Teológia - Hittudományi Folyóirat 19. (1985)
1985 / 4. szám - Gyürki László: Egy lelkipásztor búcsúbeszéde híveihez (Szent Pál milétoszi beszéde - ApCsel 20,17-38)
van gondja, ami az Űré; ... a nem házas asszony és a szűz arra gondol, ami az Űré, hogy testben, lélekben szent legyen" (1Kor 7,32—34). — A szüzességet mint egy életre szóló elkötelezettséget nem lehet vállalni tehát csupán önzésből, kényelemszeretetből, de még az üdvösség kizárólagos biztosításáért sem. — ,,A házasságról való lemondás döntésének a lélek mélyéből kell (akadnia. Csak, akit Krisztus személyesen vonz, aki Istent közvetlenül megtapasztalta, az képes ilyen hivatásra" (Waltraud Herbstrith). — A szüzesség egész szívet kíván, ebben tűnik ki talán legjobban a krisztusi hivatásnak titok jellege és ajándéka: „Van, aki a mennyek országáért önként mond le a házasságról, aki (el tudja (ogni, (ogja (el! (Mt 19,12).” — Tanúsítani kell a világ felé, hogy az elhivatottak egymással és egymásért élnek Krisztus közösségében, Jézus iránti szeretetük hangolja őket a világ szeretetére. — Az önátadás lelkiállapotára is jobban kellene figyelnünk: „A személy belső világában megélt istenszeretet nagyon közel áll a házassági szeretet személyes élményéhez" (Herbstrith). Űjra kell tehát értelmeznünk az istenszeretetben élők sokszor „rajongónak" tartott vallomásait, kezdve Szent Ágostontól a gyöngéd lelkű Szent Bernátig, a sorok között valló Szent Tamásig, ide kapcsolva a szeretetre sokkal érzékenyebb női szentek írásait is. Az annyira reális Teréz anya, amikor a családosoknak tanácsolta, mosolyogjanak egymásra, egyikük feltette a kihívó kérdést: „ön (érjnél van? — „Én ránéztem és azt mondtam: Igen. És néha nagyon nehéznek találom, hogy mosolyogjak Jézusra." „Ebben a .Jézustól való foglyul ejtettségben' — amint Kierkegaard, a filozófus írja — az ember .Istentől legyőzötté' válik. Ám ez az állapot nem ragadhatja ki az illetőt az emberek közül. Azaz nem veszteség, hanem mérhetetlen nyereség lesz mások számára. Aki az istenszeretet foglya, abban megsokszorozódik az emberek iránti áldozatos szeretet." Felhasznált irodalom: A Szentatya levele az ifjúsághoz, Magyar Kurír, 1985. ápr. 4. — Alszeghy Zoltán: A „hivatás" fogalma a II. Vatikáni zsinat után^ Szolgálat, 1980/4. — II. János Pál pápa: Redemptionis donum — kezdetű apostoli buzdítása. Bp. 1984 — Waltraud Herbstrith, a tübin- geni Edith Stein karmelita rendház alapítónője, a szerzetesi nevelés egyik neves megújítója: Éhelosigkeit und Sexualität, Diakonia 1984/4. (Caretto és Kierkegaard idézet innen) — Da-Sein für andere. Geistliche Berufung heute, Frankfurt 1977. Gyürki László EGY LELKIPÁSZTOR BÚCSÚBESZÉDE HÍVEIHEZ (Szent Pál milétoszi beszéde — ApCsel 20,17—38) Pál apostol 57—58 telének végén elhagyta Korintust és Jeruzsálembe indult. Milétoszban megállt, hívatta az efezusi egyház presbitereit és elbúcsúzott tőlük. Ennek a beszédnek írásos rögzítése mutatja, hogy milyen irodalmi gonddal szerkesztette meg Szent Lukács a Milétoszban hallott beszédet, ahol az apostol átadja lelkipásztori végrendeletét. Lukács a milétoszi presbiterek mellett szem előtt tartja az egyház többi felelős vezetőjét is: a „ti" személyes névmás akar jelentőséget adni a beszéd univerzalitásának. Minden olvasó úgy érezheti, hogy a beszéd neki szól. Az ApCsel-ben többször szerepelnek a „presbiterek". Ebben a beszédben Szent Lukács „episzkoposzoknak" nevezi őket. Más néven is előfordulnak az Újszövetségben: pásztorok, elöljárók, epimeletoszok (plébánosok), higumenok (lelki vezetők) . . . Ezek a címek jelezték a keresztények között azokat, akiket a közösségben szolgáló „minisztériális papságnak" nevezhetünk. Szent Pál erről a papságról mondja el a lényeget: „Teljesítem a feladatot, amelyet Urunk Jézus bízott rám, vagyis hogy tanúságot tegyek az Isten kegyelmét hirdető evangéliumról (24. v.). Világos, hogy az apostol számára az igehirdetés a Szó hirdetését és a kenyértörést (Eucharisztia) foglalja magában. Ezek után vizsgáljuk meg magát a beszédet. Múlt, jelen, jövő. Lukács Pál apostolságának három momentumára irányítja a figyelmet: a múlt (18a—21), a jelen (22—24) és a jövő (25—31). így egy tökéletes triptichont állít össze, amelynek minden egyes szárnya ugyanazon struktúra szerint épül fel. A középső szárny (a jelen) a jövő és a múlt konvergenciájának a helye: a jelen dinamikus módon a jövő felé tart és magához vonzza, mint lelkesítő, a múltat. Pál arra hív fel, hogy vizsgáljuk meg múltját. A „ti tudjátok” és „ti ismeriket” kiemeléssel emlékeztetni akarja hallgatóit apostoli munkájára. Ezt a munkát a következő igék fejezik ki: hirdetni, szolgálni, tanúságot tenni, prédikálni, tani226
