Teológia - Hittudományi Folyóirat 17. (1983)
1983 / 4. szám - KÖRKÉP - Krämer, Peter - Bánhegyi B. Miksa (ford.): Mit hozott az egyházjog reformja?
Az egyházjog reformjának a Második Vatikáni Zsinathoz kellett igazodnia, s az új törvény- könyvtől nem lehet elvitatni „a zsinathoz való messzemenő hűségét".24 Nyilván találhatók benne olyan egyes normák, amelyek elmaradnak a zsinat mögött, vagy nem elég bátran fejlesztik tovább a zsinat tendenciáit. így megütközést kelt, hogy a keresztségi jogba ismét fölvették a „vágykeresztség" elméletét (849. kánon), holott a zsinatnak az egyházról szóló rendelkezése már mélyebb teolóqiai értelemben tanította az üdvözülésnek minden ember számára lehetséges voltát (vö. 18. pont). Az egyház tanítóhivatalával kapcsolatban — hogy egy további példát is mondjunk — nagyon egyoldalúan a hitben való engedelmesség kötelessége van kiemelve, anélkül, hogy elégséges módon szóba kerülne a „ratio fidei”-ről, vagy a Szentléleknek a hivő közösségben való működéséről szóló tanítás (vö. 749-754. kánon). Azonban ez a kritika nem vezethet odáig, hogy az egyházi jog reformjának már most elért pozitív eredményeit elfojtsuk vagy elfelejtsük. Az új törvénykönyvről hozott végső ítélet attól is függ, hogy a benne meglévő reformokat hogyan valósítja meg a hívők közössége. Csak akkor lehet igazán segítségére az egyháznak, hogy teljesíteni tudja az üdvösségre vonatkozó megbízatását, ha az egyes részegyházak és részegyházi közösségek élő módon befogadják. Ehhez fontos, hogy „a törvény- könyvet ne tekintsük márványtáblának, ne úgy kezeljük, mint az 1983-as év egyházi emlékművét, hanem vonjuk be az egyház életfolyamatába."25 Ezért létre kell hozni — ez még nem történt meg - olyan intézményeket, amelyek gondoskodnak arról, hogy a szükséges változtatásokat bedolgozzák magába a törvénykönyvbe. Az ilyen intézmények arra is szolgálhatnak, hogy azokat az indításokat, amelyek az egyes részegyházakból érkeznek az egyházjog alakításához, az összegyház szintjén átgondolják és adott esetben fölkarolják. Jegyzetek: 1. In: Codex Iuris Canonici auctoritate loannis Pauli PP. II. promulgatus. Libreria Editrice Vaticana 1983. VII—XIV. — 2. uo. XI. — 3. Acta Apostolicae Sedis 51 (1959) 65—69, 68 sk. — 4. P. Krämer, Wa,s bringt die Reform des Kirchen rechts? in: Stimmen der Zeit 199. (1981) 651—659 - 5. Vö. P. Krämer, Das Selbstverständnis des katholischen Kirchenrechts, in: Christlicher Glaube in moderner Gesellschaft, 29. kötet (Freiburg 1982) 149—162. 150. — 6. Az egyházi törvények érvényességének többi, a 11. kánonban fölsorolt feltételei itt figyelmen kívül hagyhatók. — 7. Vö. IV. Schulz, Was ist neu am neuen Kirchenrecht? Zur Reform des kirchlichen Gesetzbuches, in: Theologie und Glaube 72. (1982) 129—156, 152. sk. A Schulz által ezen a helyen kritizált interpretációt legalábbis utólag igazolta az új törvénykönyv, amennyiben az egyházi törvényeknek már csak a katolikus keresztényekre való érvényességéről beszél. - 8. P. Krämer, Kirche der freien Gefolgschaft, Kirchenrechtliche Überlegungen zu einem umstrittenen Kirchenmodell (München 1981) 9. sk. — 9. Vö. A. £. Hierold, Systematische und inhaltliche Persoektiven des revidierten Codex Iuris Canonici, in: Theologie und Glaube 72 (1982) 156-174, 168. skk. - 10. Vö. 1342. kánon 2. § - 1917-es CIC. - 11. Vö. H. Schmitz, Die Beauftragung zum Predigtdienst. Anmerkungen zum „Schema canonum libri III de Ecclesiae munere docendi” in: Archiv für katholisches Kirchenrecht 149 (1980) 45—63, 62. sk. — 12. Ha R. Sebott „érdekesség kedvéért” fölsorolja az új CIC-ben lévő egyes, magától beálló büntetéseket (R. Sebott, Das neue kirchliche Gesetzbuch. Erwartungen, Ergebnisse, Perspektiven, in: Herder-Korrespondenz 37 (1983) 128—134, 130), ez — a részletkritika jogossága mellett is — nem engedi meglátni az egyházi büntetőjog csökkentésére irányuló törekvés komolyságát. — 13. Vö. Krämer, Was bringt die Reform (4. jegyzet) 655 sk. — 14. Vö. Communicationes 9 (1977) 305; Pontificia Commissio Iuris Canonici recognoscendo, Relatio... (Typ. Pol. Vat. 1981) 300 sk. — 15. IV. Aymans, Einführung (in das neue Gesetzbuch der lateinischen Kirche), in: Arbeitshilfen 31, hrsg. v. Sekretariat der Deutshen Bischofskonferenz (Bonn 1983) 27. - 16. Az 1399. kánon szerint bizonyos feltételek mellett a jövőben is üldözhetők büntetőjogilag az olyan egyházi törvények ellen való vétségek, amelyek nincsenek megnevezve egy korábban hozott büntető törvényben; ennyiben nem helytálló J. G. Gerhartz kijelentése: „A jövőben csak az olyan cselekmények büntethetők, amelyek előbb kifejezetten meg vannak nevezve egy büntető törvényben." (J. G. Gerhartz, Das neue Gesetzbuch der Kirche, in: Osservatore Romano, Deutsche Ausgabe Nr. 5, 1983. febr. 4, 1 -s 12, itt: 12). — Aymans, Einführung (15, jegyzet) 27. — 18. A következőhöz vö: Krämer, Das Selbstverständnis (5. jegyzet) 156—158; Schulz, Was ist neu am neuen Kirchenrecht (7. jegyzet) 151—153. — 19. Vö.: 731. kánon 2. §; 1258 kánon 1. § — 1917-es CIC. — 20. M. Kaiser, ökumenische Gottesdienst- und Sakramentengemeinschaft, in: Grundriss des nachkonziliaren Kirchenrechts, hnsg. von J. Listl, H. Müller, H. Schmitz (Regensburg 1980) 456-460, 456 — 21. Ennek ellentmond az, amikor az 1366. kánon szerint megint csak büntetést lehet kiszabni a nem katolikus keresztelés és nevelés esetén. Azonban ez a jogi
