesen, örömmel mesélték el megtérésük történetét. Csodálatos tanúságtételek hangzottak el arról, hogy Isten milyen nagy szeretettel hivja magához ma is a tévelygő embereket. — A bérmálandók többsége teljes hitetlenségből tért meg. Családjukban semmiféle vallásos nevelést nem kaptak. Volt közöttük züllött előéletű, alkoholista, sőt kábítószeres is. Megtérésük többnyire egyetlen dátumhoz, egy hivő társuk tanúságtevő szavához, életük egy eseményéhez, egy belsejükben lejátszódó folyamathoz, de ezeken keresztül mindenképpen valami személyes Isten-élményhez kapcsolódott. Mások lassú folyamatról, hónapokig, évekig tartó átalakulásról számoltak be. Hasonló volt azok elbeszélése is, akik ugyan kaptak gyermekkorukban valamilyen vallásos nevelést, de korábbi vallásosságukat formálisnak tartják, és igazi keresztény életüket valamely közeli dátumtól számítják. Külön figyelmet érdemel az a tény, hogy Isten hivó szavának közvetítője legtöbbször egy-egy hitében erős, krisztusi életet élő keresztény vagy egy-egy, szeretetet és melegséget sugárzó kisközösség volt. A történetek szálai a legkülönbözőbb helyekre nyúltak vissza: építőtáborba, kollégiumi szobába, irodába, műhelybe.

A beszámolók alapján mindhárom évben lényegében azonosan az alábbi kép alakult ki a bérmál- kozók többségéről:

— valóságos Isten-élményen alapuló, erős hitük van;

— az élmény hatására vallásosságukban uralkodó az emocionális elem;

— ugyancsak az élmény hatása alatt már elkötelezték magukat a keresztény életre. Ugyanakkor:

— hitüknek alig van konkrét tartalma, nem nagyon tudják meghatározni, hogy mit is hisznek;

— Krisztust akarják követni, de bizonytalanok abban, hogy ez a gyakorlatban mit jelent;

— alig kötődnek az egyházhoz, gyakran fenntartásaik vannak vele szemben, mert zavaros vagy kifejezetten hibás az egyházképük.

Minden évben akadt néhány olyan is, akire nem illik ez a jellemzés. Egy-egy olyan, akit a többiek hoztak magukkal, aki inkább csak rokonszenvből vagy puszta kíváncsiságból jött. A velük való foglalkozás külön gondot jelentett nemcsak a felkészítés, hanem főleg az „utógondozás" időszakában.

A felkészítés anyaga

A felkészítés anyagát a helyzet felmérése után úgy kellett összeállítani, hogy a rendelkezésre álló rövid időben (9x2 óra) minden fontos kérdés sorra kerüljön, méghozzá ne csak elméleti, hanem sokkal inkább gyakorlati megközelítésben. A jelöltek hiányos hittantudása ugyan arra csábított, hogy minden percet ismeretek átadására fordítsunk, mégis úgy döntöttünk, hogy a felkészítés ne csupán elméleti oktatás legyen, hanem a lehető leghatékonyabb bevezetés a krisztusi élet gyakorlatába.

Bár kezdettől fogva úgy terveztük, hogy a bérmálkozókkal a szentség vétele után is kapcsolatban maradunk, számolnunk kellett azzal is, hogy lehetnek olyanok, akiknél nem lesz több alkalmunk pótolni, ha most valamit elmulasztunk.

Mindezek alapján a kilenc kétórás foglalkozás tematikája a következőképpen formálódott ki a hároméves gyakorlat során:

Az e I s ö foglalkozás témája maga a bérmálás volt. Ezért jöttek, ez érdekelte őket közvetlenül, ebből kellett kiindulni még akkor is, ha valamiféle „tantárgyi logika" alapján később került volna sorra. Azzal kezdtük, hogy egy szentség felvételére készülünk, ezért mindenekelőtt meg kellett magyarázni a szentség és a kegyelem mibenlétét. A bérmálást Rahner nyomán úgy mutattuk be, mint azt a szentséget, amely „lehetővé teszi, hogy az egyén részesedjék abban a maradandó prófétai és karizmatikus adományban, amelyet az Egyház Pünkösdkor kapott". (Teol. Kisszótár 61. old.)

Ezért Bibliával a kézben végigelemeztük a pünkösdi eseményt, majd az Apostolok cselekedetei és a páli levelek alapján igyekeztünk bemutatni az ősegyház Lélek-tapasztalását. Határozott célunk volt, hogy a jelöltekben felébresszük a vágyakozást a Szentlélek kegyelmei után. Azt akartuk, hogy bérmálkozásukat ne csak mint „beavató szertartást" fogják fel, hanem várják is azt, ami a Szentlélek kegyelme nyomán történni fog bennük. A kívülállók közül ezt többen vakmerőségnek tartották, a Szentlélek azonban igazolt bennünket: a szentség hatása érzékelhető, felismerhető változásokat okozott azok lelki életében, akik ilyen elvárással vették fel.

48