Teológia - Hittudományi Folyóirat 17. (1983)
1983 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Boda László: A végső ünnep reménye
jelentik. Óvják a játék tisztaságát s ugyanakkor lehetővé teszik a spontán mozgás felszabadult örömét, a kreatív vonások érvényesülését, „ünnepi játékká" avatják a variációkban gazdag testmozgást. A végső ünnep reménye ebben a tekintetben is korrigálja a jövő társadalmáról és a beteljesült Isten Országáról való régebbi elképzeléseket. Előbbire jellemző, hogy a jövőt megálmodó első tudományos-fantasztikus filmek, írások még jobbára gépies észlénynek ábrázolják az űrutasokat. Később egyre feloldottabbá válik az emberi képzelet, amikor a jelen esélyei alapján a jövőt kutatja. Az emberiség „kozmikus korszakában”, a teilhardi „nooszférában” megjelenik a humor, a tánc, a játékos elem. S a robotok képére és hasonlatosságára elképzelt űrutasok újra emberivé válnak, akik — hátuk mögött az átélt veszélyekkel — éppúgy megünneplik egy-egy sikeres űrexpedíció befejezését, mint őseink egy mammut elejtését. — Hasonló jelenségre, „fordulatra" figyelhetünk föl a mai dogmatikában, amikor a kinyilatkoztatás futurológiái Isten Országának beteljesült életformáját latolgatják. A régi elképzelések ebben a tekintetben is kiegészítésre szorulnak. Az üdvözült létben a nehézségi erejét elveszített, vértől és verítéktől fölszabadult munka mellett a játékot és a táncot is beiktathatják. Az éneklők kórusa hiteles kép, de inkább ünnepélyes, mint ünnepi. Csak részlet abból a kimeríthetetlen teljességből, amire a keresztény remény irányul, s aminek nyelvi kifejezése az „örök boldogság”. Mindannak, ami hitelesen emberi, szerepe kell legyen az üdvözült létformában is, az új Ég és új Föld „kivirágzott kozmoszában".22 Az ünneplés teológiai dimenziói Az elvilágiasodott ünnep legfeljebb rejtetten őrzi vallási vonatkozását. A keresztény ünneplés eszkatologikus irányvétele és teológiai dimenziója a Szentháromság életébe kapcsolja be az ünneplőket. a) A teremtés síkján a teremtő Atya képmása bontakozik ki általa bennünk. Az ünnepi öröm játékos felszabadultsága személyiséget újjáteremtő felüdülés, latin szóval „re-kreáció”. A hiteles ünnep újra feltölti az ünneplő személyt és közösséget életkedvvel. Ha tehát valaki igazi ünnepnek volt részese, nem kezdheti a hétköznapokat kimerültén, elcsigázottan, elhasználtam Az ószövetségi szentíró olyan értelemben utal a „hetedik nap" felüdítő pihenésére — bár antropomorf módon —, hogy abban a teremtő Isten képmása éled föl bennünk az ünnepen (Tér 1,30; 2,3). Istenben ugyan nem választható el időbeli keretekben a tevékenység és a nyugalom. De végül is a vasárnap és az ünnep sem különíti el a kettőt egymástól. S ezt a megújuló erkölcsteológia Häring vezérletével kifejezetten hangsúlyozza. Az ünneplés kultikus „nyugalma”, „pihenése” nem jelent tétlenséget. Inkább jelenti Isten teremtő tevékenységének egy másik — de a rekreációval szervesen összefüggő — kinyilvánulását: a kreativitás keretét. Ez azért időszerű, mert „A technika uralma alatt az ember elveszíti igazi önmagát. A technokrácia eszközt akar formálni az emberből” — fogalmazza meg a probléma lényegét Häring.23 Ez közelebbről azt jelenti, hogy a technika világában igen sokan már alig képesek egyéni invencióikat megvalósítani. Ennek lehetőségét — még az ötnapos munkahét egyre szélesebb körű bevezetése mellett is —■ a vasár- és ünnepnapok biztosítják. A technika világában Bergson az emberi tudat elmechanizá- lódásától tart. Az intuíciót kialvó lámpához hasonlítja, melyet újra föl kell éleszteni.24 Ma ezt úgy fogalmazzuk, hogy az emberi kreativitás szorul újjáélesztésre. S erre jó alkalom az ünnep. A festegetés, a kedvünkre való írás, az ötletesen megrendezett kirándulások, kis összejövetelek, a felszabadult humor, a játék, a tánc vagy a felüdülésül szolgáló, gyönyörködtető kerti tevékenység felszabadítja kreatív erőinket. Sokan éreznek magukban rejtett képességeket s szeretnének valamit alkotni pusztán a saját gyönyörűségükre. Nem nyomasztja őket ebben a megélhetés gondja. Mentesek a hivatásosak alkotói megszállottságától és gyötrelmeitől. Pihentető, játékos jellegű kreativitás ez, mégis méltó az ünnephez és Istentől kapott jellemvonásokat kölcsönöz az embernek. Egyúttal pedig eszkatológiai előrejelzés. b) A megváltás síkján az ünnep húsvét misztériumát idézi meg; a feltámadt test súlytalansági állapotát, a szellem diadalát a megkötöttségeken, Magdolna és az emmausziak felszakadó örömét. A keresztény ünneplés azonban úgy idézi fel a múltat, az üdvösségtörténet középpontú eseményét, húsvétot, hogy ezzel egyúttal a jövő felé nyílik meg. Hiszen a feltámadt Jézus jelenti számunkra az eszkatologikus jövő legmegrendítőbb előzetes megtapasztalását s vele a keresztény remény fedezetét. Ezért minden vasárnap és minden ünnep Húsvéttól kapja ragyogását. Mert Jézus életében az előzmények — Betlehem és a Golgota között —• Kána és a Tábor-hegy kivételével nem utalnak még az üdvözült lét ünnepi örömére. Jürgen Moltmann jelképes megállapítása igaz: „A Golgota végül is nem Oberammergau.” Vagyis a valódi passió nem passiójáték. De aztán maga igazítja ki a képet: „Húsvét, az egészen más. Valójában itt veszi kezdetét a megváltottak nevetése.”25 75
