Teológia - Hittudományi Folyóirat 17. (1983)
1983 / 3. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Sólymos Szilveszter: Lelkipásztori gondolatok a művészetről
Äz egyház a helyesen értelmezett aggiornamento jegyében egyre jobban meg akarja ismerni a mai embert, akinek közvetíteni kívánja az evangélium jóhírét. Ezt az ismeretet, a mai ember életérzését és problémáit sehol nem ismerheti meg jobban, mint az irodalomban és művészeti alkotásokban. Az egyház úgy érzi, hogy a művészek és írók az emberről „sűrítve" tudják kifejezni annak méltóságát és nyomorát, értékeit és bűneit. Éppen itt van a közös érintkezési vonal, a kapcsolat az egyház és a művészetek között,- állapította meg beszédében a pápa. Mindkettőnek alapvető témája az ember. A művészet rámutat az emberre: Ecce homo! - az egyház pedig ennek a gyakran emberi formájából kiment, konkrét történeti embernek nyújtja megoldásul Krisztust. Az egyház ugyanis tudatában van, hogy Jézus Krisztus az ember igazi képe, őbenne van meg az emberi teljesség. „Krisztus az új Adóm ... megmutatja az embernek magát az embert és feltárja előtte nagyszerű hivatását” (Gaudium et spes 22.). Ahogy Jézus az igehirdetésben nemcsak fogalmakat, hanem képeket is használt az Isten országa titkainak bemutatására, úgy az egyház ma is nemcsak szavakban, de különböző képekben is kell, hogy megmutassa Krisztust, aki az Újszövetségben Isten képe, ikonja. Az egyház nemcsak a szónak, hanem a jeleknek, a szent szimbólumoknak, szentségeknek is egyháza. A hit hallás és látás révén alakul az emberben. És ezt a hitet nemcsak ismerni és mondani kell, hanem pl. énekelni is, mert a hit öröm, szeretet, túlcsordulás. Ezért is fontos a művészi ének és zene az egyház tevékenységének központjában, a liturgiában; de ugyancsak szükség van az istentisztelet helyét és környezetét kialakító művészetekre is. A művészeteket és a vallást végül is jelentős mértékben azonos témák ösztönzik: a bűn, és a kegyelem, a megváltás és az önző bezárkózás, személyiség és közösség, a szolidaritás a másik emberrel vagy a másik személyiségének lábbal tiprása stb. Közös vonásuk, hogy az embert ki akarják szabadítani minden elnyomásból, rabszolgaságból, és vissza kívánják vezetni önmagához. A mai művészet még akkor is erre törekszik, amikor pl. leleplezi az embert, a maga mezítelenségében mutatja be, és így rádöbbenti, hogy milyen szüksége van a kegyelemre. Nem véletlen, hogy az egyház a történelem folyamán a művészetek fő mecénásává lett, és maradt is a XIX. századig. Ekkor az átmeneti válság során művészeti alkotások helyett az ipari termelés tömegcikkei árasztották el az egyházi életet. A XX. században ismét tisztulási folyamatot tapasztalhatunk. Az egyház a megváltozott világban újból fogalmazza meg hivatását; megélt kereszténységet sürget, mely újszerű kifejezési formákat igényel. A ma hivő embere tudatosabban keresi Istent és vallási életének kifejezéseiben, jeleiben is valami tisztuitabbra, valódibbra törekszik. Művészet és egyház ugyan még nem találtak teljesen egymásra, de már elindult köztük egy józan, biztató közeledés. Ma kétségkívül tanúi lehetünk a művészetek és az egyház egymás iránti kölcsönös érdeklődésének. Korunk művészetében nem egyszer felfedezhetők a mélyebb valóság keresésének jelei. Mintha a művészek is éreznék, hogy a transzcendens világ felé való nyitottság nélkül felszínesek, kielégítetlenek maradnának. Az „egyházi művészet" néhány alapelve A művészet szerepe az egyház életében nem szűkíthető be ugyan csupán egy területre, mégis tagadhatatlanul az istentisztelet, a liturgia adja a legtöbb teret a művészi alkotásoknak, alakításoknak. Ez érthető is, hiszen a liturgia az egyház életének középpontja, látható és közösségi cselekmény, melynek szüksége van a művészetek sokoldalú támogatására. — A liturgiával kapcsolatban a művészetek szerepére legtöbb utalást a Római Misekönyv Általános Rendelkezéseinek 5. fejezetében találunk. Az itt megfogalmazott elvek általában nem ismeretlenek, ezért a következőkben csak röviden foglaljuk össze azokat. Minden művészi alkotás, mely helyet kap az istentiszteletben — legyen az maga az épület, annak berendezése, egyéb művészeti alkotás stb. — feleljen meg a tőle várt funkciónak, legyen méltó és szép, jelképe a természetfeletti valóságoknak; mutasson túl önmagán valami felsőbbrendűre és végül növelje, táplálja az emberek hitét. — A művészetnek az egyház életében kétségkívül „szolgáló szerepük” van; ez azonban nem jelenti, hogy kifejezési formáikban meg kell alkudniok. Hivatásukat azonban az egyház életében akkor tudják betölteni, ha ismerik, amit jelezniök kell, ha tisztában vannak az alkotandó művek értelmével és szerepével. Nézzünk szembe itt két problémával. Vajon tud-e igazán keresztény művészeti alkotást létrehozni egy nem hivő, nem keresztény művész? — Aligha. Hiszen legalább nagy általánosságban tisztában kell lennie az evangéliummal és az egyház mai teológiai megfogalmazásaival. Hogyan tudja pl. egy művész a húsvéti misztériumot érzékeltetni, ha a megfelelő hivő és teológiai szemlélet hiányzik belőle. De áll ez egy szent szobrának vagy képének megmintázására is; a szent lelki gazdagságát kell, hogy megragadja az alkotó művész, 178
