Teológia - Hittudományi Folyóirat 18. (1984)
1984 / 1. szám - A TEOLÓGIA BESZÉLGETÉSE PÓKA GYÖRGY PÜSÖKKEL - Széll Margit: Szervezeti Szabályzat az egyházközségeink jövőjéért
tek". A püspökök tehát Isten neveoen, Krisztus helyetteseként és követőiként állnak a nyáj élén mint pásztorok, de nem egyedül, hanem segítőtársaikkal, az áldozópapokkal és a diakónusokkal együtt látják el a közösség szolgálatát, mint a tanítás mesterei, az istentisztelet papjai és a kormányzás szolgái (Dogmatikai konstitúció az egyházról: L.G. 20.). Mégpedig nemcsak tanácsaikkal, meggyőzéssel és jó példájukkal, hanem a Krisztustól kapott tekint- téllyel és szent hatalommal kormányozzák a rájuk bízott részegyházat (L.G. 27.). Ezt a tisztséget Krisztus persze nem annyira méltóságnak és hatalomnak, mint inkább az egyház és a hívek odaadó szolgálatának szánta. Gyakorlatilag azt jelenti, hogy ahogyan a püspök isteni intézkedése folytán vezeti az egyházat, úgy a püspököt és az egyetemes egyházat jelenvalóvá és láthatóvá tevő lelkipásztor az egyházközségnek a felelős vezetője. Az egyházközségek tehát nem független, önálló részei az összegyháznak, amelyek tehát a püspökök irányítása és ellenőrzése alatt állnak, így nem szakadhatnak el a Krisztus személyét és tekintélyét képviselő püspöktől sem, meg az egyetemes egyháztól sem. A hívőknek úgy kell ragaszkodniok a püspökhöz, mint ahogyan az egyház ragaszkodik Krisztushoz (L.G. 27.). — Ezért hangsúlyozza a Zsinat, hogy: — 1. a Krisztusban hivők fogadják keresztény engedelmességgel és készségesen mindazt, amit a felszentelt pásztorok Krisztus képviselőiként mint tanítók és vezetők kimondanak az egyházban: — 2. imádkozzanak elöljáróikért és ajánlják Istennek azokat, akik fölöttük őrködnek (L. G. 37.): - 3. az egyházközségi munkát végezzék szoros egységben papjaikkal és abban ne ők akarjanak vezetők lenni, hanem tanácsaikkal segítsék elő egyház-családjuk minden apostoli és hitterjesztő vállalkozását (A,A 10.); — 4. tartsák ébren magukban az egyházmegyéhez való tartozás tudatát (A.A. 10.), apostoli munkájukat illesszék bele az egész egyház apostoli küldetésébe és ezért maradjanak mindig szoros összeköttetésben azokkal, akiket a Szentlélek az Isten egyházának a vezetőjévé rendelt (A. A. 23.); — 5. ha pedig lelkipásztori munkához közvetlen kapcsolódó feladatokra (hitoktatás, liturgikus cselekmények, lelkek gondozása) kapnak megbízatást, akkor tisztségük gyakorlásában vessék alá magukat a felettes egyházi vezetésnek (A.A. 34.). b) Nem kevésbé fontos és alapvető megállapítása a Zsinatnak, hogy a lelkipásztoroknak nem egymagukban kell ellátniok az egyház teljes üdvözítő küldetését (L.G. 30.), mert az apostolkodás minden hívőnek, egyháziaknak és világiaknak egyformán joga és kötelessége; ez egyház építésében a világi hívőknek is megvan a sajátos szerepük (A.A. 25.) Mivel a világi hivők is valamennyien részesei Krisztus papi, prófétai és királyi tisztének, azért aktív szerepet kell betölteniük az egyház életében és működésében. Az egyház közösségeiben annyira szükséges a munkájuk, hogy nélküle a legtöbb esetben nem lehet teljesen eredményes a lelkipásztorok apostolkodása. A közösségi apostolkodás egészen szembetűnő oél- dája az egyházközségi (plébániai) munka, mert az az egyház egészébe kapcsolja bele és egységbe tömöríti az embereknek azt a sokféleségét, amely az egyházközségekben található (A.A, 10.). — A Zsinat megállapításai tehát alaposan megcáfolják a német kancellárnak, Bismarcknak a egyházképét, amit egyik politikai beszédében úgy fogalmazott meg, hogy a katolikus egyháznak a hierarchia (a klérus) az alapia. a lényege és a teljessége. Azt gondolta, hogy a klérus a hivők közössége nélkül is tud élni, működni és tevékenykedni. A hivők szerepe csak az lenne, hogy a klérus rendelkezéseit tudomásul vegyék, engedelmesen elfogadják és készségesen teljesítsék (Congar: Der Laie 86. o.). c) Hasznosnak véltem külön kigyűjteni azokat a konkrét feladatokat, amiknek az ellátását az egyház kifejezetten a világiaktól várja, és azokat a jogokat, amelyeket nekik biztosít. Alapvetően megállapítja a Zsinat, hogy a keresztség és a bérmálás által az egyház összes tagjai részesednek az egyház üdvözítő küldetésében. Az ideig való dolgok intézése és Isten szerint való rendezése által építsék tehát Isten országát, kovászként, mintegy belülről szenteljék meg a világot, a maguk munkakörében, az evangélium szelleme szerint helvtállva mutassák meg másoknak Krisztust életük tanúságával, hitük, reményük és szeretetük ragyogásá- sával, legyenek lelkes kisegítői és munkatársai pásztoraiknak és tanítóiknak (L.G. 32.). A világi hívőknek főképpen az a sajátos feladata, hogy az egyházat azokon a helyeken és olyan körülmények között tegyék jelenvalóvá és hatóerővé, ahol az egyház csak általuk lehet a föld sója. Ezen felül azonban a hierarchia különféle módon bevonhatja őket a maga apostoli munkájába, közvetlen együttműködésre, Olyan munkakörökre is alkalmazhatja őket, amelyek kifejezetten lelki célt szolgálnak (L.G 33.). Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy Jézus Krisztus a világi hivők által is akarja folytatni a világban tanúságtételét és szolgálatát. Őket is felhasználja arra, hogy az egyház hármas alapfunkcióját betölthesse Részesíti őket papi tisztéből, hogy tudjanak lelki áldozatokat bemutatni Isten dicsőítésére és az emberek üdvözlésére (L.G. 34.). Prófétai küldetést ad nekik, hogy hozzá tudjanak járulni az evangélium hirdetéséhez és Krisztus országának a terjesztéséhez, mégpedig a krisztusi üzenetnek a bemutatásával mindennapos életkörülményeik között, de különösen házas- és családi életükben tanúságot tevő életükkel is, meg 26
