Teológia - Hittudományi Folyóirat 18. (1984)
1984 / 1. szám - KÖRKÉP - Kerekes Károly: Ahogy Jézus tette - Lelkipásztori megújulás bibliás szemmel
Jézus a parolidénak részese és nem pedig fölöttese akar lenni. A háttérbe maradni tudás, a közösség részévé válni akarás, a közösségalkotás nélkülözhetetlen feltétele a lelkipásztornak is. Nem baj, ha nem ismerik fel mindjárt, türelmesen tud várni. „Micsoda? — kérdezte (Jézus) A názáreti Jézus esete — felelték (vö. 19—24. verseket). Jézus pedagógiájának a nagyszerűsége, a kérni tudás, várni és hallgatni tudás. Nem akarja ő mindjárt megoldani a problémát. Sokkal jobb, ha az illetők maguk oldják meg, ő csak „besegít”, szerető érdeklődéssel. A tanítványok is maguk fogalmazzák meg azt, amit félve mernek kimondani (az asszonyokra hárítva a felelősséget), hogy Jézus él, feltámadt. A meggyőződésnek ezzel a vállalásával (hittel) maguk is beépülnek a feltámadt Jézus Krisztusba: újjászületnek. A megújuláshoz a „lelkipásztor" Jézus segítsége kellett. Jézus ezután már energikusan lép közbe Mohón isszák a hitüket erősítő orvosságszavakat az „ismeretlen útitárstól", hogy meggyőződjenek „valóban feltámadt”! „Ö ti balgák és nehézkes szivűek!" (25. vers). — A tanítványokra sokkolólag hat Jézus szava. Ők eddig eszükkel magyarázgattak, Jézus pedig szívük fogyatékosságára utal. Az ember hajlamos leragadni az ész kategóriáiban és elfelejti, hogy az Isten a szívet nézi! (Vö. iSám 16,4) Az „anoétoi" görög szó — oktalanok, balgák — eredetileg nem az értelem, hanem a személy akaratbeli és szívbeli magatartásának eltorzultságát, erőtlenségét jelenti. Erre utal egyébként a „nehézkes szivűek" kifejezés is. A lelkipásztori munka tehát elsősorban a szivek Istenhez fordításának a művészete. Isten a szeretet Istene és új életet teremtő szeretete erős, mint a halál! (Vö. Én 8,6) „Nemde ezt kellett elszenvednie a Messiásnak?" (Vö. 26—27. versek). - Jézus tapintatos pedagógiája: a magyarázatot is kérdéssel indítja. Itt most fájdalmas tényt kell feltárni: az üdvözítés szenvedés és halál árán történhet. Ezt a lanításmagot csak jól felszántott és „megtört" szívbe lehet bevetni a jó termés reményében. Jézus át meg átmagyarázgatta (diermé- neuszen) ezt az igazságot. Sajátos lelkipásztori értelmezés ez: az írásokat Jézus magára alkalmazza. Tudjátok meg, hogy az Atya szeretete valósítja meg az emberek üdvözítését; de az ő szeretete — még egyszülött Fiához is — erős, mint a halál. „Úgy tett, mintha tovább akarna menni." (28. vers) — Jézus mindig a partnerek szabad döntésére vár: Isten Lelke csak ott tud igazán működni, ahol szabadság van! (Vö. 2Kor 3,17). Megtehetné, hogy ellenállhatatlan erejét érvényesítse, de inkább alkalmat ad arra, hogy az ember „nagylelkűen” maga hívja asztalához Istenét. „Maradj velünk ... Betért tehát, és velük maradt." (29. vers) - Maradandó hatás csak „együttmaradással”, a kapcsolat tartósságával érhető el. Az előfutár is arról ismerte fel Jézust, hogy a leszálló Szentlélek a keresztelésnél „rajta is maradt" (Jni, 32). A lelkipásztori munka hatékonyságának is feltétele a megmaradás, a hűséges kitartás. Jézus búcsúbeszédében a kiemelkedő ige: „Maradjatok meg!” (Jn 15,1-11) Maradni, amíg szükséges, amíg gyökeret ver a hitbeli felismerés. Ez a „gyökeres” megismerés aligha lehetséges csupán szavak útján. Ezért „Mikor asztalhoz ültek, kenyeret vett a kezébe .. ." (30. vers). — A szó, a kisérő és hitelesítő cselekedet nélkül általában hatástalan. Valakivel megosztani a kenyeret annyit jelent, mint életem részesévé teszem, vele új életet termő szeretetben eggyé válók. Ez a lelkipásztorkodás csúcsa: felismerték őt Krisztust, a Feltámadottat! — És ezután „Eltűnt a szemük elől." (31 vers). — Ne magyarázzunk többet, mint ami okvetlenül szükséges és ne maradjunk tovább a lelkipásztori látogatásban, találkozásban, mint amíg a kérdéses hitproblémában az illetők a saját lábukra nem állnak. Azután „tűnjünk el”, hogy híveink magukba asszimilálják a hitélményt, hagyjuk őket nagykorúvá lenni Krisztusban. Jaj nekünk és nekik is, ha idejében le nem válunk róluk. (Mint ahogy jaj az anyának is, gyermeknek is, ha nem tudnak leválni egymásról.) „Ugye lángolt a szívük..." (32. vers). — Az írások kifejtéséhez és megértéséhez nyugodt ritmus kell A tűzrakáshoz, az élesztgetéshez éppen úgy, mint az emésztéshez, amely jó ritmusú belső égés. Ha elvétjük a ritmust, beteges lázzá lesz bennünk, vagy kialszik az élet tüze. Nem kis művészet a lelkipásztori tűzrakás jó ritmusa. „Még abban az órában útrakeltek." (33. vers). — íme a belső tűz hajtóerővé alakult át. Éppen úgy, mint Máriában, aki a Szentlélek tüzének vétele után „sietve ment a hegyek közé" (Lk| 1,39). A jó ritmusú apostoli munka egyrészt apostolokká érlel, másrészt öntudatos, szí' 40
