Teológia - Hittudományi Folyóirat 19. (1985)
1985 / 3. szám - Alszeghy Zoltán: Üdvösség a betegségben
vánosságra jutott, ám kevésbé súlyos bűnökért kellett vállalni. A fehérvári bazilika mellett a váradi székesegyház, Szent László nyugvóhelye volt rendkivül népszerű hazánkban. A „paenitentia privata" a súlyos, de titokban maradt bűnökért vállalandó. A további teológiai reflexiók egyre inkább erre irányultak, s az elégtételről a hangsúly a bűnbevallásra tevődött át. Petrus Cantor (-j-1197) igy ír: „A confessio — bűnbevallás a kiengesztelés lényegét alkotja." Ezzel elérkeztünk a neves francia történész, Jacques Le Goff által „a lelkiismeret forradalmának" nevezett fordulóhoz, amely a 12. egyetemes, IV. Lateráni zsinaton történt. 111. Ince pápa és a zsinati atyák az évente, húsvét táján végzendő gyónást kötelező érvényre emelték. Ezzel nem újat alkottak, hanem a már meglévő gyakorlatot egyetemes szinten szentesítették. A bűnbánattartás szentségi formájában kapott kegyelem az Eucharisztiára készíti föl a hivőt; a középkor teológusai tanították, hogy az igazi bűnbánattartás az Eucharisztiához hasonlóan az egyház egységét építi. Ez nem néhányak egyéni vélekedése volt, hanem a keresztény hit egyik nagy igazsága: minden bűn az egész egyház ellen is irányul, melynek tagjai bár bűnösök, de ö maga szent; a bűnös tagok bűnbánatuk révén az egyház szentségéből részesedve, annak egységét növelik. irodalom: Vogel, C.: Le pécheur et la pénitence au Moyen-Age, Paris, 1969. Groupe de la Bussiére: Pratiques de la confession (Des péres du déserf á Vatican II. Guinze études d'histoire) Paris, 1938. T. J. Aiszeghy Zoltán ÜDVÖSSÉG ▲ BETEGSÉGBEN All. Vatikáni zsinat felhívta a figyelmet arra, hogy nem minden hitigazság egyképpen fontos az egyház életében, mert különbözik a keresztény hit alapjával való viszonyuk (Unitatis Redin- tegratio, 11. sz.). Ebből a szempontból nézve, a betegek kenete alig kelt érdeklődést, mert hiszen nem tartozik az üdvrend középpontjába, hogyan segíti az egyház a beteget, egy a történelem folyamán nem is mindig egyenlő gyakorisággal alkalmazott eljárás révén. Másrészt azonban a teológia története megmutatta, hogy hasznos dolog a nagy központi igazságokat az üdvrend peremére tartozó valóságokra alkalmazni. A katolikus hitrendszer egyik vonzó sajátossága, hogy az egész és a részletek, az elmélet és a gyakorlat kölcsönösen értelmezik és igazolják egymást. A katolikus egyház a Jakab-levél néhány mondatában találja a betegek kenetére vonatkozó tanitása alapját (Jak 5,14—16). Már ebből a szövegből is kitűnik, hogy az eljárás megértéséhez három szempontot kell figyelembe vennünk: a válságot ami alkalmat ad az eljárásra; a k ö zösséget, ami a válságot saját életének erőterébe emeli; a kegyelmet, ami megoldja a válságot. A válság „Beteg valamelyitek?" A kérdés, amivel a Jakab-levél a kenet adományát meghirdeti, megmondja, milyen helyzet az, amiben a kenet által segítségünkre siet a Szentlélek. Az emberi élet alapjelenségeit — a munkát, a harcot, a szerelmet, a szenvedést stb. — „belülről" hamarosan kitapasztaljuk, de nehezen tudjuk „kívülről", fogalmakkal elemezni. így vagyunk a betegséggel is. Elsőnek a testi élet sajátos módosulása ötlik szemünkbe. Egy szerv megsérül, vagy akadályozva van működésében, vagy elváltozik, és az egész szervezet igyekszik kiküszöbölni a zavart, vagy alkalmazkodni az új helyzethez. Csodálatraméltóan összetett és összefüggő folyamat ez, aminek okait, tüneteit az orvostudomány egyre jobban feltárja, és amelyet egyre jobban tud befolyásolni a szervezet egyensúlyának helyreállítása érdekében. De a betegség nem csak a testünket illeti. Ha fejem fáj, én szenvedek. Az ember nem a test és a lélek mesterséges keveredése, a lélek nem úgy van a testben, mintha kisértet ülne egy autóban: az „én" testi és szellemi valóság, ami gyökeresen megváltozik, mikor a halál után csak szellemi sikon él tovább, és várja a föltámadást. Azért a betegség az egész ember elváltozása. Jellegzetesen „szellemi" életműködéseink, a gondolkodás és az akarás, be vannak ágyazva a 178
