Teológia - Hittudományi Folyóirat 17. (1983)
1983 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Boda László: A végső ünnep reménye
c) A világ megszentelésének síkján pedig art mondhatjuk, hogy a Szentlélek a keresztény ünneplés Lelke is. Van Acken a keresztény ünneplés lényegéhez veszi húsvét öröme mellett a „pünkösdi kegyelem napját'.26 Amit a teológia megalapoz, azt a keresztény lelkiség tanúi belső megtapasztalás alapján vallják: igazán örülni és felszabadultan ünnepelni csak a tiszta lelkiismeretű, a kegyelemben élő tud. Gyomorrontással nem lehet ünnepi asztalhoz ülni. Ha a szívet megüli a bűn, az megrontja az ünnepet is. A Lélek által érezzük és éljük át a teremtett és megváltott ember örömét, háláját. A Lélek által válunk ihletetté ennek liturgiái kifejezésére: imában, énekben, zenében, táncban. A Lélek által valósul meg az ünnep katarzisa, hogy az ünneplő személy és közösség lényünk önfeledt el- engedettségében is humanizált formában tudjon ünnepelni. A megtisztító jellegű ünneplés megment bennünket attól, hogy érzékeink szabadsága szabadossággá váljék és utat engedjen az erőszaknak, meg a rombolásnak. A Lélek általi katarzis megajándékozza az embert Isten fiainak szabadságával és kimenti őt a bűn szolgaságából, a züllés törvénye alól. Aki ennek hiteles tanúja, azt akár „az ünnep karizmatikusának” is tekinthetjük. A Lélek által az ünnep liturgiájában nemcsak azt tudjuk szívből kimondani, hogy „Abba", „Mi Atyánk” (vö. Rám 8,15), hanem a hála és öröm belső túlcsordulásával képesek vagyunk arra is, hogy személyiségünk mélyéből felszakadva mondjunk, énekeljünk „Allelu- ját”. Az „Alleluja" (= dicsérjétek Istent) ószövetségi keletű, de a liturgiában, Händel vi- lágvisszhangú kórusművében vagy a mai fiatalok szenténekeiben is mindig időszerű, egyetlen szóba sűrített dicsőítő ima, mely a jövő ünnepe felé mutat. A jövő ünnepe Vörösmarty idézett költeménye — a legmegrendítőbb vers, amit írt — világirodalmi rangú és egyben teológiai jelentőségű. A „Lesz még egyszer ünnep a világon" attól kapja súlyát, hogy nem elméleti, hanem egzisztenciális vallomás. Értékét tovább növeli, hogy magányában és súlyosbodó depressziójában írja le. Akkor jut el benne a reményig, amikor emberileg már minden reménytelen. Sikerei kezdetén, amikor ünnepelték és ő is ünnepelt, megírta a Csongor és Tündében az Éj monológját s benne korának talán legpesszimistább sorait, a „sötét és semmi ’ kilátástalanságát; öregedő fejjel pedig a „Nincsen remény! Nincsen remény!" kétségbeesését. A vén cigány prófétai tanúságtétel a „vihar hevében" megtisztuló, békét ígérő jövő ünnepéről: „És hadd jöjjön el Noé bárkája, mely egy új világot zár magába”. Ez a remény egyszerre társadalmi és teológiai. Eszünkbe juttatja Ernst Blochot, aki a Prinzip Hoffnung-ban az utópiákban megálmodott boldogabb jövő társadalmi várakozását fogalmazza meg marxista alapon, de termékeny párbeszédben a teológiai reménynyel, melynek kontúrjait már az Ószövetség prófétái megfogalmazták. A két várakozás megegyezik abban, hogy nem tétlen s hogy a békében, meg az igazságosságban a jövő ünnepének alapfeltételét látja. Sorsunk reményvesztett szemlélői és krónikásai talán csak a gyötrő szomjúságban menetelők hallucinációját ismerik el ebben a makacs reményben. De az utópiáknak reális magjuk van. Ezt a történelem már többször bebizonyította. A jelen titka mindenesetre az, hogy mennyire képes elővételezni a jövőt. A nagybetűvel írt ünnepet tehát még nem ismerjük. Még nem tapasztaltuk meg, legfeljebb többé-kevésbé sikerült előzeteseiben. Ügy vagyunk vele történelmi utunkon, mint azzal a tudományos fölfedezéssel, amely még csupán a kísérletezés szakaszában van. Minden ünneplésünk egyúttal tanúságtétel. A megrontott vagy félresikerült ünnep emberlétünk hamis tanúja s a jövő ünnepének rossz propagandája. Az ünnepet is hatásaiból lehet megismerni; „gyümölcseiről”, mint a fát. Ahol az ünneplés után könny, vér, letörtség, hányadékok szégyenfoltjai és halottak maradnak, ott a kísérlet sikertelennek bizonyult, sőt kudarcba fulladt. Ezzel szemben minden hiteles ünneplés egy-egy sikerült kísérletnek tekinthető, amely ízelítőt ad a jövő ünnepéből és felé mutat. Annak titkába avatja be a résztvevőket, annak lesz reményt keltő előzetesévé, arra készít föl, annak válik embervoltunkat fölemelő, közösséget teremtő, még időhöz kötöttségében is fölszabadító és boldogító ígéretévé. Megjegyzések: 1. A Prinzip Hoffnung (Frankfurt, 1959) a jövő reményének neomarxista elemzése, amely komolyan veszi a keresztény reménnyel való párbeszédet. Ennek visszhangja 1. Moltmann Theologie der Hoffnung-ja (München, 1965). — 2. A szaturnália Babilon újévi ünnepe kez76
