Teológia - Hittudományi Folyóirat 17. (1983)
1983 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Kiss László: "Az egész világ Isten fiainak megnyilvánulását várja"
Felhasznált irodalomi Henri Louette, Le Cantique des Creatures, Présence de St. Franqois 31, Paris 1978. (A szöveg mélyebb filológiai megértéséhez segítő kiváló munka). — Eloi Ledere, Le Cantique des Creatures, Fayard 1970. (Módszerünket, a „testvér" és „nővér” megszólítás, a Napot és Holdat minősítő jelzők jelentőségének felfedezését ebből a tanulmányból vettük.) — Eloi Ledere, Le Chant des sources, Présence de St. Francois 28, Paris 1975. — Erhard—W. Platzeck, Das Sonnenlied des heiligen Franziskus von Assisi, München 1956. J^Kiss^LászlóJ „AZ EGÉSZ VILÁG ISTEN FIAINAK MEGNYILVÁNULÁSÁT VÁRJA" „A kereszténység olyan kultúrlégkört teremtett, amely elősegíthette a világgal való bánásmódot" — állapítja meg Max Weber.1 A nyugati kereszténység alapján fejlődött ki a modern technika, amely a természet kincseinek felhasználásával egyrészt az emberi jólét megteremtésén fáradozik, másrészt viszont olyan veszélyeket is hordoz magában, mint amilyenek a nyersanyagkészletek elhasználása, a környezetszennyeződés és nem utolsósorban az atomháború veszélye. A technika ilyen irányú fejlődéséhez a kereszténység alapvető jellegében járult hozzá: — 1. A lineáris idő- és történelemszemléletet hangsúlyozza. Tanítja ugyanis, hogy nincs állandó körforgás, nem ugyanaz tér vissza a világban, hanem a történelem egyszeri beteljesedésre törekszik, azaz „van új a nap alatt'. — 2. A kétkezi munka értékét felemeli. A görögök és a rómaiak a fizikai munkát csak a rabszolgák foglalkozásának tartották, ami n»m méltó az igazi emberhez. A keresztényeknek Istentől kapott megbízatásuk van a teremtés folytatására és tökéletesítésére. Szent Benedek szemlélete a munkát egy sorba állítja az imával: „Imádkozzál és dolgozzál!'' A XII. században a ciszterci szerzetesek a technikai újítások úttörői lesznek. — 3. A „hajtsátok uralmatok alá a földet" (Tér 1,28) isteni parancsát kiterjesztették minden emberre és az egész természetre. Szentviktori Hugó ennek a kijelentésnek már a középkorban eszkatologikus értelmet adott: az Isten előtt majd számot kell adnunk a világért. Ezért szűklátókörűség az a gyakran hallható állítás, mintha a kereszténység lenne csupán felelős a természet mai kizsákmányolásáért és a technika válságáért. A reneszánsz kortól megfeledkeznek az ember és a természet istenkapcsolatáról. Az emberek a világot egyre inkább önző céljaiknak eszközévé alacsonyítják le és egyre fokozottabban zsákmányolják ki. A technikai civilizáció mai válsága így kihívásul szolgál a teológiának és az egyházaknak.2 Erre a kihívásra a teológia a választ a Szentírás üzenetében találhatja meg, melynek megszívlelése segíti ahhoz, hogy a földet megmentve „életünk minél bőségesebb legyen" (vő. Jn 10,11). Mire tanít ma a teremtéstörténet? A korábbi teremtéstörténet szerint (Tér 2,4b—25) Isten az Édenkertbe helyezi a földből alkotott és leheletével életre keltett embert, hogy „művelje és őrizze" (v. ö. 15. v.), és az élővilág iránti felelősséggel is felruházza. A természet így az ember „háza" lett, de az ember maga is részét alkotja környezetének.3 Isten, a világnak a teremtője és gondviselője, az embernek fontos szerepet szánt a világban — ezt a tanítást hangsúlyozza a későbbi eredetű teremtéstörténet (Tér 1,1—2,4a), amely szélesebb távlatot fest a teremtésről. A férfinek és nőnek teremtett embert Isten a saját képmására alkotta, megáldotta és rábízta a földet, hogy „töltse be és vonja uralma alá" (vö. Tér 1,26—28). Az ember feladata tehát az, hogy megőrizze, fenntartsa és tovább fejlessze a teremtést. A bibliai teremtéstörténet abban különbözik a keleti mítoszoktól, hogy elismeri a fennálló világ önértékét, azt elválasztja az Istentől, mint teremtötől, — és ugyanakkor az embert is kiemeli belőle. „A világ szakrális jellegétől való megfosztása az ószövetségi teremtésteológia legsajátosabb vonása” — állapítja meg a biblikus Christian Link/* Habár az ember a teremtés csúcsa és koronája, mégsem jogosult „emberközpontú bibliai világképről" beszélni. Még a későbbi bölcsességirodalmat sem érdekli az ember úgy, mintha őt akarná „minden 19
