Teológia - Hittudományi Folyóirat 18. (1984)
1984 / 1. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Kara Zsuzsanna: "Itt vagyok engem küldj!" (Iz 6,8) (Gondolatok 25 évi egyházi szolgálattal kapcsolatban)
vétkor). Sokan azt kérdezik egyházi részről, hogy szabad-e egyáltalán elfogadni anyagi támogatást az ilyen családoktól. Szerintem igen - mert ha ezt az egy szálat is elszakítjuk magunk között, a bármikori beszélgetés lehetőségét, alkalmakat mulasztunk el a lélektől lélekig munkára. — Van, aki eljár templomba, de mélyebb igénye nincs sem önmagával, sem egyházával szemben Ez a réteg úgy érzi, hogy hű tagja egyházának, minden különösebb bekapcsolódás nélkül is. Érdeklődése beszűkült, mert ami új és frissítő lenne számára, az nem érdekli, azt nem fogadja be. Törjem össze bennük a „hűség” tudatát? Kalapáljam ki a hibákat? Próbáljak velük egyről a kettőre jutni? Legtöbbször a tehetetlenség törvénye érvényesül rajtuk is, rajtam is. Rajtam azért, mert bármit próbálok, mondok, teszek — látszólag —, nem tudom őket kimozdítani tehetetlenségükből. Régi törvény, hogy akarata ellenére senkire sem lehet rákényszeríteni a jót sem. Sokan a keresztények közül sem gondolják komolyan, hogy ez a missziós munkának milyen nagyon időszerű formája. Ilyenkor a megajánlások beszedése csak igen mellékes munkarészlet. — És vannak a hűségesek, akik mindig segítői lesznek az egyházközség munkatársának. Különben is, akik az egyházközségben vállalkoznak erre a munkára, azokat sok minden visszariasztja. Még él a tévhit, hogy egy kicsit „kolduló barátnak" tekintik magukat s nem a lelkek keresőjének és apostolának. Óriási dolog az, hogy emberközelbe jutunk, meg nem játszható közegbe, ahol szó szerint is és átvitt értelemben is pongyolásan találjuk őket. Véleményüket, kételyeiket, aggodalmaikat tárják fel sokszor a legőszintébb bűnbánatban, ahová már csak a feloldozó kéznek kellene elérnie. Miért nem megy azonnal az egyház papjaihoz bűne terhével? — azt gondolom, ez örök emberi vonás marad. Könnyebben szólunk a hozzánk közelebb állókhoz és csak a jókor terelgető kéz hatására lépünk tovább. Ami ennek a munkának gyengéje, az az ereje is. Valaki azt gondolhatná, hogy a családlátogatás, az igen, — de ne kössük össze az anyagi intézni valókkal. — 1. Ez tökéletesen igaz az egyik oldalról, mivel az egyház szolgáltatásaiért legszívesebben semmit el nem fogadna. De így még könnyebben elfelejtenénk, hogy „az egyház munkatársai is hús-vér emberek”, nem lebegnek, szükségük van a földi léthez sok mindenre. Tehát, amíg „földi sátrunk van" azzal törődni is kell. Ezek az anyagi javak bizonyítják, hogy az egyháznak is szüksége van anyagi (materiális) világra, ha túl is mutat azon. — 2 Azután — a pénz kényes kérdés ma is. Mindig kevés van belőle. Ekkor tapasztalhatjuk meg az embereknél a fontossági sorrendet. Nyugdíjas vagy kisfizetésű örömmel adja a keveset vagy a megszégyenítően sokat, míg a sok pénzű (hozzátéve hangosan, hogy nemi azt a pár száz forintot sajnálja) sok ígérgetés és különböző dátumok megbeszélése után is csak az ígérgetésig jut el. — 3. Harmadsorban láthatjuk azt is, hogy milyen a lelki hozzáállás az egyház anyagi segítéséhez. Készség vagy közöny? Majd megoldják mások — címszóval, a felelősség elhárítása. A pénzbeszedéssel kapcsolatos családlátogatás egyik nagy előnye, hogy lehet váratlanul betoppanni. A pénztől elvonatkoztatott, csak beszélgető családlátogató rendszerint bejelenti magát, mert nem illik váratlanul érkezni dolgozó emberekhez, s máris elkészül egy kissé a mesterséges keret: mindenki viselkedjék rendesen, mert vendég jön. Az én váratlan látogatásaim nagy emberismerethez vezettek. Ekkor láthatom, hogy ki milyen a fáradt formájában s a szeretet kit milyen viselkedésre indít ilyenkor. Váratlan beszélgetések' is kialakulnak éppen ilyen helyzetekben, s nekem ahhoz feltétlenül alkalmazkodnom kell (ha van időm, ha nincs), mert a lélek megnyilatkozását nem lehet mindig időzíteni. Váratlan látogatásom segít tovább állni onnan, ahol csak gyors elintézésre van idő és nincs igény semmilyen beszélgetésre A legrugalmasabb családpasztorációnak tartom ezt a módot. - Egyház- községeket összetarthatnak jól szervezett programok, határozott vezetés, felkészültség, de könnyen széthull mindez, alapozó munka nélkül. Az alapozási munka Mi ez az alapozás? — A csendes emberek csendes munkája, A csendes embert elviseli kicsi és nagy, erős és gyenge, tudós és tudatlan. S mivel a csendességben erő és szeretet is van, így ez a kettős kapocs elkezdi összeforrasztó munkáját. Ami azonban jó az egyház- községnek, nem biztos, hogy „jó” (kellemes) az egyénnek, aki mindezt vállán hordja. A nem mutatós feladatok nehezen találnak gazdára. Itt pedig, mint egy hatalmas, láthatatlan zsákba, vég nélkül, fontolgatás nélkül kell bele dobálni egyéniségünk apró összetevőit. Egyszer a türelmet, máskor az örömet, az együttérzést, lemondást, többre vágyást, csendre vágyást. Az egyház az, ami ezt a nagy keveréket magába olvasztja — a közösség pedig, mely a hit és szeretet alapján áll, mindezt összetartja. - Itt is elhangozhat az izajási meghívás, amint az Úr hangja szól: — Kit küldjék el — ki megy el nekünk? — és Izajás válaszol: „Itt vagyok, engem küldj!” A kérdés megoldása tehát nem kisebb: prófétai lelkűiét kell! Ne tévedjünk - a prófétaság kitüntetés bár, de nagyon kemény életforma. A prófétát nagyon keveset dicsérik, de gyakran 50
