Teológia - Hittudományi Folyóirat 19. (1985)
1985 / 4. szám - Horváth László: Lehet-e a döntés szentsége a házasság?
Horváth László LEHET-E A DÖNTÉS SZENTSÉGE A HÁZASSÁG? 1. A keresztény „megtérés", egyházba lépés, a krisztusi élet vállalása szabad döntés következménye kell, hogy legyen. Csak egyetlen „kényszer" lehet jogos: a belső, Istentől sugalmazott lelki „kényszer”: „Nem tudok ellenállni annak a vágynak, hogy Krisztushoz tartozzam, hogy keresztény legyek, az egyház tagja legyek!" Minden más külső kényszer értelmetlen, és megalázó az egyházra nézve, meg a „megtérőre" vonatkozólag is. Az egyház ezzel a tudattal végezte hittérítő, egyházszervező munkáját az első századok „friss talajában" a zsidó majd pogány városok, falvak lakói között. Mindig mindenkinek feltette a kérdést: Hiszel-e Krisztusban? Akarsz-e keresztény lenni? Amikor már kialakult a keresztény gyökér, akkor már kevesebbel is megelégedett: a dönteni még nem tudó gyermekek nevében elég volt a szülők „igen”-je, ígérete, és így furcsa fordulattal nem a hit felismerése és elismerése ufán adfa a hit pecsétjét, hanem a hit pecsétje: a keresztség után remélte a szülők buzgóságából, gondviseléséből a gyermeknél a hit utólagos megismerését és elfogadását. Ezt a szokását — a fel-fel merülő nehézségek ellenére — az egyház ma is gyakorolja. Volt még egy ilyen jellegű „előzetes" avatása, befogadása akkor, amikor egy-egy nemzet nagy családnak látszott az uralkodó atyai (elsőbbségével és gondviselésével: a hittérítők egész népeket kereszteltek, vettek be az egyházba azzal a reménnyel, hogy a hiányzó személyes hit és ismeret később kialakul a keresztény keretben: a keresztény egyházban és a keresztény államban. Ebből a szokásából — a körülmények változása miatt — már kinőtt a kereszténység. 2. Korunkban egyre nagyobb igényünk van az öntudatos, szabad döntésre. Az emberek nagy része maga akar határozni világnézeti, vallási kérdésekben: hogy miben higgyen, hova tartozzék, kit kövessen. Az ember szellemi, lelki fejlődésének ezf a magasabb fokát nem hagyhatja az egyház sem figyelmen kívül, hiszen ez az ő munkájának is következménye. Ezért kell szembenéznünk azzal a kérdéssel, hogy elégséges-e Krisztus követéséhez és az üdvösséghez az újszülött öntudatlan keresztelkedése, a kisgyermek romantikus első gyónása-áldozása, és a serdülő fiú vagy lány számára játékos „felnőttéavatásnak" tűnő bérmálás? Ezeket a szentségeket eredetileg mind felnőttkorban szolgáltatta ki az egyház, jogosan feltételezve a szabad döntés lehetőségét. Ez az öntudatos döntés azonban sem a gyermekkeresztelésben, sem a gyerekkori gyónásáldozásban nem feltételezhető. Még a bérmálásban sem nagyon, bár ezt igyekszünk minnél későbbi időre halasztani: a tizedik, tizenkettedik, sőt néhány helyen már a tizennegyedik év után. Nyilvánvaló, hogy a fiataloknál több tudatosságot remélhetünk, mint a gyermekeknél, de a szentség felvételénél ők sem mérhetik fel az életreszóló hitvallás súlyát, felelősségét és elkötelezettségét. 3. Ezért ajánlatos lenne — első hallásra bizonyára meghökkentő — a házasság szentségét tenni a hitbeli döntés eseményévé és szentségévé. Ez ellen az lehetne az első kifogás, hogy ilyen értelmezése sohasem volt a házasság szentségének az egyházban. — Ha ez igaz lenne, akkor is azt válaszolhatnánk: az előbbiekből is láttuk, milyen nagy változásokat viselt el gyakorlatában az egyház a keresztség és a többi „kezdő" szentség kiszolgáltatásánál: az eredetileg felnőttszentségböl gyermekszentség lett. Második ellenvetés: hogyan férne bele a házasság szentségének teológiájába ez az új értelmezés? — Így válaszolhatunk: Valljuk meg őszintén, a házasság szentségének teológiája mindig meglehetősen bizonytalan volt. Amit tankönyveink vagy hithirdetőink ma szóban vagy írásban közölnek, az a házasságnak legtöbbször pusztán „szentelményi” és nem szentségi jellegét hangoztatja. A házasság szentségének teológiai kifejtésében helyet találna ez a gondolat is. Harmadik ellenvetés: A házasságra készülő fiatalokat elsősorban nem vallási kérdések foglalkoztatják. — Ez az ellenvetés nagyon reálisnak látszik, de csak részben igaz. A házasságkötés általában a felnőttkor kezdetén, vagy még később történik, amikor feltételezhetjük, hogy életreszóló döntések is foglalkoztatják a közös életre készülőket. Nincs okunk feltételezni, hogy a házasság szentsége is a gyermekkorra szorul vissza, mint a keresztség és a többi „kezdő” szentség. Ha tehát a legalkalmasabb kort keressük a tudatos döntéshez hit dolgában, akkor ez a házasságkötés idejéhez áll legközelebb. 4. Ezekkel és esetleges további ellenvetésekkel szemben viszont feltűnően sok körülmény teszi elfogadhatóvá, időszerűvé és hasznossá ezt az új szempontot. — a) Maga a házasságkötés egyre inkább szabad döntés és választás következménye. — Nem szokás ma már —- még uralkodó családoknál sem —, hogy a szülők gyermekeiket kiskorúkban „összeadják" egy jövendő házassághoz. — Nincsen már kötelező frigy egyes családok között. A szülők nem tervezgetnek ilyesmit, hiszen a társadalmi kapcsolatok annyira tágak és kötetlenek, a megismerkedési lehetőség annyira megnőtt, hogy nincs értelme leszűkíteni, lekötni a fiatalok választási lehetőségét. — A fiatalok annyira önállósulnak (korán elszakadnak a családtól, hamar keresettel rendelkeznek, 250
