Teológia - Hittudományi Folyóirat 19. (1985)
1985 / 4. szám - Boda László: Szentségi döntés és a nagykorúság
Boda László SZENTSÉGI DÖNTÉS ÉS ▲ NAGYKORÚSÁG Szabadságunk etikai és még inkább erkölcsteológiai értelme az értékekben való személyes kibontakozás, amely Isten dicsőségét és az embertársakért vállalt felelősséget egyedül képes szolgálni. Ez a szabadság nem a rombolás szabadsága, hanem az építésé. S ez nem életünk kisszerű választásaiban nyilvánul ki, hanem inkább az élet ,,nagy döntéseiben", azokban az elhatározásokban és tettekben, amelyeket a magyar nyelv is „sorsdöntőnek" nevez. Az ilyen döntések érlelik meg igazán az embert. Ezek jellemzik az erkölcsi személyiséget. Ezek sugalmazzák személyes kibontakozásunk állapotainak kiélezett jellemzését, miszerint a kiskorú „választ", a nagykorú „dönt”. Häring — teljes joggal — az alapvető elhatározással hozza lényegi kapcsolatba „életfontosságú döntéseinket", melyek megerősíthetik vagy gyengíthetik az alapvető döntést, az életelhatározást, s amennyiben az értékekben, a „jóban" vernek gyökeret, s a személyes kapcsolatok hűségét alapozzák meg1 (vö. házasság, barátság, kollegialitás, hivatás, egyház, társadalom). Lényeges elemei tehát az emberi elkötelezettségnek, amely erkölcsi nagykorúságunk jele. A primitív kultúrák embere még nem jutott el a választástól a döntésig. Az erkölcsi kiskorúság még nem ismeri föl a döntés jelentőségét. Az erkölcsteológia és az etika kiemelt küldetése, hogy az embert kibontakozni segítse igazi mivolta megtalálásában, szabadsága hiteles fölismerésében és talentumai kamatoztatásában. Keresztény életünkben ez különösképpen érinti a házasságot és a hivatásválasztást, vallási vonatkozásban pedig az üdvösség melletti döntést. Hiszen szabadságunk legkimagaslóbb értelme a szó teológiai jelentésében az, hogy tudunk-e valóban dönteni, igent vagy nemet mondani üdvösségünkre.2 Häring eljutott a lényeg felismeréséig, amikor a teológiai értelmezésben rejtvényszerű, a katekézis számára pedig sok nehézséget jelentő szentségtan kulcsát kezünkbe adta. ö Eriksonra hivatkozik,1 de mindenképpen figyelembe kell vennünk az egzisztencializmus indítását, amikor felismerjük, hogy a szentségekben megszentelt keresztény élet ezeket a „nagy jelentőségű döntéseket" állítja elénk. Eríkson identitástana mellett — sőt azt megelőzően — Kierkegaard, Heidegger és Jaspers gondolataira kell figyelnünk, „ha az alapvető személyes döntést összefüggésbe szeretnénk hozni az élet nagy döntéseivel: a bérmálással, a házasság szentségével, a szerzetesi fogadalommal és a papi hivatás választásával" — mondja Häring.'De nyugodtan hozzátehetjük a keresztséget és még inkább a betegek, ill. a halálra készülők szentségét, a szentkenetet. A keresztény ember előnyös helyzetben van, amikor az egyház közösségében kap lényeges segítséget az élet értelmének megtalálásához és a hitben, reményben, szeretetben való pozitív állásfoglaláshoz. A fény fokozatosan hatol be személyes kibontakozásunk, nagykorúvá érésünk folyamatában létezésünk legbelső rétegéig, személyes voltunk mélyére. a) A keresztség üdvösségünk alapvető szentsége a kegyelemben, a „Szentlélekben" való döntés, az üdvösség legalapvetőbb elkötelezettsége, mely az egyház látható közösségébe iktatja be a megkereszteltet s ezzel együtt a köztünk és bennünk kezdődő Isten országának tagjává avat. Sok gondot okozott és okoz ma is, hogy éppen ezért szabad-e a dönteni még nem képes kisgyermeknek kiszolgáltatni.5 Ez a szempont a felnőttek megkeresztelésének leghatásosabb érve lenne, ha az ember nem volna lényege szerint közösségi teremtmény. Amint azonban születéséről nem ő dönt (életének megtartásáról jobbára igen), úgy nem dönthet még személyesen a kegyelemben való „újjászületéséről" sem. Az viszont tény, hogy a szülőket a keresztény élet nagykorú döntése elé állítja a keresztség, ha komolyan veszik annak következményeit is (keresztény nevelés).6 Ennek hiteles lelkipásztori tapasztalatai vannak. Nem egy szülő a gyermeke keresztelésekor mélyíti el alapvető döntését. Esetleg hosszabb kihagyás, közönyössé vált életforma után gyónik és áldozik meg újra. A felelős keresztszülő is segítséget kap döntésének elmélyítéséhez. Új feladata újra tudatosítja benne a keresztény élethivatást. Így a kisgyermek megkeresztelése ellen nem emelhető kifogás, csak akkor, ha keresztény nevelésének nincs biztosítéka. — Kétségtelen viszont, hogy az emberi döntésnek azt a mélyreható jelentését, amit Szent Pál fölvázol, a felnőttek keresztségében lehet megtapasztalni.' Ebben már Szent Jusztinusz kiemeli a nagykorúság jelét: a személyes döntés fontosságát (amelyet persze a kegyelem segít). A keresztség úgy „fürdője" a megtisztulásnak, hogy a megkeresztelkedő „maga is megtér". Aki nem hoz benne személyes döntést, azt nem tisztítja meg.'1 Vagyis a liturgikus cselekmény objektív jellege, tényi mivolta (ex opere operato) nem hatékony a személyes hozzájárulás, személyes döntés nélkül. Azzal együtt viszont olyan mélyreható döntés, olyan következményekkel járó elkötelezettség, amely a szó teológiai értelmében „sorsdöntő", „életre-halálra" szóló. — így értjük meg, hogy a nagykorú keresztény számára akeresztség nem lehet „választás", csupán 198
