Teológia - Hittudományi Folyóirat 17. (1983)
1983 / 1. szám - TÁVLATOK - Széll Margit: A világhelyzet és az egyház
hisztéria” tört ki. A megfelelő ismeretek hiányában, míg egyesek rémeket látnak és a világ végét jósolják, mások továbbra is „károsan közömbösek" maradnak a környezet pusztításával szemben. Sajnos, még az ismeretterjesztés módja sem eléggé tisztázott. Sokszor csak egyes szempontokat hangsúlyoznak (zajártalom, víz-levegő stb. szennyeződése, szervezeti károsodás, tájgondozás stb.), máskor összekeverik az egyén felelős tennivalóit a társadalmi, a nemzetközi feladatokkal, melyekről csupán informálnak, de nem eléggé tudatosítják a közvélemény állásfoglalásának jelentőségét. „Be kell látnunk végre — hangsúlyozza Günter Altner, az atomkutató, biológus és teológus —, hogy amit nyájas természetnek neveztünk (Goethe-i szemlélet), azzal annyira visszaéltünk, hogy ma már létezésünket veszélyezteti. A környezetnek tehát társadalmi értéke lett." (Unsere Umwelt schützen, Evangelische Kommentare, 1970/11. 655.) Tanuljunk a természettől Megdöbbentő tény, hogy amíg a föld bioszféráját évezredekig semmi sem ingatta meg, napjainkban már a természeti egyensúly válságos eltolódásáról kell szólnunk. Az elmúlt tíz év kutatásai feltárták ennek az egyensúlynak azokat a szükséges szabályzóit, amelyeket a technikában tudatosan is alkalmaznunk kell. Bemard Lötsch, az Osztrák Tudományos Akadémia környezetvédelmi vezetője előadásában (Mit Naturgesetzen zu mehr Harmonie, Die Furche, 1982. VII. 7.) a természet néhány követendő alapelvét állította szemünk elé: 1. Bizonyos konzervativizmus ismerhető fel a természetben: mindig megőrzi azt, ami korábban jónak bizonyult. Az újat előkészítő mutációs folyamatok sem vetik el a régi megoldásokat. A biológus szemével a „természet tradicionalizmusa ' nem ellentéte, hanem inkább jellemzője az eredményes fejlődésnek. 2. A természet sikerének másik titka a zárt körfolyamatok rendje: minden elmúlásnak és pusztulásnak további fejlődési értéke van. Bár az ember már régen ismeri ezt a törvényt, a technikában mégis csak most kezdi beépíteni. 3. A takarékos energiafelhasználás elve: a természetnek a Nap az egyetlen energiaforrása, és azzal az élő rendszerek minimális veszteséggel gazdálkodnak. A fejlődés legfelsőbb fokán találhatók a melegvérű állatok, melyek az anyagcseréjükkel termelt hőenergiát a legelőnyösebben védik és hasznosítják. 4. Az önkorlátozás elve. Az élők sokféle stratégiával képesek energiafogyasztásukat korlátozni, szükség esetén még az életműködésüket is minimálisra csökkentik. A szabad ember cselekvése ez idáig viszont éppen az energiakorlátozás terén mondott csődöt. 5. Végül a fejlődés legsikeresebb megoldása, hogy sokféleséget produkál, ami a nehéz körülmények között rugalmas stabilitást biztosít. Egy gazdálkodás is csak akkor lehet „krízisálló”, ha különböző termelési ágak útján hajlékonyon alkalmazkodik a megváltozott feltételekhez. Az élőlény az adott életmódhoz és helyhez való egyre jobb alkalmazkodással teremt otthont. Az ember létrehozza a regionális kultúrát, egy népnek és országnak vonzó jellegét és ezzel biztosítja a kiegyensúlyozott fejlődést. A „félelmetes” atomkérdés Az utóbbi hat-nyolc évben az atomvita fokozódása az egyházakat is nagyobb összefogásra késztette. Az Egyházak ökumenikus Tanácsa szólította fel először a keresztényeket, hogy vizsgálják meg hitüket és értékelő ítéletüknek hi:elességét, amivel az anyagi javak használatánál érvelni szoktak. Az Egyházak Világtanácsa (EVT) központi bizottsága 1974-ben az „Egyház és a társadalom” nevű osztályát bízta meg, hogy „a magenergia kockázatai és lehetőségei” kérdéseivel foglalkozzék. 1975-ben a svédországi Sigtuná- ban tartott ökumenikus Találkozón tudósok, politikusok és teológusok közösen tanácskoztak, majd ugyanebben az évben Nairobiban összefoglalták a magenergiával kapcsolatos etikai szempontokat. Az „Egyház és társadalom” osztály igazgatója Paul Abrecht irányításával, John Francis összefoglaló dokumentumot mutatott be „az atomenergia, mint etikai kérdés" címmel a Nemzetközi Atomenergiai Hatóság salzburgi konferenciáján (1975 május), amit az EVT központi bizottsága 1976-ban hagyott jóvá „A magenergia a közvéleményben ' címmel. Ezeknek az etikai vitáknak az eredményeit Francis és Abrecht közösen egy gyűjteményes munkában foglalták össze (Facing up to Nuclear Power, Edinburgn, 1976). Amikor Richard A. McCormick, a washingtoni Georgetown egyetem jezsuita professzora tanulmányában a keresztény felelősség kérdését foglalta össze (Nuclear Energy and Nuclear Arms, 29
