Teológia - Hittudományi Folyóirat 18. (1984)
1984 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Bolberitz Pál: Ősi kérdések és válaszok
beállításban a dolog értelmének azt tartom, ami által az végrehajtható, s ami miatt a cselekvés megéri a fáradtságot. így lesz valamely dolog a gyakorlati cselekvés és akarás számára is „értelmes”, vagyis elérhető és végrehajtható. Ám a fogalmi tisztázás megköveteli, hogy különbséget tegyünk a működés, tevékenység és cselekvés között. A működésnek van a legtágabb jelentése. Minden mozog, és ami mozog, az egyben „működik” is, hiszen minden mozgásnak van valami célja. Akkor működik valami jól, ha a céljának megfelelően mozog. A tevékenység már magasabb rendű működés. A tevékenység szintén célra irányuló aktivitás, de a „tevékeny” működésben már fellelhető valamiféle spontaneitás. Az élettelen dolgok képesek ugyan működni, de nem tudnak tevékenykedni, viszont az élőlények, a tudatosság különféle szintjeinek megfelelően, tevékenyek is, s minél magasabb rendű bennük az élet, annál inkább nevezhető aktivitásuk tevékenységnek. A tevékenység, sajátos értelemben, a szellemi élettel felruházott létezők működési formája. A szellemi képességek tárgyának megfelelően, a tevékenységek is különböznek egymástól. Az ember teste nem tevékenykedik, hanem a biológia törvényei szerint működik. Az ember szellemi értelme viszont a megismerés során sajátos szellemi tevékenységet fejt ki. Az ember alkotó fantáziája is tevékeny, mikor értelmes alkotást hoz létre. Akarati képességünk is tevékeny, de ha erkölcsileg értékelhető célra irányul aktivitása, akkor ezt a tevékenységet cselekvésnek nevezzük. A cselekvés viszont feltételezi az erkölcsi értékrend összefüggésében kifejezett szabad választást és döntést. Nem kétséges, hogy a cselekvés egyben tevékenység is, mivel az akarat működését át meg átjárják tudatos és tudattalan képességeink tevékenységei. Ám ha elfogadjuk, hogy az emberi aktivitás legmagasabb rendű formája az erkölcsi tevékenység, akkor azt kell mondanunk, hogy ebben a tevékenységben a cselekvésnek kitüntetett „helye" van. Egyáltalán nem mindegy tehát, hogy az emberi cselekvésnek van-e értelme és, hogy mi az értelme? Minden működés célja a lényeg szerinti működés. A „természet” a működés „elve". Ezért valamely dolog akkor működik „jól”, ha a természetének megfelelően működik, azaz képes arra, hogy lényegét megvalósítsa. A spontán „működés”, vagyis a „belülről” irányított és kezdeményezett működés, azaz a tevékenység is akkor értékes, ha a természetének megfelelő módon és a lényege megvalósítására irányulva működik. A cselekvést bizonyos (hozzá tartozó) működések és tevékenységek határozzák meg, de ezen túlmenően, ebben a tevékenységben érvényesül leginkább a szabadság mozzanata. A szabadság erőterében a cselekvő bizonyos értelemben maga választhatja meg a célt, amire cselekvése irányul. Am a cselekvés visszahat a cselekvőre, és ez a visszahatás erkölcsi jelleget ad tettének, és magát a cselekvő személyt is az erkölcsi értékrend hatáskörébe vonja, ami különösen a tele- lősség felismerésében és vállalásában nyilvánul meg. A működés, tevékenység és cselekvés „természetét” mindezen aktivitás létesítő és céloka határozza meg, dialektikus kölcsönhatás formájában. A megvalósítandó lényeg a cselekvőben mint elgondolás és akarás — legalábbis körvonalazva — már a cselekvés kezdetén a „terv” alakjában, erő szerinti aktivitásként, adva van. A cselekvés folyamán e képességekkel vegyített ténylegesség — ha a körülmények is úgy engedik — mindinkább ténylegesül, míg végül a cselekvés végén, a kezdeti szinten lehetöségileg létező lényeg tényleges és pontosan körvonalazható valóság lesz. Ilyenkor azt mondjuk, hogy a cselekvés (és a cselekvő) elérte célját, mivel megvalósította lényegét. S ha ez a lényeg valamiféle többletlétet, „léthiánypótlást”, „életet", azaz értéket is jelent a cselekvő számára, akkor — épp a cselekvés és cselekvő kölcsönhatása következtében — azt mondjuk, hogy a cselekvő ,,megvalósította önmagát". Az így elért eredmény azonban csak átmeneti megnyugvást jelent a cselekvő ember számára. Ezután már megint új célok felé tör, újabb eredményeket akar elérni, „több élettel" kíván töltekezni, vagyis boldogabb szeretne lenni. S ha látja az újabb célokat, és ezekkel azonosulni is hajlandó, továbbá, ha az akadályok sem leküzdhetetlenek, akkor joggal mondhatja: megtervezett elképzeléseim realizálhatók, s van az életemnek értelme. Az élet értelme Valamely cselekvés értelmét annak célja határozza meg. Az emberi élet működések, tevékenységek szövevénye, melyek a cselekvésben teljesednek ki. Ily összefüggésben nézve az emberi életnek is csak akkor van értelme, ha van hozzárendelt, arányosan megfelelő célja. Ez a cél pedig nem más, mint maga az élet, illetve a ,,több" élet. Az élet — tán azért, mert közvetlen tapasztalásunk „tárgya" s „világban való létünk” „magához térése" — nehezen határozható meg, de főbb tulajdonságai alapján megközelítően körülírhatjuk tartalmát. Az élet sajátos létezési mód, ami a valóság különféle szintjein más és más módon nyilvánul meg. Az ember élete az élet magasabb rendű megnyilvánulási formája, hiszen az emberben az alacsonyabb rendű élet „tér magához". Ez a magához térés 6
