Teológia - Hittudományi Folyóirat 17. (1983)
1983 / 4. szám - KÖRKÉP - Krämer, Peter - Bánhegyi B. Miksa (ford.): Mit hozott az egyházjog reformja?
egy nem katolikus keresztény pedig ezekhez a szentségekhez járulhat a katolikus egyházban. Mindamellett itt csak egy kis lépésekben történő nyitásról van szó. Arra most nincs lehetőségünk, hogy azt is vázoljuk, hogy az egyes esetekben milyen közelebbi jogi feltételek és körülmények szükségesek az említett szentségeknél a kölcsönös megengedettséghez. Nem szabad azonban észre nem vennünk, hogy egyértelműen eltávolodunk a régi kódex rendelkezéseitől, amely a katolikus és nem katolikus keresztények közötti szentségi közösség teljes tilalmából indult ki.19 Hiányolhatjuk viszont, hogy az új CIC még nem talált olyan megoldást, amely túllépné a zsinat utáni fejlődést Az említett törvényes rendelkezések azonban nem gördítenek akadályt az egységre vezető további lépések elé. Hiszen nem csupán egy „szelídebb gyakorlatot" dokumentálnak, hanem törekvést „a megváltozott egyházfogalomhoz való alkalmazkodásra”.20 3. ökumenikus szempontból különleges érdeklődésre tarthat számot a vegyesházasságok jogi szabályozása. Az új Kódex a katolikus és nem katolikus keresztény között történő házasságkötést külön fejezetben tárgyalja (1124—1129. kánon), amely lényegében a vegyesházassági jog VI. Pál által történt újjárendezésére megy vissza. Erre az újjárendezésre elsősorban a következők a jellemzők: A katolikus partnernek őszintén meg kell ígérnie, hogy erői szerint mindent megtesz azért, hogy a gyermekek a katolikus egyházban legyenek megkeresztelve és a katolikus hitben neveltessenek. Az viszont már a saját lelkiismeretének a döntésétől függ, hogy a konkrét házasságában ténylegesen mennyire képes megfelelni ennek a kötelezettségének. A nem katolikus partnert informálni kell a katolikus fél kötelezettségéről, anélkül, hogy ő maga katolikus részről kötelezve lenne. A házasságkötés kánoni formájához elvben ragaszkodtak. Azonban felmentés adható alóla, ha a jegyespár nem hajlandó a katolikus házasságkötésre. Mindazok a büntető rendelkezések, amelyek azelőtt minden további nélkül hatályba léptek, ha nem tartották meg a vegyes házasságra vonatkozó rendelkezéseket, elmaradtak.21 Még egy jelentős változásra kell rámutatnunk az eddigi jogállással szemben: A felekezeti különbség az új egyházi törvénykönyvben már nem szerepel a házassági akadályok között. Ettől eltérően megmaradt a valláskülönbség akadálya, ami egy katolikus keresztény és egy nem keresztény között kötendő házasságra vonatkozik. Ez megmutat valamit a vegyesházasság „ökumenikus jelentőségéből", amit II. János Pál az 1981. november 22-én kiadott „Familiáris Consortio” kezdetű Apostoli buzdításában érintett: „A katolikusok és más keresztények vegyesházassága ... több olyan tulajdonsággal rendelkezik, amelyeknek ápolása és támogatása mind belső jelentőségük, mind az ökumenikus mozgalomra való hatásuk miatt hasznos."22 Fel lehet tenni természetesen a kérdést, vajon nem lehetett volna-e messzebb menni a vegyes házasságokra vonatkozó jogszabályok reformjában, például a házasságkötés kánoni formájának a tekintetében. El kell azonban ismernünk: A revideált Kódex nem épít újabb akadályokat, nem állít fel olyan paragrafusokat, amelyek akadályoznák az ökumenikus mozgalmat. Itt nincs visszaesés a zsinat előtti egyháztanba és jogállásba. Az új törvénykönyv alkalmas lehet arra, hogy ösztönözze és támogassa az ökumenét; nyitott a további lépések számára, hogy közelebb jussunk a célhoz: „legyenek mindnyájan egy” (Jn 17,21). Befejező méltatás Az új egyházi törvénykönyv kompromisszum, különböző irányzatokat egyesít magában. Van fény- és árnyoldala. Sokszor azonban a szemlélőtől is függ, hogy valamely jogi norma megváltoztatását haladásnak vagy visszalépésnek minősíti-e. Ha a Második Vatikáni Zsinatot tesszük meg az értékelés alapjává, nem szabad meg nem látnunk, hogy az egyházjog reformja már most milyen pozitívumokat hozhat. A reform néhány jellemző vonása megérdemli, hogy külön is kiemeljük. Feltűnő, hogy a decentralizálási tendencia az új törvénykönyvben erősebb, mint eddig. A törvénykönyv, amelynek világszerte érvényesnek kell lennie, a különböző szituációk miatt nem alkalmazható mindenütt egyenlő módon. Ezért több ízben kerettörvényt alkottak, amit azután az egyes részegyházakban a mindenkori adottságoknak megfelelően kell kitölteni, így kibővítették a püspökök és a püspöki konferenciák törvényhozó illetékességét. Pozitívan kell elkönyvelni továbbá, hogy az új törvénykönyv — ha az egyházi rend szentségét nem számítjuk — törekszik a férfi és a nő jogegyenlőségére;23 nem él már azokkal a kazuisztikus részletszabályozásokkal, amelyek a régi kódexre méq jellemzőek voltak, s amelyeknek aztán nem ritkán a nő alacsonyabb jogállása lett a következménye. Végül aláhúzza az új törvénykönyv az egyháznak és az egyes híveknek azt a kötelessségét, hogy síkra kell szállniok a szociális igazságosság mellett és oda kell állniok a szegény és szorult helyzetben élő emberek oldalára (vö. pl 222; 529. kánon), üdvözölni kell, hogy ez az egyház előtt mindig ott álló feladat most világosabban jelentkezik az egyházjogban is. 221
