Teológia - Hittudományi Folyóirat 17. (1983)
1983 / 4. szám - KÖRKÉP - Krämer, Peter - Bánhegyi B. Miksa (ford.): Mit hozott az egyházjog reformja?
részegyházakban például katekétákra, lelkipásztori és egyházközségi ügyintézőkre kell gondolnunk. Ezen túlmenően arra is lesz lehetőség, hogy diakónust vagy világi hivőt bízzanak meg egy-egy plébánián a leikipászitori feladatokkal, ha a paphiány miatt lehetetlen plébánost kinevezni (517 kánon 2. §). Továbbá világiak bízhatók meg különleges esetekben azzal, hogy igeistentiszteletet tartsanak, áldoztassanak, kereszteljenek (nemcsak szükségkeresztség esetén) (230. kánon 3. §) és — ha megvannak a meghatározott jogi feltételek — egyházi házasságkötésnél asszisztáljanak (1112. kánon) Ebben az összefüggésben arra i.s rá kell mutatnunk, hogy a 129, kánon 2. §-a értelmében közreműködhetnek világiak az egyházi joghatóság gyakorlásában. Ezzel a megfogalmazással részben visszavonták azt, ami még benne volt az előzetes tervezetekben, s amely szerint meg kellett volna nyílnia a lehetőségnek a világiak előtt, hogy részesüljenek a joghatóságban magában.9 Nyilván nem vitatták meg még teljesen a kérdést, hogy teológiailag igazolható-e olyan hatalomról beszélni az egyházban, amelyben világiak is részesülhetnek. Mindamellett egyházjogilag nem szabad lekicsinyelni az új törvénykönyv rendelkezését a világiaknak a joghatóság gyakorlásában való közreműködéséről. Az 1241. kánon 2. §-a szerint például elnyerhetik világiak — már nők is — az egyházmegyei bíróságokon a bírói hivatalt. 3. Hogy nagyobb jelentőséget adjon az új Kódex a világi híveknek az egyházban betöltött szerepének, magáévá tette azt a zsinat utáni fejlődést, amely a különböző tanácsi grémiumokban és az együttes felelősségvállalás formáiban végbement, (vö. 228. kánon 2. §). Ez áll például az egyházmegyei zsinatra, ennek tagjai közé most világiak is tartoznak (460, 463. kánon), és az egyházmegyei pasztorális tanácsra, amely papokból, szerzetesekből és világiakból tevődik össze (511—514. kánon). Ez érvényes azonban a plébániák egyházközségi tanácsára is - itt azonban észre keli vennünk, hogy feszültség támadt a részegyházak jogfejlődése és az új Kódex között. Az 536. kánon szerint ugyanis a plébános (tehát nem - mint sok német egyházmegyében — világi ember) áll a plébánia egyházközségi tanácsának az élén, s a tanácsnak csupán tanácsadó szavazati joga van. Nyilván további megfontolásokra lesz szükség ahhoz, hogy az összegyházban és a részegyházakban ezen a területen végbement jogfejlődést összehangolják egymással 4. Ami a világiaknak az igehirdetésben való részesedését illeti, most itt csak a világi hívek prédikálására térjünk ki, amit az 1917-es egyházi törvénykönyv világosan és félreérthetetlenül megtiltott.10 Ezt a szigorú tilalmat az új Kódex óvatosan enyhítette. A 766. kánon szerint a világiaknak megengedhető az illetékes püspöki konferencia előírásainak megfelelően a templomban való prédikálás, ha szükséges, vagy egyes esetekben, amennyiben ajánlatosnak látszik. Itt mindamellett figyelembe kell venni a 767, kánon 1. §-át, amely szerint az a homilia (prédikáció), amely egy liturgia része, papnak vagy diákónusnak van fönntartva. Ez nyilván elsősorban az Eucharisztia ünnepléséből zárja ki a laikus prédikációt, és nem- az önálló ima- és igeistentiszteletből. Azonban a 767. kánon 1. §-ában lévő kikötés nincs olyan élesen fogalmazva, hogy mostantól nem volna lehetséges megokolt kivételes esetekben megengedni a világi hívek prédikálását az Eucharisztia ünneplésének a keretében is.11 Egyházi büntetőjog Nem tagadható, hogy az egyházi büntetőjog lényegesen egyszerűbb lett A büntetések és a büntetendő cselekmények száma tetemesen csökkent. Ez elsősorban az önmaguktól beálló büntetésekre áll, vagyis azokra a büntetésekre, amelyeket valaki egy büntetendő cselekmény elkövetésével „automatikusan” von magára; így az új büntetőjogban már csak hét magától beálló exkommunikáció található.12 Leegyszerűsítették a fenntartások bonyolult rendszerét is, amelyek által az Apostoli Szentszék különböző formában magának vagy egy másik fórumnak tartotta fönn a büntetések alól való föloldozást. Mindezen változtatások mögött az a felismerés áll, hogy a túlhajtott büntetőjogi szabályozás képtelen hatással lenni a gyakorlatra és végül szükségképpen közömbösségre vezet. És ki merné vitatni, hogy az eddig érvényben lévő egyházi büntetőjog hosszú távon éppen ennek a kísértésnek lett az áldozata? Nos itt most nem kívánjuk felsorolni az összes büntetendő cselekményt, amit az új C1C megtartott. Tanulságosak azok a bűntettek, amelyek már nincsenek megemlítve. így a szabadkőműves páholyban viselt tagság — korábban az exkommunikáció magától beálló büntetésével volt sújtva — az új CIC-ben már nem büntetendő. Helyette most egész általánosan van kimondva, hogy azt, aki egyházellenes működést kifejtő egyesületbe belép, azt támogatja vagy vezeti, meg kell büntetni (1374. kánon). Vagy hogy egy további példát hozzunk: az új törvénykönyvben elálltak attól, hogy a katolikus keresztényeket, ha az első házasság fönnállása esetén (polgárjogilag) újraházasodnak, egyházi büntetéssel sújtsák. Természe219
