Teológia - Hittudományi Folyóirat 17. (1983)
1983 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Schmatovich János: Ünnep és ünneplés a Biblia tanításában
A szóban forgó ajándékok Jahvénak szánt adományok. De ő visszaadja azokat az embereknek, hogy a kultikus lakoma keretében közösen, társadalmi rangra és állapotra való tekintet nélkül, vidám hangulatban elköltsék. Ennek az egymásratalálásnak különös kiteljesedését hozta meg a keresztények pünkösd-ünnepe: annak a Lélek-kiáradásnak lett az emléknapja, amelyről Joel próféta így jövendölt: „...kiárasztom Lelkemet minden testre... sőt még a szolgákra és szolgálókra is kiárasztom Lelkemet azokban a napokban” (3,1 kk.). A kereszténység később nagyfokú spiritualizálást és szemléleti beszűkítést hajtott végre a Lélekkel kapcsolatban. A régi Izraeltől még megtanulhatnánk, hogy nemcsak az emberiség életében, de a természet világában is minden életmegnyilvánulás Jahve éltető Lelkének kiáradásából fakad (vö. Zsolt 104,29 kk.). Ez az „Éltető Lélek” nemcsak az üdvtörténet karizmatikus eseményeiben és megnyilvánulásaiban (pl. a próféták kiválasztásában) működik, hanem az ő műve a világmindenség életre hívása (Zsolt 33,6), ő hatja át az emberi értelmet és annak képességeit (Job 32,8.18; Iz 11,2), s ő ajándékozza meg az embert művészi alkotóképességgel is (Kiv 28,3; 31,3 stb.). Ennek az „életadó Léleknek" csendes ereje oly hatékony, hogy még a holttesteket is életre tudja kelteni (vö. Ez 39,9—10). Ha a „Teremtő Léleknek” ezt az egész teremtést átfogó szemléletét mi, keresztények is jobban elmélyítenénk, életközelségbe hozhatnánk a keresztény pünkösdöt is. A Lélekkel kapcsolatos gazdag ószövetségi tanításon túlmenően milyen új és sajátos tanítást kapunk az újszövetségi iratokból? Maga az a tény, hogy az őskeresztények szívesen vettek részt Jeruzsálemben a zsidó pünkösd-ünnepén, kétségkívül sokatmondó (vö. iKor 16,8; ApCsel 20,16). Ennek magyarázata csak az lehet, hogy ez a nap valóban jelentős fordulatot hozott a Krisztus-követő csoport életében. Nem férhet kétség ahhoz, hogy a kezdet Egyháza mélyen meggyőződött arról, hogy a feltámadt és megdicsőült Krisztus által ténylegesen részesült a Szentlélek adományaiban. Az apostolok — Jézus húsvétját követő pünkösdön — a Szentlélek jelenlétét elsősorban szellemi munkaerejük és kezdeményező képességük felfokozódásában tapasztalták meg (vö. ApCsel 4,13.31). Azt is meglátták, hogy a Szentlélek erejében végzett igehirdetésük felébreszti az emberekben a Krisztusba vetett hitet, előmozdítja a megtérést és hozzájárul a keresztség őszinte felvételéhez (ApCsel 1,37—41). A Lélek tevékenységének átütő erejét mutatja, hogy már Jézus mennybemenetelét követő pünkösdkor létrejött Jeruzsálemben az apostolok tanítása iránt fogékony és az Eukarisztia asztalánál testvéri szeretetben összekovácsolódott zsidókeresztény anyaközösség (ApCsel 2,42 kk.). Nemsokára a keresztények belevihették pünkösdi ünneplésükbe azt a hivő tapasztalatot is, hogy az Egyház, a minden nép számára nyitva álló közösség, a Szentlélek irányító és kezdeményező munkálkodása révén mind bensőleg, mind külsőleg tovább növekszik. A „pogányok pünkösdje" (Ap Csel 10,44 kk.) véglegesen rámutat erre. Ugyanakkor a zsidó pünkösdhöz fűződő Mézes-tipológia, aki felment egykor az „Istenhez' (Kiv 19,3), és visszatért a törvény ajándékával (Kiv 24,12), szintén elevenen élhetett még az első keresztények gondolatvilágában. Ez a kép inspirálhatta az ősi palesztinai keresztény közösségnek azt az elképzelését, hogy Jézus mennybemenetelét összekapcsolják a Lélek pünkösdi ajándékával, az új szövetség „törvényével”. A mennybemenetel és a pünkösd társítása nagyon régi keletű; a legősibb források valóban a két eseményt ugyanarra, húsvét utáni 50. napra helyezik (vö. G. Kretschmar, Himmelfahrt und Pfingsten, Zeitschr. f. Kirchengesch. 66, 1954—55, 209—253). Ezért a palesztinai keresztények — később az egyházatyák is — a „Szentlélek pünkösdi leszállásában” (ApCsel 1,8) az egyháznak szóló új törvény ajándékozását (vö. Jer 31,33; Ez 36,27) és az új teremtést (vö. Tér 1,2) látták. Bár ezek a gondolatok kifejezetten nem találhatók meg az ApCsel 2-ben, a „zsidókeresztény pünkösd” leírásában, de teljességgel megfelelnek a valóságnak: a Lélek ugyanis bensőleg mozgatja meg az emberek gondolatvilágát és ennek eredménye az újjáteremtés. c) A Sátoros ünnep. Ez az ünnepkör zárta le a gyümölcsszedés és a szüret idejét. Ha eredetét Izraelen kívül kell keresnünk, akkor azt minden bizonnyal a kánaáni környezetben totáljuk meg. Mindazonáltal Izraelben ez a főünnep is „Jahve ünnepe" lett (Bir 9,27; 21,19), tehát igazi ünneppé vált (vö. Ez 45,25). ünneplésére vonatkozóan a Másodtörvénykönyv a következő utasításokat adja: „A sátoros ünnepet hét napig üld, akkor, amikor betakarítod szérűd és sajtód termését, örülj ünnepeden, te, fiad, és lányod, szolgád és szolgálód, a városodban lakó levita, idegen, árva és özvegy. Hét napig ünnepelj az Úr, a te Istened tiszteletére azon a helyen, amelyet az Úr, a te Istened kiválaszt. Mert az Ür, a te Istened minden termésedben s kezed munkájában megáld, légy hát valóban boldog!" (MTörv 16,13—15). A gallyakból és falombokból készült lombsátrak szinte „kézzelfoghatóan” emlékeztettek a tágas gyümölcsös- és szőlőskertekben eltöltött szüreti napokra. Keretet adtak a termés betakarítása után megrendezett vidám hangulatú hálaünnepségnek. A hivő közösség hálát adott mindazokért a javakért, amelyekkel Jahve, a maga jóságában, megkoronázta a gazdasági évet (így a Zsolt 65,12). Hálát adtak elsősorban a borért, amely a Zsolt 104,15 szerint „vidámítja az ember szívét’, s ezért mint különleges Isten-ajándék egyetlen kultikus 80
