Teológia - Hittudományi Folyóirat 19. (1985)
1985 / 2. szám - Kozma Imre: Emlékezet - hálaadás - lakoma
bennünket. Krisztussal való egységünket szintén János írja le: „Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, énbennem marad és én őbenne" (Jn 6,56). Végül Jézus testét és vérét magunkhoz véve egymással is egyesülünk. Ezt olvassuk Pál apostol Korintusiaknak írott első levelében: „Az áldás kelyhe, melyet megáldunk, nemde a Krisztus vérében való részesülés? S a kenyér, amelyet megtörünk, nemde a Krisztus testében való részesedés? Mi ugyanis sokan egy kenyér egy test vagyunk, mivel mindnyájan egy kenyérből eszünk" (IKor 10,16; 17). Azáltal, hogy Jézus testét vesszük, az ö teste maradunk, sőt, méginkább azzá válunk. Egy kérdés még mindig hátra van. Nem különös ez a kettősség: a lakoma és a hálaadás kettőssége? Nem zárja-e ki egymást? Az ember vagy eszik, vagy magasztalja az Urat, de hogyan teheti a kettőt egyidejűleg? A zsidó húsvét e kettő kombinációja volt. Miközben ettek, rabszolgasorból való szabadulásuk emlékére énekeltek és hálaimát mondtak. Ezt tesszük mi is: lakoma közben hálát adunk a bűntől való szabadulásunkért. Ma is szokás az evés-ivást ünneplő köszöntésekkel összekötni, amikor pohárköszöntőt mondunk. A szentmisén azt köszöntjük, aki örömünk végső forrása: Jézust és mindnyájunk Atyját. AZ ÚJSZÖVETSÉG AZ ÉN VÉREMBEN. Közösen étkezünk és együtt adunk hálát. Vajon megismerkedtünk a szentmise valamennyi aspektusával és jelentésével? A kánonban olyan szavakat hallunk, amelyek az áldozat fölajánlására utalnak. Az utolsóvacsorán Jézus már fölajánlotta élete áldozatát. Ez prófétai tett volt — „előzefes megemlékezés". Olyan megemlékezés, amely a kereszthalált e szimbólumban már előre megvalósította. A megtört kenyér Jézus megtört teste volt. Valahányszor az egyház megjeleníti ezt az áldozatot s ezzel hirdeti Jézus halálát, Jézus egyszeri keresztáldozata újra és újra jelen van az egyházban. Az ember Abel óta vágyakozik arra, hogy áldozatot mutasson be Istennek. Itt és most áldozatot ajánlhat fel, amelyet nem kell szégyellnie. Ez az áldozat helyreállítja köztünk és az Atya között a barátságot. Sőt új barátságot, új szövetséget létesít. A régi szövetség kötelékét is áldozat pecsételte meg a Sinai hegyen. Az új szövetség áldozatul fölajánlott életből támadt. Az ősi húsvét a régi szövetségről való megemlékezés volt, de csak megemlékezés. Amikor viszont mi emlékezünk az új kapcsolatra, a szövetséget megpecsételő áldozat valóban jelen van közöttünk. Részt vehetünk az emberiség döntő áldozatában; nem áldozati állat, hanem a Fiú föláldozásában (Zsid 9,13; 14). Ha részt veszünk a szentmisén, részt veszünk Jézus áldozatában és csatlakozunk az Isten és népe között megkötött szövetséghez. Ez nem égzengés közepette jön létre, mint a Sinai hegyen, hanem a közösségben, miközben hálaimát mondunk s ünnepélyes örömmel vesszük magunkhoz az egyszerű kenyeret és bort. Áldozatot ajánlunk fel, de egészen különös módon. Ezt az áldozatot már fölajánlották. Tulajdonképpen nem is ajánlunk föl más áldozatot, mint Krisztusét. Isten nem is kíván tőlünk más fölajánlást. Ehhez az egyetlen áldozathoz csatlakozunk, amikor részt veszünk a lakomán. A lakomát és az áldozatot nem szabad különválasztani. Az áldozat: lakoma. Ami étket kapunk, vesszük és esszük. Azt kínáljuk fel, amivel bennünket kínálnak. Hát a kenyér és a bor nem részünkről fölajánlott áldozat? Nem. Az „offertorium" csak előkészítő gesztus. Külön kell választani az igazi áldozattól, amely már Jézus teste, vére. SOK JELENTÉS — EGYETLEN ÉLMÉNY. A szertartás lakoma, hálaadás és áldozat. S azok az alapvető tényezők, amelyek a hátteret adják: a megemlékezés és a szövetség — szintén benne vannak az eucharisztia egészében és annak mindhárom jelentésében. Az eddigiek során csak éppen érintettük Jézus jelenlétét mindezekben. Az O jelenléte adja meg a lakoma, a hálaadás és az áldozat mély értelmét és hátterét. Fölmerülhet néhány gyakorlati kérdés. Vajon a szentség jelentéseinek sokasága nem zava- ró-e? Ezzel tulajdonképpen azt kérdezzük: Jézus valóban efffiyi jelentést szánt az eucharisztiá- nak? Ez utóbbi kérdésre hitünk szerint csak igennel válaszolhatunk. Minél mélyebben gyökerezik a szimbólum a mindennapi élet valóságában — evés és ivás, test és vér — annál többrétű e jelentés tartalma. Hisszük, hogy Jézus Lelke nem engedi tévedni az egyházat adományainak értelmezésében. Szilárdan hisszük, hogy e jelentések mind benne rejlettek Jézus szándékában. Az első gyakorlati kérdés azonban változatlanul fennáll: fel tudunk-e fogni egyidejűleg ennyi jelentést? Hiszen annyi minden olvad össze egy-egy jelentésben, s valamennyit áthatja a megemlékezés, a szövetség és a jelenlét tényezője. Elképzelhetetlen, hogy valaki ezt mind egyszerre átérezze. Az egyik elemet — ezt már tudatosítottuk — bizonyára soha nem tévesztik szem elől: az eucharisztia megemlékezés arról, amit az Úr tett. Ezt O maga kivánja tőlünk. De ha az Úrra gondolunk, előtérbe kerül e gazdag ajándék egyik vagy másik aspektusa. Van ember, aki elsősorban a közös lakomát, vagy a hálaadást látja benne. Bizonyos mértékben mindenkit befolyásol a háttér valamelyik tényezője: a megemlékezés, a szövetség vagy az egyesítés. Mások engedik, hogy áthassa őket a misztérium tudata. Ez részint alkattól, részint a szertartás formájától, az ember műveltségétől, de a kortól is függ, amelyben élünk. Válaszra vár még néhány kérdés azzal kapcsolatban is, hogy az eucharisztiát hogyan ünnepeljük? 107
