Teológia - Hittudományi Folyóirat 18. (1984)
1984 / 2. szám - A TEOLÓGIA BESZÉLGETÉSE FEKETE GYULA ÍRÓ SZOCIOGRÁFUSSAL, A MAGYAR ÍRÓK SZÖVETSÉGE ALELNÖKÉVEL - Széll Margit: Mi történt azóta ...? (Változások a család körül 1980 óta)
hogy ez a megmunkálás meg is történjék a családon belül. Ez alól a felelősség alól tulajdonképpen semmi sem menti fel a családot. Vannak nagyon elfoglalt emberek, de az alól a felelősség alól, hogy gyermekeikbe átoltsák kulturális, szemléleti minőségüket — ez alól a felelősség alól, szerintem, semmi sem menti fel a szülőket. Nem lehet az iskolára rálőcsölni azt. Noha jó volna, ha az iskola is adna hozza a neveléshez, de látjuk, hogy mindinkább oktatási intézménnyé válik, és így a nevelésben egyre kevésbé vállal szerepet. Végül ha a családban sem, ha az iskolában sem kapja meg a gyerek azokat a hatásokat, amelyek legalább arra a szintre vagy annál magasabb szintre emelik, amire szülei korosztálya emelkedett, akkor ez történelmi visszalépés, akkor ez súlyosan lerontja az utánpótlás minőségét. Már beszéltem az egyes gyerekről, akinél hiányzik a gyermekközösség — mert a három gyerekre mondják, hogy már egymást is nevelik —, hiányoznak neki azok a feltételek, amelyek az együttélés reflexeit idejében kialakítják. Ahol egyes gyerek van, ott bizony a szülőknek kell gondoskodniok arról, hogy napközben gyerektársaságban legyen, és ne csak a felnőttek között nevelkedjék. — A „jövő kizsákmányolása" mostanában sokat szerepel írásaiban, vitáiban, így a tokaji írótáborban is. Miről van itt szó pontosan? Ezt igyekeztem röviden megírni az Elfogultságaim térképe (1981) című esszékötetem 12. fejezetében. Arról van itt szó, hogy van egy értékhalmaz a társadalomban, amely igazában a jövőt illeti. Ennek csak egy része anyagi érték, a többi szellemi, érzelmi, erkölcsi. Mindenestől a jövő nemzedékbe kell — hogy így mondjam, közgazdasági szóval — „beruházni". A jövő erre alapozódik. A kizsákmányolás fogalma ugyanis: „a másokat illető javak elsajátítása ellenszolgáltatás nélkül”. Tehát a jövöt illető javakat sajátítják ki most a legcivilizáltabb országok azáltal, hogy felélik az utánuk következők életét; azáltal, hogy nem adják meg nekik az életet; azáltal, hogy az utódokat illető anyagi javakat is felélik. Ahol a társadalomban elsorvad az utánpótlás, azt jelzi, hogy a jövőt illetően nemcsak az anyagiakat, hanem a fáradságot, a törődést, az időt is elspórolja a társadalom, feléli a maga hasznára, a mai igények kielégítésére fordítja. Itt nem csupán arról van szó, hogy van saját gyerek, vagy nincs saját gyerek. Egy gyermektelen tanárnő többet tehet a jövőért és az értékek gondozásáért, mint áz a nyolcgyerekes apa, aki még a családi pótlékot is az „apák boltjába” hordja. Igaz, legtöbbet nyom a latban a saját gyerek, de személyileg és egyénileg nem ez az egyedüli kritériuma annak, hogy ki élősködik a jövőn. Ide tartozik egyébként a természetnek olyanfajta felélése is, ami nem tekint a holnapra, a jövőre — a természet szennyezése, az energia, a nyersanyag rablógazdálkodása, minden, aminek a vezérelve a mai haszon. A mai civilizált országok új kizsákmányolási formája sokkal veszedelmesebb — ezt hangsúlyozni szeretném —, mint az eddigi bármelyik a történelemben. Mert az eddigiek biztosították az élet bővített újratermelését — a feudalizmus, a kapitalizmus is —, ezt bizonyítja a történelem. Ebben az új kizsákmányolási formában viszont a társadalom önmagát, a saját életét éli fel, ez folyamatosan sorvadó, elöregedett társadalmakat eredményez. Ott kezdődik tehát, hogy a gyereknek nem adják meg az életet, de ott folytatódik, hogy nem adják meg a világra jöttéknek sem — túl az anyagiakon — a szükséges szellemi, érzelmi, erkölcsi javakat, amik nélkül nem válhat a mai kultúra színvonalára emelkedett, egészséges emberré. Ez is a jövő kizsákmányolása! Nemcsak arról van szó, hogy az egyiktől az életet veszem el, hanem a másiktól azt az időt is, ami a gyerek gondos neveléséhez szükséges. Nem adom meg neki a törődést, a gondoskodást, mindazt, ami ahhoz kell, hogy a jövő nemzedék teljes vértezetben vegye át a stafétabotot. Most egyébként erről akarok egy kötetet Írni, mert úgy érzem, hogy húsz éven belül ez lesz a civilizált világ legnagyobb gondja .. . — Az ön által oly régóta sürgetett Családvédelmi Tanács, amint említette, hamarosan létrejön. Milyen tormát kap a várható megvalósulásában? Hogy milyen lesz, előre nem tudom. Én legfeljebb csak arról tudnék beszélni, hogyan képzeltem ezt lassan már 20 éve, amikor felvetettem. Minthogy a család ügye nem egyetlen minisztériumhoz tartozik, Olyan tárcaközi téma, amely mindegyiket érinti és olyan központi probléma, amilyen talán nincs is még egy a társadalmi életben. Végül is igazán felelősen senki se foglalkozik vele. Nem mintha nem akarna, hanem pénze sincs hozzá, gondjaiba se fér bele, és még ha vállalná is, képtelen összefogni, mert annyira szétágazók a család problémái. Készítettem egy tervezetet, amely az Egy korty tenger kötetemben meg is jelent, hogy mivel is kellene foglalkoznia egy olyan családvédelmi társadalmi szervezetnek, amelynek természetesen állami, intézményes befolyása is lenne. Ebben a pillanatban telve vagyok reménnyel, mert az utóbbi időben úgy fordult a dolog 24
