Teológia - Hittudományi Folyóirat 18. (1984)

1984 / 2. szám - KÖRKÉP - S. Huszár Éva: A szeretet és hűség jele

magam mindemellett? — Az érzések pontos meghatározására már a bevezető részben nagy súlyt fektettek az előadók. Definíció szerint — az érzés egy adott személynek valamely hellyel vagy élethelyzettel kapcsolatban megnyilvánuló mély, belső, önkontrollon kívüli, spontán reakciója. Az érzés az ember belső élete, cselekvéseinek rugója. Érzéseinkért nem kell mentegetnünk magunkat, és nem tehetünk értük senkit felelőssé. Élethelyzetek vagy más személyek kiváltói lehetnek az érzéseimnek, de nem az okai; érzéseim oka bennem rejlik. — Miért van szükség az érzések kicserélésére? Elsősorban azért, hogy érzéseim tudatosításával magamat jobban megismerjem. Továbbá azért, hogy érzéseim közlésével magamat jobban megismerni engedjem — és végső soron azért, hogy megismerve házastársam érzéseit is, őt ne csak a magam érzései alapján kezeljem, hanem az ö érzéseit is figyelembe véve bánjak vele, s ily módon én magam is változzak annak érdekében, hogy őt jobban szerethessem.

Nyomatékosan felhívták a résztvevők figyelmét arra, hogy tanuljak meg különbséget tenni a vélemények közlése és az érzések közlése között. A vélemény kifejezi azt, amit gondolok, amiről meg vagyok győződve, amihez mint életelvhez, igazodom. Véleményt megbeszélés során cserélnek az emberek; a véleménynyilvánítás vitás kérdések megoldására, döntések meghozatalára szolgál. — Az érzések kicserélése — ezzel szemben — egy olyan találkozást tesz lehetővé, ami személyiségünk mélyebb rétegeit érinti. Amikor a dialógusban az érzéseimről írok, akkor mintegy magamból egy részt ajándékozok a másiknak. Segédletként kiosztottak egy jegyzéket, melyen több mint száz érzés volt felsorolva, közöttük 23 olyan érzéspár, mely ellentétes érzéseket (vidám — szomorú) tartalmazott.

A találkozó menete a következő volt: az adott témát — szentírási alapozással — a team pap tagja vezette be. A témához kapcsolódó élményanyagot a team-házaspárok szolgáltatták: saját őszinte megnyilatkozásaikkal mintegy motiválva a részt vevő házaspárokat a témával kapcsolatban felvetett kérdések elmélyült megválaszolására. A kérdést a résztvevők a füzetükben írásban válaszolták meg. A válasz megírására megszabott idő állt rendelkezésre. Majd a házaspárok visszavonultak saját szobájukba, ahol is kicserélték füzeteiket, s így megismerték egymásnak az adott témával kapcsolatos érzéseit. Az írásos dialógust szóbeli dialógus is követte. Mint már a bevezető részben is, a találkozó során többször hangsúlyozták, hogy a dialógus nem a gondolatok, hanem az érzések cseréje. A házastársak ugyanis az évek folyamán leszoknak arról, hogy az érzéseiket közöljék egymással, lassan már megfogalmazni sem tudják őket. Elszigetelődnek a „társas magányban", „agglegényéle- tet” élnek, holott házasok. A kérdések szakszerű alapossággal és mély lélektani ismeretekre támaszkodva világították meg az elidegenedés jeleit a házasságban, segítették feltárni életünknek azokat a „magánterületeit", amit még nem tudtunk megosztani házastársunkkal. Egyre mélyülő fokozatossággal eljutunk az olyan egzisztenciálisan döntő kérdések megválaszolásához, mint: „Miért akarok tovább élni? Milyen indokai vannak annak, hogy VELED akarok tovább élni?" — Mindaz, amit a házaspárok a füzetükbe írtak — és a füzetcsere után a szobájukban egymással megbeszéltek, kettőjük között maradt, és egyáltalán nem került nyilvánosságra. Az ME-találkozónak ez a mások számára nem látható és nem hallható része volt mégis a legdöntőbb a házasságok megújulása szempontjából.

Az ME-találkozó vége felé az ember kezdi megérteni azt, hogy a házasság attól lesz szentségi közösség, hogy egymást naponta elfogadjuk; attól, hogy merjük lecserélni az elzárkózottság nyugalmát a szeretet kiszolgáltatottságával; attól, hogy tudatosan törekszünk arra, hogy házastársunk minden embert megelőzve, az első helyre kerüljön szívünkben. A szeretet — titok, és „a szeretet minden egyes ember alapvető és természetszerű hivatása" — mondta II. János Pál pápa a keresztény családokhoz szóló buzdításában. Az egymás iránti szeretetben is Jézus szeretete nyilvánul meg. Ezzel mutatjuk meg, hogy ez az egyház Jézus egyháza. Ha én megújulok a mindennapi emberi kapcsolataimban — az egyház újul meg általam. Így válik az egyház jellé a világ számára. A házas közösség, a család, kicsinyített képmása annak, amit az egyház valósága jelent. Ezért vonatkoztathatók rá azok a jellemzők, melyeket a Credóban az egyházról vallunk: egy, szent, katolikus és apostoli. EGY — Isten terve az, hogy minél inkább eggyé váljunk. Az egység soha nem kész és nem ingyenes ajándék. Folytonos döntésre van szükségünk ahhoz, hogy megvalósíthassuk. S minthogy az egységért a végsőkig el akarunk menni a kölcsönös, teljes nyíltságban, fájdalmasan érezzük majd természetünkből fakadó különbözőségeinket.

SZENT — szentté kell lenni, s ehhez házastársam a legfontosabb ember. Szentté lenni annyii jelent, mint szeretni tanulni, minden nap jobban. Egymást elfogadni és egymást a szeretetre segíteni. Amint Jézus úgy szereti egyházát, hogy szentté és teljessé teszi — a házastársaknak is szentté és teljessé kell szeretniök egymást.

33