Teológia - Hittudományi Folyóirat 18. (1984)

1984 / 1. szám - A TEOLÓGIA BESZÉLGETÉSE PÓKA GYÖRGY PÜSÖKKEL - Széll Margit: Szervezeti Szabályzat az egyházközségeink jövőjéért

szavukkal is (L.G. 34.). Királyi tisztében részesíti őket és elvárja tőlük, hogy az evangélium szellemével igyekezzenek áthatni és megújítani a földi dolgok rendjét, közvetítsék a világnak a megváltás kegyelmeit. (L.G. 30, 34, 36.), különösen pedig, hogy legyenek beszédes tanúi a szeretetnek (A.A 7.). Ha képzettségük megvan, ha szilárdak a hitben és a keresztény tanításban, akkor ne vonják ki magukat a közügyek intézéséből sem, működjenek együtt minden jóakaratú emberrel mindannak az előmozdítására, ami igaz, ami igazságos, ami szent és szeretetreméltó (A.A. 14.).

Mindezekhez jogosan várhatják el felszentelt pásztoraiktól, hogy bőkezűen adjanak az egyház lelki javaiból a világiaknak. Különösen, mélyebben ismerhessék meg a kinyilatkoztatott igazságokat, hogy a keresztény alapelveket az egyház szelleme szerint tudják kifejteni, megvédeni és helyesen tudják őket alkalmazni a jelenkor problémáihoz (A.A. 6.). Bőségesen nyíljék meg számukra a szentségek életadó forrása. Isten gyermekeinek és Krisztus testvéreinek a szabadságával és bátorságával tárják fel szükségleteiket és véleményüket pásztoraik előtt Nemcsak szabadságukban áll, hanem olykor kötelességük is véleményt nyilvánítani az egyház javát érintő kérdésekben. Ezt persze mindig igazlelkűen, bátran, okosan és szerető tisztelettel tegyék azok iránt, akik szent tisztségük alapján Krisztus személyét képviselik (L.G. 37; A.A. 10.)

d) Rendkívül tanulságos és figyelemreméltó az is, milyen kifejezésekkel jellemzik a zsinati megnyilatkozások a hierarchia (klérus) és a hivők kapcsolatát. Beszélnek arról, hogy egyenlő a méltóságuk és tevékenységük, szinte azonos a közös feladatban, Krisztus testének építésében (L.G. 32.); hogy a felszentelt szolgák és Isten népének a többi tagjai egymásra vannak utalva, kölcsönösség fűzi őket össze (L.G. 32.); hogy a világi hivők az isteni kegyelem alapján nemcsak Krisztusnak testvérei, hanem testvérei azoknak is, akik a szent szolgálatban Krisztus tekintélyével tanítják, megszentelik és igazgatják őket (L.G. 32., A.A. 25.); hogy a világiak és a lelkipásztorok kapcsolata családias legyen, mert annak rendkívül nagy hasznát látja az egész egyház Nemcsak a világiakban erősödik meg a felelősségtudat, fokozódik a cselekvőkészség és az együttműködési szándék, hanem a lelkipásztorok is világosabban látnak és helyesebben tudnak dönteni az egyházközséget érintő kérdésekben (L.G. 37.); hogy kölcsönösen ápolják az egység szellemét, hogy így az egyház egész apostolkodását a szeretet ragyogja be (A.A. 23.).

e) A Zsinatnak ezek a kijelentései nemcsak alapvető elméleti szemléletváltozást tükröznek az egyház önértelmezésében, hanem egészen konkrét gyakorlati következtetések levonását is sürgetik mind a klérus, mind a hivők részéről. Az egyház életének, igehirdetésének, apostoli és megszentelő tevékenységének a megújulása nagymértékben attól függ, hogy a hierarchia (klérus) és a hivők között sikerül-e kialakítani a közös felelősségérzés tudatát, és a szoros, családias, testvéries egyetértés és együttműködés szellemét. Ezt a közös felelősségérzetet, egyetértést és együttműködést nem a jelenlegi paphiány, hanem az egyház krisztusi lényege és apostoli küldetése kívánja meg A paphiány csak ,,az idők jele”, amivel a Gondviselés rá akarja szorítani az, egyházat ennek a fontos alapigazságnak a felismerésére.

A fenti zsinati elveket összefoglalva mondható: A cél nem az, hogy valamiféle állóháború, hatalmi versengés, rangsor-vita alakuljon ki a hierarchia és a hivők között. Ez méltatlan lenne Krisztus titokzatos testéhez. Nem is az, hogy a régi, egészségtelen clérolatria (klerikal izm us) helyett laicolatria (laicizmus) jusson uralomra az egyházban. Abban csak egyetlen latreia (szolgálat) jogosult, a Christolatria. Az egyház valamennyi tagjának, vezetőknek és vezetetteknek össze kell forrniok a fővel, Krisztussal, aki az egész testet összefogja és összetartja a különféle ízületek segítségével, hogy az összes tagok betöltsék az erejükhöz szabott feladatkört (L.G. 30.) A cél tehát az, hogy ahogyan az élő testben nincs egyetlen tag sem, amely tétlen lenne, hanem a test életével együtt annak tevékenységében is részesedik, ugyanígy az egyházban, Krisztus testében is a tagok valamennyien töltsék be a maguk feladatkörét (A.A. 2.).

De amilyen fotnos a közös felelősségvállalás és a testvéri együttműködés a hierarchia és az Isten hivő népe között, ugyanolyan fontos az is, hogy mindegyik világosan lássa a maga sajátos helyét, szerepét és feladatát az egyházban. A klérus és a hívek méltóságának és tevékenységének az egyenlősége és testvériessége mellett sem halványulhat el tehát az a tudat, hogy az egyház felépítése Krisztus akaratából hierarchikus, isteni rend szerint való. Ez egyébként természetes és magától értetődő is. Hiszen az egyház nem nélkülözheti az összefogó és összetartó erőt; a népnek szüksége van vezetőre, a nyájnak pásztorra, a termőföldnek gondviselő gazdára, a szőlőtőnek egészséges nedvkeringésre, a háznak összetartó szerkezetre, a családnak családfőre, a testnek csontvázra és véredényrend- szerre és így tovább Nem győzöm hangsúlyozni, hogy a hívőknek keresztény engedelmességgel kell elfogadniok és buzgó imádsággal támogatniok a hierarchiának (klérusnak) a vezető szerepét (L.G. 37.).

A felszentelt pásztoroknak viszont el kell ismerniök és gyarapítaniok a világi hivők meg27