Teológia - Hittudományi Folyóirat 18. (1984)
1984 / 1. szám - KÖRKÉP - Kerekes Károly: Ahogy Jézus tette - Lelkipásztori megújulás bibliás szemmel
Kappadócia földjén (1 Pt 1,17). A megfelelő főnévesített melléknévi paroikosz formát ugyanilyen értelemben használja az ApCsel (7,6.29) Péter első levelében (2,11) és mindenekelőtt az efezusiaknak írt levél (2,19) a plébániai élet teológiai megalapozásának jelentős szent- Írási helye: „Most tehát nem vagytok már idegenek és jövevények (xenoi kai paroikoi), hanem a szentek polgártársai és Isten házanépe .. A plébánia tehát a bibliai paroikia modellje szerint megújuló szemléletben nem egyszerűen társadalmi „szomszédság”, még kevésbé jogi-kormányzati alapszervezet, hanem a mennyei Atya házába törekvő, a földön igazi otthonát sohasem lelő zarándok közösség: élő krisztusi organizmus. A parochosz jelentése A görög parechó ige azt jelenti, hogy valaki oda ad, kézbe ad, megszerez, bőkezűen juttat valakinek, gondoskodik valamiről vagy valakiről. A parochosz tehát a gondoskodó, a mindent beszerző, az élet küzdelmeihez szükséges élelmet, ruházatot, fegyverzetet biztosító útitárs, aki betegség esetén gyógyszerekről és ápolásról is gondoskodik. Szent Pál Istenre ezt így vonatkoztatja (1Tim 6,17) „az élő Istenben kell bízni, aki bőven megad (parechonti) mindent". Másutt Jézus Krisztus az alanya a parecho igének, így midőn a zsidók vénei közbenjárnak a kafarnaumi százados érdekében: „megérdemli, hogy teljesítsd kérését (hó parexé touto)” (Lk 7,14). Ez a szó szerepel, amikor Pál az apostolt teszi meg a jócselekedetek modelljének (Tit 2,7), másutt éppen a hivő keresztény lesz a mintakép (Kol 4,1). — Profán szövegekben a parochosz: ugyanazon a harciszekéren vonuló, életre-halálra elkötelezett hűséggel küzdő „fegyverhordozó" bajtárs. „Ahogy Jézus tette' Az eddig elemzett gyökérszavaknak evangéliumi légkörét maga Jézus Krisztus töltötte fel a saját „lelkipásztori működésében". Erről elmondhatjuk a „nagy parancs” szavát idézve: „Példát adtam nektek, hogy ahogyan én tettem, ti is úgy tegyétek!" (Jn 13,15). — Jézus minden szava és tette tanítást és példát ad nekünk az üdvösség útján járó életünkben, sajátosan pedig a lelkipásztor életében. Az egész apostoli látásmód (bennünk is) lényegileg húsvét utáni visszatekintés. A lelkipásztori megújuláshoz ezért vesszük elmélkedési alapul az emmauszi kérügmát.2 Jézus az emmauszi jelenetben olyan személyekkel végzi „lelkipásztori munkáját", akik nem apostolok, de tanítványok, tehát már egyet-mást tudnak róla. Tudásuk azonban kevés, hitük gyenge és könnyen meginognak a megpróbáltatások súlya alatt. Olyanok tehát, mint a plébániák mai átlagkeresztényei: jóakaratúak, hisznek is, de esendők; támogatásra, „lelkipásztori" gondozásra szorulnak. Elmélkedjük át tehát a következő verseket: „Ketten közülük még aznap egy Emmausz nevű faluba mentek . .(Lk 24,13) — Emmausz nevének jelentése: meleg kút. A húsvéti és a keresztelési gondolat társul hozzá. Ide menekülnek a tanítványok Jeruzsálemből a tévedéseik és a szégyenük helyéről. A mélylélektan szakemberei úgy mondanák: a „szökős én" nyilvánult meg bennük — Mintha rokonai lennének azoknak, akikkel a lelkipásztor találkozik. Vajon Jézus is menekül Jeruzsálemből? Ö is magányos és elidegenedett? Vagy csak pedagógiailag akar azonosulni velük? — Mintha az örök emberi problémák közé akarna belépni az Isten, amikor „Közeledvén csatlakozott hozzájuk" (15. vers). — Minden közeledésnek, így a lelkipásztorkodásnak az ábécéjéhez tartozik a tapintatos, jó kapcsolatteremtés. Sohasem tolakodó, mindig tiszteletteljes megközelítés található meg Jézus lelkipásztori módszereiben. A „gyermekeknek a legnagyobb tisztelettel tartozunk" pedagógiai elve Jézusnál mindenkinek kijár, elsősorban azoknak, akik a keresztségben Isten gyermekei lesznek, vagy éppen a ke- resztségre várnak. Jézus „együtt ment velük”, útitársa lett a tanítványoknak .Nem tekintélyével akarta rájuk erőltetni a saját tempóját, „bioritmusát”, meggyőződését. Meg akarta nyerni őket és ezért bizalmat ébresztett bennük. „Miről beszélgettek itt az úton?" (17. vers) — A közeledés személyes értékeléssel, szelíd kérdezéssel folytatódik. Nemcsak azért, mert „a bölcsesség kezdete a kérdezni tudás", hanem mert személyes részvét és emberi értékelés van mögötte: tudom, hogy lelketek tele van sebbel, csalódással, de ti fontosak vagytok nekem, érdekel sorsotok, engem is érint, ami titeket komolyan foglalkoztat. A tanítványok egyszerre szomorúan megálltak. Jézus szíven találta őket egy első hallásra jellegtelen kérdéssel. Jézus hangvétele az, ami szíven üti őket. Egyszerűen nem tudnak továbbmenni, míg az érintett idegszálak rezgése el nem csitul. „Te vagy az egyetlen idegen Jeruzsálemben...?" (18. vers) — Itt a „paroikeisz” bibliai kulcsszavunk szinte visszaüt: Te idegen vagy, vándor vagy Jeruzsálemben a szent városban? 39
