Teológia - Hittudományi Folyóirat 17. (1983)

1983 / 4. szám - A TEOLÓGIA BESZÉLGETÉSE DR. FÉL EDIT NÉPRAJZKUTATÓVAL - Hetény János: A szegények életének szentsége

vele amit akarsz, vidd a gyűrűjét is!" — Vagy máskor: „Szekeres Panni néném, amikor már súlyos beteg volt, azt mondta családjának: idehallgassatok! Nekem, hogyha meghalok, a lábamra a piros kordováncsizmát felhúzzátok. (...) Mert hátha töviskes lesz az út. Aztán majd nem tudok szaladni. Mert a mennyországba két út vezet: a rózsás, meg a töviskes. Ahogy én beállítom magamnak az életemnek útját a földön, úgy megyek az Úristen eleibe. Azt mondják, hgyo aki úgy keresi a földön, az bejut és a rózsás úton mehet a mennyországba. Aki pedig hanyagul keresi a földön, de mégis Krisztus felé megyen, annak odaát a töviskes úton kell mennie. Ezért mondta Panni néni, hogy húzzák fel a csizmáját.” - Emlékszik arra, hogy arra kértem, próbáljuk rövid, átfogó módon jellemezni a rétegeket, ahova Margit hite tartozik.

Ugye, a kérdés mögött az a tény lappang, hogy azi európai népi vallásos világkép már történeti, azaz egyszerre hordoz magában különböző korú és eredetű hatásokat. Ezeket — mint rétegeket — ki lehet mutatni legmaibb jelentkezéseiben is.

— A kutató előtt többek között éppen ezeknek a történeti rétegeknek egyszerre és friss, mai életszerűségben való jelentkezése teszi különösen értékessé a vallásos élet néprajzát.

A magam részéről azt vettem észre, hogy G. Margit gondolkodása és élete mindenekelőtt b i b I i á s. Az emlékezések és vallomások néha egymásra következő mondatai jóformán bibliai idézetsorok. Persze csak „szövegkritikailag". Ténylegesen jól beleágyazva az életbe és Így már sajáttá téve. Tehát nála nem idézetként, hanem asszimilált mivoltában jelentkezik. Ilói ismeri és beszédében minduntalan belekapcsolódnak szentírási részletek. Ezek Ízessé és képszerűvé varázsolják szavait.) - Egy másik „réteg" a templomi és a liturgikus Margit gondolkodásában Ahogy a meghitt templomi környezet - mint megfellebbezhetetlen berendezkedés — hat elképzelésére: így pl. a mennyország centrumát jól felismerhetően az „assumptio Mariae" oltárképes ábrázolásai szerint látja maga előtt. A mennyországi szentek rendjét is az otthoni templomi elhelyezkedés törvénye szabja meg. A szertartások, ill. azok szövege nyilvánvaló hatásokban mutatkozik. Pl. amikor azt akarja kifejezni, hogy csak lelki küzdelmekkel remélhetjük az örök üdvösségbe való jutásunkat, azt- külön hivatkozás nélkül persze — a korábbi virágvasárnapi szertartás egyik jelképes cselekedetével érzékelteti: „Jézusnak is kereszttel kellett megütni a mennyország ajtaját" stb.

— Margit a ferences harmadrend tagja. Úgy gondolom, hogy a „két út" felismerése, a szentek sajátos tisztelete, az alamizsnálkodás, a koldusetetés, valamint a holtak megkapó tisztelete, de legfőképpen a vallomások legszebb része, az egyéni aszkézJi megható gyakorlása a ferences szellem népivé válása. Volna szives eredetiben is közölni erre vonatkozó részleteket Margit ajkáról?

— Hát itt van pl. magnószalagról a következő: „Édesanyám mindig mondta, mikor fiatal voltam, Margit lépj be már a ferences rendbe. Fogadjál ügyvédet. — Édesanyám, várjon még, hadd öregedjek. Azt mondja: úgy? Az életed virágját a világnak adod, a kóróját meg az Istennek?” — „Nagyon sokat gondolok arra, hogy drága Jézusom, vajon megállhatok-e Isten színe előtt, hogy mondja-e majd aztat: Állj a jobbomra? (.. .) Hát én úgy tanultam, meg úgy is tartom, hogy nagyobbat nem tehetek a földön, minthogy segítek a szenvedő lelkeken. De ez nem annyiban van ám, hogy adok szentmisét a szenvedő lelkekért, hogy azt a pap szolgálja el, én meg megrövidítem magam pár forinttal. Mert végtelen jó a szentmise, de hogyha én segíteni akarok odaát valakin, nekem idelenn kell cselekedni a földön, nekem kell találni — akármilyen szegény vagyok — nálamnál szegényebbet. És olyat kell keresni, aki nekem nem tudja viszonozni a szeretetemet, nem tudja visszaadni, amit én adtam az ajándékot. (. . .) De sokat elgondolkodom, hogy ha a jó Isten azt mondja, hogy én most téged lefektetlek a betegágyba és meglátom, hogyan fogadod a betegséget, mert mi úgy fogjuk fel, hogy a betegséggel meg lesz rövidítve odaát a szenvedésünk. (...) Édesanyám, mikor utolsóban volt, mindig mondta, hogy imádkozzatok. Én nem is tudok olyan beteget elképzelni, aki nem kér imát (...) A szomszédokat, ha végiggondolom (.. .) már a szájukon alig jött ki a szó, de még magyarázták, hogy melyik rózsafüzért végezzük. A közös imádság erősebb egy század katonaságnál.” — „Hát az alamizsna az más. Azt nem kérdezzük senkitől, mert tudjuk, hogy ha valaki elhív a házába egy szegényt, vendégül lát egy koldust, magát az Úrjézust vendégeli meg halottjaiért. Vajon terítettél-e asztalt az Ürjézus nevében a szegényeknek? így tanultuk. Mi istencipónak hívtuk, amit a koldusnak sütöttünk, mert az Isten nevében adtuk.” (...) — „Beszéltem egy asszonnyal a múltkor. Azt mondta, hogy amikor az ő édesapja az új házat megcsináltatta, azt mondta: legelőször az asztalt a szegényeknek terítjük meg. Szóval ez azt jelentette, hogy ott már az Úrjézust fogadták az asztalfőre. (.. .) Volt, aki új kenyérre, a másik új borra terített a szegényeknek. (.. .) Annyi fáradtságot, meg szenvedést felajánlani holtakért, mint amennyit édesanyámék tettek abban az időben ... Hát én nem is tudom elgondolni, hogy csakugyan, akik most meghalnak, lelkek, hát azok enyhülést nem kapnak? Mert ma nem sanyarodik senki, de még abban az időben, ha meghalt valaki, a rendes házból azt mondták, hogy hat hétig

214