Teológia - Hittudományi Folyóirat 19. (1985)
1985 / 1. szám - Sólymos Szilveszter: Néhány gondolat a keresztelőkútról
mezteti. Egyet azonban minden keresztszülő megtehet, sőt kötelessége is megtennie — jó példát kell adnia. A keresztszülők kifogástalan keresztény életének példája — nagy távolság ellenére is — hatékony lehet. Ezért kellene a keresztszülőt körültekintéssel megválasztani; ebben a lelkipásztor segítségére lehet a szülőknek. A rendelkezések a keresztszülővel szemben is támasztanak bizonyos követelményeket. Ezeket röviden így foglalhatjuk össze: legyen jó keresztény. Katolikus hitre csak az tud nevelni, aki maga is ismeri hitét és éli is azt. fgy pl. a keresztszülőségnek feltétele lenne az eukarisztia és a bérmálás szentségében való részesedés, valamint házasoknál a törvényesen megkötött egyházi házasság. A keresztelés előtti felkészítés jó alkalom arra is, hogy a lelkipásztor minderről meggyőződjék, és ha hiányosságokat tapasztal, azokat segítse pótolni. A VALLÁSSZOCIOLÓGIAI FÖLMÉRÉSEK kétségkívül gyakran igen lehangolóan hatnak. Csökken a magukat vallásosnak mondó emberek száma, és ezzel együtt sok helyen nyilvánvalóan csökken a keresztelések száma is. Tomka Miklós az Ifjúsági Szemlében (1984. IV/2. 9. o.) felméréseinek eredményeképpen azt írja, hogy . . úgy tűnik, mintha az elvallástalanodási tendencia végéhez közeledne, s a vallásosak részaránya — viszonylag alacsony szinten — stabilizálódna. Ezt a hipotézist azonban két tényező gyengíti. Egyrészt, hogy ilyen rövid időszak alapján nagyon bizonytalan az összehasonlítás. Másrészt, hogy nemcsak a vallásosságtól — hanem egyebek között a környezet elvárásaitól, liberalizmusától stb. —függ, hogy hányán mondják magukat vallásosnak. Az elvallástalanodási trend lassulása vagy megállása azonban semmiképpen nem azonos a vallási fellendüléssel." Viszont sem a vallásos emberek számának csökkenése, sem pedig a „vallásosak részarányának" alacsony szinten történő stabilizálódása, vagy a plébániai anyakönyvekből néhány helyen kimutatható fogyatkozó számú keresztelések sem adhatnak okot arra, hogy a keresztség szentségét minden körültekintés nélkül szolgáltassuk ki. „Isten a keresztség szentsége által az egyház testébe beépült hívőket eltörölhetetlen szentségi jellel arra rendeli, hogy részt vegyenek a keresztény vallás istentiszteletében, és minthogy az újjászületés által az ő gyermekei, arra kötelezi őket, hogy az emberek előtt vallják meg azt a hitet, amelyet Istentől kaptak az egyház közvetítésével” (Lumen Gentium II. 11.). Ha Isten a keresztség szentsége által ekkora méltóságra hívja meg az embert, akkor nekünk elsősorban már nem a mennyiségi, hanem inkább a minőségi mutatóknak kellene nagyobb figyelmet szentelnünk: hogy akiket a keresztség szentsége által Isten gyermekei sorába meghívott, azok egykor eleget is tudjanak tenni hivatásuknak. Úgy vélem, hogy a keresztelések számával kapcsolatban nem feltétlenül érvényesül az elv, hogy „a mennyiségi változások minőségi változásba csapnak át"; inkább a másik elv érvényes, — hogy a „kevesebb több”. Sólymos Szilveszter NÉHÁNY ELMÉLETI—GYAKORLATI GONDOLAT A KERESZTELŐKÉRŐL A keresztség szentségét, annak jelentőségét a hivő ember életében, századunkban az egész keresztény teológia és természetesen a II. Vatikáni zsinat is erősen felértékelte. A keresztség szemléletében nem annyira az egyházhoz tartozás jogi jellege ma az uralkodó, mint inkább az az elmélyült teológiai nézőpont, hogy a keresztség — együtt a bérmálással és az eukarisztia vételével — a krisztusi életbe való beavatás szentsége. Meghalás Krisztussal a bűnnek és vele együtt feltámadás az új életre; új teremtménnyé születés vízből és Szentiélekből, betagolódás, beépülés Isten népének közösségébe, elsősorban a helyi egyházon keresztül. Ez az új hangsúlyú szemlélet megmutatkozik a Zsinatnak a kereszteléssel és magával a kereszte- lőkútfal kapcsolatosan adott útmutatásaiban is. A keresztelőkútról például a Liturgikus Konstitúció- nak a szakrális művészettel foglalkozó fejezetében ezt olvashatjuk: „Felül kell vizsgálni a keresztelőkét alkalmasságát és méltó helyét. Mindazt, ami kevéssé felel meg a megújított liturgiának, meg kell változtatni vagy meg kell szüntetni; azokat pedig, amelyek azt előmozdítják, meg kell tartani, vagy újra be kell vezetni" (128. pont). 30
