Teológia - Hittudományi Folyóirat 18. (1984)
1984 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Tomka Miklós: Család és vallásosság (Megjegyzések szociológiai vizsgálatok alapján)
kell végezni. Az erre való készséget befolyásolja, hogy a fiatalabb ember vallásos-e vagy sem. Egy kutatás azt találta, hogy a vallásos emberek között két, egymással ellentétes típus létezik. Az egyik nagyon kritikus, elutasító, intoleráns az idősekkel szemben. A másikban éppen ellenkezőleg: minél vallásosabb valaki, annál megértőbb és elfogadóbb az idősekkel szemben. A szerzők felvetik azt az értelmezési lehetőséget, hogy az első típusba főleg a „megszokásból", a másikba a meggyőződésből vallásosak tartoznak10 — ez azonban nem bizonyított. — Egy további kutatás azt vizsgálta, hogy az öregek gondozását mennyire tekintik az emberek intézményi vagy állami feladatnak, s mennyiben tartják önmagukat, illetve az egyes embereket is felelősnek. A vallásos emberek másoknál jelentősen nagyobb arányban vállalják magukra az öregek gondozásának felelősségét." III. A család a gyermeknevelés helye. Ez a feladat annál inkább rá hárul, minél inkább hiányzik az iskolából az erkölcsi és közösségi nevelés.12 Ám „a család maga is elsősorban .pályára', nem pedig családi életre orientálja gyermekeit",13 a teljesítményre, sikerre, magasabb jövedelemre felkészítés sokkal alaposabb, mint az emberi értékekre, életideálok követésére való nevelés. A vallásos és nem vallásos családok eltérő nevelési gyakorlatából négy vonatkozásban vannak adataink. III. 1. Kérdés, hogyan viselkedjen a szülő, ha gyermeke nem megfelelő társaságba keveredik vagy később (a szülő megítélése szerint) nem megfelelő házastársat választ? Etirom lehetőség van: a dolgot teljesen a gyermekre vagy fiatalra hagyni; vagy megbeszélni vele a kifogásokat; vagy — megpróbálni — eltiltani a nem kívánt társat vagy partnert. Egy kutatás ugyancsak meggondolkodtató adata, hogy a vallásos emberek főleg (a nem vallásosaknál sokkal nagyobb arányban) az első és az utolsó stratégiára, a nemtörődömségre vagy a merev elutasításra hajlanak.14 Alig kétséges, hogy a tradicionalizmus jele, valamint a mai fiatalsággal való kapcsolatvesztésé. Lehetséges, hogy mindkét szélsőségben az idősebb vallásos emberek véleménye van túlsúlyban. Mégis az ilyen álláspontoknak már a megfogalmazódása is a vallásos gyermeknevelés tehertétele lehet. III. 2. A merev, autoritér nevelési stílus további megjelenése, hogy a magukat vallásosnak mondó emberek másoknál sokkal kevésbé elnézőek olyan liatalkori divatokkal (vagy ha tetszik hóbortokkal) szemben, mint például a fiúk hosszúra növesztett haja. A szülőnek ilyenkor is az előbbi — semleges, megbeszélő vagy tiltó — lehetőségei vannak. A vallásos emberek a tiltásra hajlanak.15 III. 3. A családi életre nevelés legtöbb kérdése hiányzik az iskolából. Mivel pedig sem szülő, sem a gyermek nincs sokat (együtt) otthon, így a mindennapi gyakorlatból való tanulás is hiányzik. Egy dolog azonban úgysem gyakorlati kérdés, ez az ember nemiségére való nevelés. A vallásos közvéleményt ezen a téren egyrészt merevség és szigorúság, másrészt valamiféle prüdéria jellemzi. Egy kutatás több kérdésben véleményt kért arról, hogy mennyire kell „szabadon engedni" a serdülő fiúkat s lányokat.16 A vallásos válaszolók mindkét esetben a nem vallásosaknál ritkábban helyeselték a nagy szabadságot, és inkább a serdülök szemmel tartását javasolták. (A vallásosak és a nem vallásosak véleménye közötti különbség főleg a serdülő lányok nevelése kérdésében különbözik.) Persze ez lehetne tiszteletre méltó és felelősségteljes óvatosság is, ha nem tudnánk, hogy ehhez más területen is a tiltás, a megbeszélés hiánya, a fiatalok önállóságának elutasítása társul. Mindez együttesen inkább azt a benyomást erősíti, hogy a szabadság megvonása olyan felnőttek kényszerreakciója, akik nem tudnak arra nevelni, hogy a szabadsággal hogyan kell bánni. — Ugyanez a vizsgálat megkérdezte, hogy „Kinek a feladata a fiatalok szexuális felvilágosítása?" A nem vallásos emberek válaszai megoszlanak a szülők, az iskola, az egészségügyi szervek és személyek és kisebb arányban a tömegkommunikáció és egyéb tényezők között. A vallásosak zöme ezt az iskola feladatának tartja, s viszonylag igen kevesen említik a szülőket.17 Ez az eredmény meghökkentő, összhangban van azzal, hogy a vallásos emberek lehetőség szerint kerülik a nemiséggel kapcsolatos kérdéseket. A szexuálerkölcs- ben tömegkommunikációs nyilvánosságot kapó nézetek vagy a (koedukált) biológia- .és osztálylönöki órák személytelensége ellenben semmiképpen nem tekinthető a keresztény felfogásra és magatartásra való felkészítésnek. III. 4. Végül a családi nevelésnek alapvető feladatai vannak a kereszténység továbbadásában. Nemcsak arról van szó, hogy a közoktatás és a tömegkommunikáció más szemléletet képvisel. Ennél sokkal fontosabb, hogy még ott is, ahol az iskola kezdetétől rendszeres, az egész tanulmányi időn keresztül húzódó hitoktatás folyik, a vallási alapokat — az életbe vetett bizalmat, a szeretetélményt, az isten-fogalmat, a küldetés-tudatot stb. — csak a család képes megadni. A „vallási szocializáció”, azaz a vallási világlátás megtanítása és elsajátíttatása a család feladata. Ezzel egybecseng, hogy a mai vallásos fiatalok zöme otthoni vallási élményekről számol be, vagy keresztény hitében apja és/vagy anyja vallásosságára is támaszkodik.18 Kikerülhetetlen kérdés viszont, hogy az elvallástalanodott fiatalokért 18
