Teológia - Hittudományi Folyóirat 18. (1984)
1984 / 3. szám - KÖRKÉP - Széll Margit: Sorsunk és vágyaink beteljesítője: az Isten
célra, mert „ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, minden embernél szánan- dóbbak vagyunk" (lKor 15,19). Mint keresztények mindent megteszünk, hogy magunknak és embertársainknak otthont teremtsünk a világban, bár jól tudjuk, ebben az állapotban nincs végső maradásunk. Ezért nem jelent nekünk mindent a siker, a kényelem, az élvezet, de a kudarc sem tör le végleg, mert tudjuk, hogy ezek csak viszonylagos értékek. Istennel való kapcsolatban, mint végső Célunknak fényében akarjuk szemlélni életünket: „Tudjuk, hogy az Istent szeretőknek minden javára válik, akiket rendelése értelmében (szentségre) hivott" (Róm 8,28). Az evilági javak saját értékük mellett, jelek és utalások a végső célra, amit sohasem veszíthetünk szem elől. Sokan szeretnék tudni — és ezért az okkult közelítésektől sem riadnak vissza — milyen is lesz boldogító teljességünk. De aki igazán bízik, elfogadja az Írás szavát: „Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogta, amit Isten azoknak készített, akik szeretik őt." (lKor 2,9) Istenben egyre jobban elmélyedve reményünk növekedik, különösen, amikor az Apostol szavát olvassuk: „Szeretteink, most Isten fiainak hívnak és azok is vagyunk, de hogy mik leszünk, az még nem nyilvánvaló. Tudjuk azonban, hogy (az Atya) megjelenésekor, hasonlók leszünk hozzá, meg fogjuk látni ót, úgy, amint van" (ÍJn 3,2). Reményünk beteljesedése ebben az életben még kockázattal jár. Az örök találkozásnak csak a magvát kaptuk meg, nekünk kell kicsíráztatnunk. Ha akadályozzuk fejlődését, akkor a virágzását is veszélyeztetjük. Hiszen jól tudjuk „kincsünket cserépedényben hordozzuk, az erőt ezért ne magunknak, hanem Istennek tulajdonítsuk" (2Kor 4,7). Csak a bizalom és a szent félelem egyensúlyával haladhatunk előre az örök Teljesség felé. Az evangélium meghirdetése idején a környező kultúrákban az örök körforgás felfogása uralkodott. Szent Ágoston ezért mondja: „Már szétpattantak köreitek!" (De civitate Dei 1,12). Az Ószövetség a világ kibontakozásának útját a Teremtés napjától egyenes vonalban vezeti végig a Jahve igazsága napjáig. Ez a szemlélet vált teljessé az Újszövetségben. Korunk természetismerői az éghajlat fokozódó romlása miatt egyre többet hangoztatják, hogy életünk kipusztulás felé halad, másrészt az élet formája egyre „célszerűbb" lesz és ezzel a szellemi teljességre utal. Korunk történetszemléletében viszont hangsúlyosabb lesz — más felfogások mellett — az emelkedés irányvonala.6 A keresztényt a jövőre vonatkozó „jóslások" különösképpen nem zavarhatják. Akárhogy lesz, bizton tudja, hogy a világ sorsa Teremtője kezében van. ö indította útjára a világot, az emberi történelmet pedig egy ponton áttörte, hogy megtestesült Igéje (vö. Ef 1,9) a megváltás útján vezesse Isten népét az idők teljességére. Krisztusnak ez az első eljövetele, halála és feltámadása záloga ígéretének: „Nem hagylak árván titeket, hanem visszatérek hozzátok." (Jn 14,18). Krisztus második eljövetelét a Szentírás az ítélet „képében" állítja elénk: „Újra eljön dicsőségben ítélni eleveneket és holtakat”. (Jn 8,15). Ez az ítélet azonban nemcsak igazságos, hanem irgalmas lesz. Jézus nemcsak bíránk, hanem védőügyvédünk is: tanúskodik mellettünk, bizonyít, védelmez az Atya előtt, „az Atya (pedig) nem ítél el senkit, az ítéletet egészen a Fiúra bízta . .(Jn 5,23). Ezért a találkozás, majd örömünkre szolgál: „Várjuk reménységünk boldog beteljesedését, a nagy Istennek és Üdvözítőnknek, Jézus Krisztusnak dicsőséges eljövetelét” (Tit 2,13). Így teljesül be Ady szavaival, eleve lelkűnkbe vésett vágyálmunk: .........őt, a fényest, a nagyszerűt M indörökre látom.” Jegyzetek: — 1. Az Eranos munkaközösség 7. évkönyvében (1939) foglalta össze az ember továbbélésének módozatait a különböző kultúrák szerint. — 2. M. F. Sciacca genovai professzor a halál és halhatatlanság egyik kiemelkedő kutatója: Morte e immortalitá, Milano, 1959. — 3. vö. Hans Küng: Existiert Gott? München, 1978. 619—624. — 4. A kereső ember teljesebb áttekintést akkor nyerhet, ha eredetét (létrehozó okát) és végső állapotát (célját) együtt vizsgálja. Így a kezdetek és a végső dolgok teológiája találkozik. Lásd Alszeghy Zoltán kutatásainak rövid összefoglalását: Kezdetek teológiája. Tkk Róma, 1979 és Az ember jövője. Tkk Róma 1981. Az első összefoglaló müvek között a legjobb: G. Sauter: Zukunft und Verheissung. Stuttgart, 1965. — 5. Silverio Zeddi: L'escatologia biblica, Brescia, 1972. — 6. Z. Alszeghy—M. Flick: Teológia della storia, Gregorianum, 1954. 256—298. Széli Margit 41
