Teológia - Hittudományi Folyóirat 19. (1985)
1985 / 4. szám - Széll Margit: Önátadás Krisztusnak
gunkat. A gyermek és a felnőtt egyaránt engedelmesség útján tanulhatja meg, miként kell beilleszkednie a természet és a társadalmi rendbe. Aki ellene szegül a törvénynek, az felborítja a világrendet, tönkreteszi önmagát és környezetét. Ezzel eluralkodik az önző erőszak, az egészség és a természet elleni visszaélés, a rend felborul, káosz és pusztulás lesz úrrá a világon. Isten az egész világot engedelmesség alá vetette, de méginkább híveit és szorosabb követőit. Elsősorban Krisztus maga rendelte alá önként akaratát az Atyának, szolgai alakot vett fel, kiüresí- tette önmagát azért, hogy akik egy ember engedetlensége miatt váltak bűnössé, azok egynek engedelmességéért meg is igazuljanak (vö. Róm 5,19). Akik Krisztus megváltásában teljes önátadással akarnak részt venni, Krisztussal együtt vallják: „Mindig azt teszem, ami tetszésére van . . . Nem a magam akaratát teszem, hanem azét, aki engem küldött" (Jn 8,30; 6,38). Az Isten akaratának való alárendelés kétségtelenül odaadásunk legfájdalmasabb szakasza. Maga Jézus is, aki kezdettől egyesült az Atyja akaratával, a getszemáni kertben mégis vért izzadott, mert közvetlenül maga előtt látta szenvedését. De végül újból és szabadon kimondotta: „Atyám, ha lehetséges, vedd el tőlem ezt a kelyhet (a szenvedés kelyhét), de ne az én akaratom teljesedjék, hanem a tied” (Lk 22,44). A megváltó küldetésben való részvételt a jegyesi szeretet köteléke teszi teljessé. Vállalására az Ür így bátorít: „Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítalak: az enyém vagy!" (Iz 45,1). Krisztus az Atyához kapcsol minket, mikor mondja: „Értük szentelem magam" (Jn 17,19). „Minden jegyesi szeretetnek forrása Krisztus misztériuma, az a titok, hogy ő szere- tetből adta oda testét a világ bűneiért. A világ Megváltójában, az egyház jegyesében vagytok Jézus Krisztuséi. Gondolataitokban . . . szavaitokban és cselekedeteitekben égessétek szívetekbe a bibliai menyasszony pecsétjét (En 8,6), így lesztek különös jelei annak az Istennek, „kinek mindenek élnek (Lk 28,30)” (RD 8.). A SZÜZESSÉG KÜLÖNÖS JELE. A jegyesi szeretetnek mint a teljes benső átadásának ezt a pecsétjét kissé mélyebben kell átelmélkednünk, mert ez ma a köztudatban nem annyira kitüntető jelvény, hanem inkább megbélyegzés. Már a szó, szüzesség, is ingerlőén hat és állandó tréfa központja. De nemcsak a világ, az egyház tagjai is bizonyos értetlenséggel kezelik a kérdést. Mig szociális társadalmi vonatkozásai miatt a szegénységet és engedelmességet tisztelet övezi, a szüzességet szükségtelennek és biológiailag megvalósithatatlannak tartják. Az egyházban, az egyházközségi szolgálatokban is jobban kedveznek a családosoknak. Elmondhatjuk, a szüzesség vállalásának legnagyobb áldozata ma nem is a családról való lemondás, hanem a közvélemény elviselése. Sokan hivatkoznak lélektani érvekre: a házasság nélkül (nemi élet nélkül) nem lesz az ember éretté, teljessé. T eológiailag azonnal szembetűnik az ellentmondás, utalva Jézus szavaira „Aki elhagyja értem otthonát, apját, anyját, földjét, százannyit kap és örökségül az örök életet" (Mt 19,29). De a gyakorlatban is kérdezhetjük, mivel magyarázható, hogy Krisztus szűzi követői között annyi megelégedett, boldog ember van, akik menedékei a zaklatott életből a családi problémák elől hozzájuk menekülőknek, keresett iránymutatói a fiataloknak. Még az Istentől távol élők is szívesen látják a betegeik, öregeik, kisgyermekeik mellett a nővéreket. Miért? Mert a szüzesség a teljes önzetlenség külsőleg is jól látható tanújele. Carlo Caretto lelki mesterrel, aki korunk általános nézetváltását sürgeti, a szüzesség helyzetét is újraértékelhetjük: „Én, aki lemondtam a házasságról, úgy beszélek a cölibátusról, mint Isten számomra adott különös ajándékáról. Életemhez más alternatívát nem is találhattam volna . . . egyházi életem során felfedeztem, hogy Krisztus minket minden megkülönböztetés, diszkrimináció alól (vö. Gál 3,28) felszabadított. Félelem nélkül hirdetem, mert úgy érzem, ez prófétai feladat korunk számára: Száműzzétek szivetekből és egyházatokból a múlt minden olyan maradványát, melyben, sokszor akaratlanul is, a férfi a nőt a társadalom szélére sodorta, a cölibátusban élők lenézték a házasembert. Végzetes lenne számunkra, ha kitérnénk a Szentlélek fuvallata elől" (Ich habe gesucht und gefunden, Herder, 1983. 127). Ebből közvetlenül következik: Diszkrimináció az is, ha az evangéliumi szüzességben élőket háttérbe helyeznénk a családosokkal, mondván, hogy ezek biztosítják a keresztény utánpótlást. Tetszetős, mégis féligazság ez. Számos életpélda mutatja, Isten gyermekei nem testből születnek, hanem a Szentlélek erejéből gyarapodnak. Egyéni kibontakozásuk érdekében az evangéliumi életre vállalkozókat fel kell készíteni a másik nemmel való helyes párbeszédre, a tekintélyre, a baráti és munkatársi kapcsolat rendezett formáira. Arra, hogy minden életállapotú tisztelje a másik személyi méltóságát, főleg ott, ahol Jézus üzenetének közvetítésében osztják meg munkaterületeiket. „A házasságban és a házasságon kívüli élet (Jézusért) nem alá- vagy fölérendelt az egyházban Krisztus szolgálatában, hanem két szélső pólus, mely egymással egyensúlyban lévő és Így egymást kiegészítő életforma" — írja Waltraud Herbstrith. Jézus környezetében és az első egyházakban sok házasember munkálkodott. Leegyszerűsitve ebből arra következtetnek, hogy az apostoli munka nem indokolja a szűzi életet. Szent Pál egyházaiban járva hamarosan felismerte: „A nőtlennek arra 225
