Teológia - Hittudományi Folyóirat 19. (1985)
1985 / 1. szám - Sólymos Szilveszter: Néhány gondolat a keresztelőkútról
Fogalmi tisztázásul megjegyzendő: a Konstitúció beszél baptisteriumról (keresztelőkápolna), fons baptismalisról (keresztelőkút vagy -medence) és egy bizonyos edényről (vas, in quo praepara- tur aqua in presbyterio), ami a közösségi kereszteléskor fordulhat elő, lehet időszerű. Ami fontos: a méltó mivolt hangsúlyozása mind a három formára vonatkozik. A medencével ellátott keresztelőkápolna és a keresztelőkút kettőssége kétségkívül visszavezethető a felnőtt-, ill. a gyermekkeresztelés gyakorlatára, leegyszerűsítetten azt tükrözi. A kora középkortól mindinkább általánossá váló gyermekkeresztelés szinte szükségszerűen hozta magával a mai keresztelőkút kialakulását. Ma pedig egy újabb, nem lényegtelen fejlődési mozzanat érezhető meg a keresztvizet tartalmazó edény (vas) bevezetésében. A megújított liturgiában a keresztséggel kapcsolatban ugyanis az az egyik legjelentősebb hangsúly, hogy a keresztség közösségi aktus, azaz az egész egyházi közösséget, a helyi gyülekezetét érinti. Épp ezért kívánatos, hogy a közösség előtt, lehetőleg egy vasárnapi mise keretében tartassék meg; illetőleg legyenek időnként a keresztséggel kapcsolatban ún. rituális misék, ahol együtt részesülnek a keresztségben a megkeresztelendők. — Köztudomású, hogy az ősegyházban a húsvét éjszaka volt a keresztelés ideje, hogy így a keresztség húsvéti-misztérium jellege kidomborodjék. Mármost a vasárnap a liturgiában a heti húsvét. Az egész közösség előtti keresztelés viszont rögtön felveti, ill. magával hozza a keresztelés helyének és a keresztkút helyének a kérdését. — Ha a keresztséggel kapcsolatos dokumentumokat megkérdezzük a keresztelőkút helyéről, nem kapunk olyan egyértelmű és határozott választ, mint például a papi térség hármas fókuszának — oltár, ambo, sedes — esetében. A keresztséget bevezető Általános tudnivalók 25. pontjában ugyanis ezt olvassuk: „A keresztelőkápolna vagy a keresztelőkút lehet a templomon belül vagy kívül, akár a templom valamelyik részében a hívek szeme előtt; úgy kell megválasztani, hogy minél több ember részvételére nyújtson lehetőséget." — Ha tehát egy templomban a keresztelőkápolna vagy -kút olyan helyen lenne, hogy a közösség nem tudna bekapcsolódni a keresztségbe, akkor gyakorlatilag legtöbbször a papi térségben vagy közvetlenül előtte kell magát a keresztelést végezni. — Mindebből azonban az is következik, hogy újonnan épülő templomokban eleve kiemelt, központi helyre kell tervezni a keresztelőkutat, nem pedig egy mellékkápolnába, az individuális avagy családi kereszteléseket tartva szem előtt. Rögtön felmerülhet egy gyakorlati kérdés: betervezhető, ill. elhelyezhető-e a keresztelőkút a presbytériumba? Azt mondanám: lehetőleg ne, hogy megmaradjon a presbytérium hármas — oltár, ambo, sedes — fókusza; de adott esetben, főleg, ha tágasabb papi térség áll rendelkezésre, semmivel sem érzem rosszabb megoldásnak a keresztelőkutat ott, mint a tabernákulumot a papi térségben. Nemcsak a keresztelési medence helyét, de méretét és formáját is döntően meghatározza, ha a keresztelés módját is tekintetbe vesszük. Az egyház eleve nem zárja ki az alámerítéssel (immer- sio) történő keresztelést sem felnőtteknél, sem gyermekeknél. Sőt, az alámerítés van első helyen említve (OBP 22. pont), mint ami a keresztség mély szimbolikájának legjobban megfelel: a keresztség ugyanis leszállás a halálba, azaz a bűnnek való meghalásba Krisztussal és vele új életre feltámadás. Ezért jogosan merülhet fel például egy reprezentatívabb, jelentősebb új templom építésénél az a gondolat is, hogy tervezzenek bele valódi keresztelőmedencét is; ez esetben persze több más igényt is meg kell oldani, mint pl. az öltözőhelyiséget stb. Ha ez a gondolat valakinek talán túlságosan bizarrnak tűnnék, az mégis előfordulhat, hogy a szülők a gyermekkeresztelést alámerítés formájában kérik. Ez esetben viszont biztosítani kell a keresztelőkút vizének könnyű kicserélhetőségét és a kellő hőmérsékletét. — Magáról a vízről különben az Általános Bevezetés 25. pontja azt írja, hogy az vagy élővízjellegű, csobogó víz (sca- turit) vagy egyszerűen a kútba, medencébe öntött víz legyen. — Az élővízjellegű, csobogó keresztelőkút kérdése nemritkán vitatott téma. Kétségkívül alapvetően szép szimbólum az élő víz alkalmazása) ugyanakkor nagy a veszélye annak, hogy valaki itt olcsó és hétköznapi megoldáshoz folyamodik, pl. valami konyhai mosogatócsapot szerelne fel, vagy műanyag tálban alkalmazna kis szökőkutat. Nem kétséges: itt csak igényes művészi és ugyanakkor szakrális jellegű megoldás jöhet szóba. De ha már valaki a csobogó vizet nem is igényli, az viszont kívánatos lenne, hogy egy új keresztelőkút könnyen feltölthető, illetőleg vize leereszthető legyen. A keresztelő ugyanis a vízzel teli kutat áldja meg, és kívánatos, hogy abból merítve, afölött történjék a keresztelés. A keresztelés után pedig a víz legyen leereszthető egy sacrarium-jellegű szikkasztóba. Ezzel szemben ma legtöbb esetben — még ha a keresztelőkút közelében is történik a keresztelés — ámpolnában vagy kancsóban előkészített vizet szentel meg a pap, és egy tál fölött önti le a gyermek fejét. Még ott is a medence felett kellene keresztelni, ahol régi keresztelőkút van, melynek nincsen lefolyója. Ez esetben a medencébe megfelelő betétet lehet elhelyezni, melyből azután a víz könnyen kiönthető. — Ha mindig csak az érvényességet szem előtt tartó, legegyszerűbb és legolcsóbb megoldásokat keressük, elhomályosítjuk és elszürkítjük a szentségek, ez esetben a keresztség gazdag szimbolikáját. 31
