Teológia - Hittudományi Folyóirat 19. (1985)
1985 / 2. szám - Az örök Élet forrása (Vallomások)
AZ ÖRÖK ÉLET FORRÁSA Alig kellett meglazítani a talajt, a lelkek mélyéből spontán tört fel a tiszta Forrás, az eucharisztikus Krisztus élő jelenlétének tudata. Lelkipásztoroknak és híveknek, minden korosztálynak tanúvallomásait gyűjthettem össze a szentségi Jézussal való találkozás bizonyosságáról. A válaszok során nyilvánvalóvá vált, hogy Krisztus mennyire bennük és közöttük él. Az ö jelenléte nem lehet ,,megszokott", meri egy váratlan, egy újabb eseményben ismét megtapasztaljuk: a már „megkezdett örök élet" Ura itt van közöttünk) Sz. M. MIT JELENT SZAMOMRA AZ EUCHARISZTIAI Az Eucharisztiában látom papi hivatásomnak és életemnek a gyökerét, középpontját és mozgató erejét. Megvallom őszintén (ki a felelős érte?), hogy elsőáldozásomról, annak napjáról és eseményéről semmiféle emlék és élmény nincs bennem. Ezt nem akarom nevelőimnek a rovására írni. Hiszen a testi táplálkozás élményei (örömei és nehézségei) sem hagytak bennem semmiféle emléket, pedig az első világháborút követő években annak is megvoltak a gondjai és örömei. A papi hivatás jelei iskoláskorom előtt jelentkeztek már bennem. Ez nemcsak abban mutatkozott meg, hogy amióta kezemben tudtam tartani az ámpolnát, azóta rendszeresen ministráltam, — hanem abban is, hogy kicsi gyermekkorom óta mindenütt: szobában, pajtában, fészerben, fedett helyen és az Isten szabad ege alatt „miséztem”, prédikáltam, szertartásokat végeztem, körmeneteket tartottam stb. Kellékekben sem volt hiány sose, mert családunkban mindig volt sok gyerek. Abban sem kételkedtem, hogy pap leszek. Pedig emberileg szólva nem volt rá semmi esélyem (falunkból addig senki se jutott középiskolába). Papi hivatásomnak szinte egyetlen motívuma és tartalma az Eucharisztia volt: a templom és az istentisztelet. Az Eucharisztia titka és a liturgia iránt olyan nagy volt bennem a vonzalom és érdeklődés, hogy amikor a kisszemináriumba jelentkeztem felvételre, az egész szentmisét kívülről tudtam latinul — A kisszemináriumi éveknek köszönhetem, hogy a liturgia és az istentisztelet szeretete mellett megnyílt a szemem az Eucharisztia titkának a másik dimenziója,'’Jézus valóságos jelenlétének a titka előtt is. Nem hiszem, hogy keresztény öntudatom és papi lelkiségem alakulására bármi más olyan döntő hatással lett volna, mint Jézus szentségi jelenlétének és kíséretének a boldogító érzése. Ezt az érzést nemcsak boldogemlékű spirituálisom buzdítása ébresztette fel bennem, hanem azt döntően erősítette a nagy dogmatikus hírében álló rektorom is. öt ugyanis sétája után mindennap a szeminárium valamelyik kápolnájában ott láttuk legalább félórán át mozdulatlanul adorálni a tabernákulumra függesztett szemmel. Ezek az emlékek és élmények mérhetetlenül nagy hatással voltak rám és jelentős mértékben alakították ki bennem az eucharisztikus lelkületet. Ez megmutatkozott abban, hogy a rendszeres szentséglátogatás a vakációban is, meg a szemináriumban is napirendem egyik szilárd pontjává vált. Abban is, hogy már elsőéves teológus koromban a Papi Eucharisztia Társulat tagjává lettem és vállaltam egész életemre a heti szentségimádási óra megtartását. De abban is, hogy a teológia, különösen a dogmatika nem elméleti tantárgy volt számomra, hanem megláttam a hitigazságok életízét és élményszerűségét. Tartalmuk és mondanivalójuk fölött nagyon sokat töprengtem és elgondolkodtam a tabernákulum előtt. Ott fedeztem fel azok mélységét, gazdagságát és szépségét, de felfoghatatlanságát is. fgy aztán szinte észrevétlenül formálták egyéniségemet és szellemi-lelki beállítottságomat. Ezeknek a napi szentséglátogatásoknak és heti imaóráknak köszönhetem vallásos életem Krisztus-központúságát, az egészen meleg, bensőséges, szinte baráti és bizalmas kapcsolatot a szentségi Jézussal. Ez adott sajátos tartalmat egész lelkiéletemnek, gondolat- és érzésvilágomnak. A kis- és nagyszemináriumi élmények végigkísértek egész papi életemen, megszabták spirituálisi, majd később lelkipásztori működésem irányát és tartalmát. Eucharisztikus lelkületem elmélyülésénél gratia externa volt az is, hogy mint spirituálisnak el kellett látnom az Eucharisztikus Értesítő szerkesztői teendőit. Eucharisztikus beállítottságom miatt láttam mély aggodalommal és sajnálkozással azt a teológiai tendenciát, amelyik az Eucharisztia titkának a dinamikus és sztatikus értelmezése között felborította az egészséges egyensúlyt. Túlon túl hangsúlyozta az Eucharisztia dinamikus valóságát, annak áldozatbemutató- és lakoma jellegét, viszont elhanyagolta, agyonhallgatta, sőt tudatosan háttérbe is szorította a valóságos jelenlét titkát, mintha az nem is lenne integráns része az Eucharisztia tanának. Ez a törekvés nagy kárt okozott azzal, hogy papokban és hívekben egyaránt elhalványította a katolikus lelkiség karakterisztikumát: bensőséget, a melegséget és a meghitt istenkapcsolatot. Enélkül pedig a kereszténység nem krisztusi kereszténység. 115
