Teológia - Hittudományi Folyóirat 17. (1983)
1983 / 3. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Sólymos Szilveszter: Lelkipásztori gondolatok a művészetről
ámi hivő meggyőződés és magatartás nélkül nehezen képzelhető el. Hogy a mai művész- generációban ezen a téren vannak hiányosságok, az nem tagadható: legtöbbször nem is ők maguk tehetnek róla, ha életükből kimaradt a keresztény élet ismerete, ill. annak megtapasztalása. Itt elsősorban az egyháznak, illetőleg az egyháziaknak kell megadni számukra a lehetőséget, hogy hiányosságaikat felszámolják. A másik probléma a művészeti alkotást befogadó közösség részéről adódhat, akkor ti., ha az még nem nőtt fel a művész kifejezési formáihoz. Nem minden művészi alkotás alkalmas rá, hogy egy-egy adott közösség hitét gazdagítsa. Erre tekintettel kell lenni és fokozatosan nevelni kell híveink ízlését. — Nem megoldás, ha egyes lelkipásztorok csak a hagyományos, eddig bevett formanyelvet hajlandók a templomba beengedni, és a modernebb művészetet minden formájában száműzni kívánják. A megoldás többrétű kell, hogy legyen. Igaz, hogy a gyorsan változó, szubjektív művészeti irányok csak ritkán alkalmasak örök értékek kifejezésére és alkotásaik gyorsan el is évülnek. Ugyanakkor, ahogyan a teológiában sem elégedhetünk meg a már ismert megfogalmazások ismételgetésével, úgy a művészet sem lehet a régi formák és sablonok folytonos másolása. Az örök értékek feltárását mindig új utakon kell keresnie. Ehhez pedig a művészekben is kell nyitottság és az egyháziakkal folytatott őszinte dialógus készsége. Ez a folyamat nem egyszer csak kompromisz- szumok által fog megvalósulni és mindkét részről sok türelmet, alázatot, a másik iránti figyelmet igényli. - Az egyháznak semmiképpen sem szabad elzárkózni attól a modern művészettől sem, amelyiket a maga teljességében talán csak a holnap embere ért majd meg. Vállalni kell egy bizonyos kísérletezést is; engedni kell, hogy a modem művészet megszólítsa az egyházat és válaszra is kell azt méltatnia. Ha a templomi műalkotások néhány jellemző vonását kellene megnevezni, a következőket emelnénk ki: legyen bennük nemes egyszerűség, legyenek valódiak és korszerűek. - A nemes egyszerűség felette áll a csak hasznosságra törekvő hétköznapiságnak, de ugyanakkor kerüli az öncélú pazarlást az anyagban, formában és méretekben. Nem vall nemes egyszerűségre a műanyag tálca az oltáron, de a külföldről nagy összegért beszerzett hivalkodó márványoltár sem, — egy egészen átlagos templomtérben. A valódiság, a „veritas rerum" hiánya talán még gyakoribb templomainkban. így pl. a régi főoltáron elhelyezett villanyra átalakított gyertyák, a művirág, az olcsó nyomat a templomfalon, a süppedős hálószobaszőnyeg az oltár körül, a bronzzal befestett kovácsolt vasmunkák ilyenek, - hogy csak néhány példát említsünk. Korunk embere a templomban is az őszinteséget, a valódiságot szereti, ill. ezt kell vele megkedveltetni. A korszerűséget sok ember természetesnek érzi otthonában, de a templomban megalkuszik számos elavult megoldással. Sok helyütt hiányzik a korszerű világítástechnika, a megfelelő hangerősítő, a díszítés különböző formái pedig elavultak. A templom nem lehet a mai hivő számára egyoldalúan muzeális környezet, ahova az élet realitásai elől időnként elvonul, hanem jogos az az igénye, hogy magát otthonosan érezze benne. Hangsúlyoznunk kell, hogy mindezen igények mögött tudatos eszmei háttér, sőt teológiai szemlélet van. A templomi berendezés végig nem gondolt, stílustalan mivolta nemegyszer teológiai, eszmei tisztázatlanságot takar. Lelkipásztori teendők a művészetek felhasználásában Ezen a területen kétségkívül van mit pótolnunk, behoznunk. Elmaradottságunk különösen akkor válik nyilvánvalóvá, ha átlagtemplomainkat a külföldi átlagtemplomokkal hasonlítjuk össze; az elsődleges problémát nem az anyagiakban való kisebb lehetőségeink jelentik, hanem a megfelelő érzék, a szemlélet és hozzáállás hiányossága. A művészetek felhasználása nem korlátozódhat csupán a templomra, mégha az elsődleges terület az is marad. Magán a templomon és annak berendezésén túl az istentiszteleten a szép beszéd, az ének, a mozgás stb. szintén a művészi alakítás területe. — Sok kifogás éri a mise mai formájának szóáradatát, egyhangúságát; ezen sokat tudnánk segíteni a művészi lehetőségek felhasználásával, amelyek élményszerűbbé, ünnepélyesebbé tennék liturgiánkat. Elhangzott már az a vád is, hogy lapos és klisészerű egyházi nyelvezetünk, a teológiai kifejezések szegénysége onnét adódik, hogy az egyház nem ad elég teret az irodalomnak, a művészeteknek. Kétségkívül van ebben igazság. Mikor lesz a mi liturgiánk olyan „audiovizuális művészeti alkotás", mint amilyennek Schöffer Miklós szeretné látni: „A katolikus vallásban számomra az a figyelemre méltó, hogy szinte az egyetlen vallás, amely kifejlesztette az audiovizuális művészetet is. A mise az első audiovizuális alkotás. Benne felhasználták a hangot, a fényt, a látást, az időt... A zenét is látszólag vallásos, de valójában művészi meggondolásból alkalmazták. így lett a mise pompás audiovizuális művészeti alkotás.” (A kibernetikai kor művészete; Interjú Nicolas Schöfferrel. — MÉRLEG 1970/3.). 179
