Teológia - Hittudományi Folyóirat 17. (1983)
1983 / 4. szám - KÖRKÉP - Krämer, Peter - Bánhegyi B. Miksa (ford.): Mit hozott az egyházjog reformja?
közösségekről: Ezek a hit katolikus értelmezése szerint rájuk tapadó hiányosságaik ellenére „nem jelentéktelenek vagy értéktelenek az üdvösségünk titkában", „az üdvösség eszközei", maga Krisztus Lelke használja fel őket az üdvösség közvetítésére (Határozat a Keresztény egységre Törekvésről, 3.). Természetesen ezek a kijelentések nem ismétlődnek az új egyházi törvénykönyvben; ez egyébként sem feladata egy törvénykönyvnek, amely elsődlegesen az egyház belső jogrendjét tartja szem előtt. — Az egyházfogalom megváltozásának a következménye, hogy az új Kódex nem kis mértékben megszorítja az egyházi törvények hatályának a körét. A 11. kánon szerint a tisztán egyházi törvények csak a katolikus keresztényeket kötelezik, vagyis azokat a keresztényeket, akik a katolikus egyházban vették föl a kereszt- séget, vagy utóbb nyertek abba felvételt.6 Az 1980-as tervezet még azt mondta, hogy a nem katolikus keresztények nincsenek „közvetlenül” alávetve a tisztán egyházi törvényeknek. Ezzel fölmerült a kérdés, vajon nincsenek-e a nem katolikus keresztények mégis közvetve alárendelve.7 Mivel az új egyházi törvénykönyv ebben az összefüggésben nincs tekintettel a nem katolikus keresztényekre, a feleletnek úgy kell hangzania, hogy a nem katolikus keresztényeket ezután már nem köti a katolikus egyház jogrendje. Még mindig nyitva marad a kérdés, hogy arról van-e itt szó, hogy a katolikus egyház ökumenikus megfontolásokból mondott-e le erről, vagy pedig esetleg ezen túlmenően föladta volna azt az alapvető igényét is, hogy nem katolikus keresztényeket is kötelezhessen. Azonban egy csupán ökumenikus vagy még inkább opportunista okokból bekövetkezett lemondás alig lenne összeegyeztethető azzal a ténnyel, hogy a zsinat elismerte a különvált egyházaknak és egyházi közösségeknek az üdvösségben betöltött jelentőségét és a vallás szabadságának átfogó értelemben vett jogát. Ami azokat a katolikus keresztényeket illeti, akik elhagyták egyházukat, az új egyházi cörvénykönyv kitart amellett, hogy rendes körülmények között továbbra is kötelezik őket a katolikus egyház törvényei. Azonban most már magába a törvénykönyvbe is bekerültek olyan különleges esetek, amelyek jelentősen eltérnek az eddigi jogi helyzettől. így az 1117. kánon értelmében azok a keresztények, akik formális aktussal kiléptek a katolikus egyházból, ahhoz, hogy érvényes házasságot köthessenek, ezután már nem kötelesek megtartani a házasság- kötés kánoni formáját. Ebben is az a törekvés mutatkozik meg, hogy szűkítsék az egyházjog hatályának a területét. A világiak helyzete Ha eddig az egyházi törvénykönyv ellen fel kellett hoznunk, hogy jogilag többé-kevésbé érdektelennek tekintette a világi híveknek az egyházon belül elfoglalt helyzetét, itt most egyértelmű változás következett be. Ragadjunk ki néhány példát. 1. Hogy az Isten népe között meglévő valódi egyenlőségről szóló zsinati tanítást jogilag is érvényesítse, az új egyházi törvénykönyv megkísérli összeállítani az alapvető jogok és kötelességek jegyzékét (208—223. kánon). Említsük meg például az egyház üdvösségszolgálatában való közreműködés jogát és kötelességét, az egyesülési jogot, jogot a lelkiség sajátos formájára, az apostolkodás gyakorlására, vagy éppen az egyház lelki javaira való jogot, ami elsősorban az igehirdetésre és a szentségekre való jogot jelenti. Azon lehet vitatkozni, hogy sikerült-e máris kielégítő módon lefektetni az alapvető jogok jegyzékét. Az előzetes tervezetekkel ellentétben mégsem iktatták be az egyházi közigazgatási bíráskodás további kiépítésének a lehetőségét. így az a szabályozás marad érvényben, amely szerint csak a római kuriális hatóságok döntéseit lehet közigazgatási bíróság útján felülvizsgáltatni. Sajnálatos az is, hogy a vallásszabadság jogát nem vették be az alapvető jogok jegyzékébe. Ez nyilván azzal függ össze, hogy sok huzavona után (legalábbis egyelőre) mégiscsak elejtették az egyházi alaptörvény tervét, amelyben elő volt irányozva a vallásszabadság jogának az elismerése.8 Bármilyen legyen is részleteiben a kritika, tény, hogy először kísérelték meg egy egyházi törvénykönyvben, hogy meghatározzák az egyház minden tagjára vonatkozó alapvető jogokat és kötelességeket. Ezáltal kell, hogy az eddiginél tisztábban mutatkozzék meg Isten népének minden különbségen felül álló egysége. így nem meglepő az sem, hogy az egyházzal való közösség, a „communio” megőrzésének a kötelessége hangsúlyosan került be az alapvető jogok jegyzékébe (209. kánon 1. §). Nem az a cél, hogy önkényes módon kijelöljék az egyes ember autonómiájának a szféráit; sokkal inkább fontos, hogy védjék, támogassák és erősítsék az egységet és a közösséget az egyház minden tagja között. Ez hozzájárulhat ahhoz, hogy enyhítsék az egyházi hivatalviselők és a világiak között fennálló, sokszor problémákkal terhelt viszony feszültségét és lehetővé tegyék a bizalomteljes együttműködést. 2. Az eddiginél erősebben hangsúlyozza az új egyházi törvénykönyv, hogy bizonyos egyházi hivatalok és szolgálatok átruházhatók világiakra (145; 228. kánon 1. §). Itt az egyes 218
