Teológia - Hittudományi Folyóirat 16. (1982)
1982 / 4. szám - KÖRKÉP - Rózsa Huba: A Szentírás az egyház életében a II. Vatikáni zsinat után
mazásban védte, s nem is kívánta azokat indokolni. Világos, hogy a döntések nem adtak kielégítő választ a felvetett kérdésekre, de nem is ez volt az elsődleges céljuk. Nem volt szándékuk a kérdéseket véglegesen lezárni, és a további ku'atási lehetőséget megakadályozni. Gyakorlatilag azonban hosszú időre visszafogták a kutatást a katolikus szentírás- tudomány területén. A Commissio döntéseitől eltelt időszak lépésről lépésre a katolikus álláspont tisztázásához vezetett. A bibliakritika is kénytelen volt feladni kinyilatkoztatás-ellenes álláspontját, mert felismerte, hogy Izrael és az egyház hite, s ennek tanúsága a Biblia, levezethetetlen a környező világ vallási és kulturális hatásából. Az egyetemes bibliakutatás számos megállapítását revideálták, s ugyanakkor bizonyos, előzőleg csak hipotézisnek tartott elképzelések helyesnek bizonyultak. Világossá vált az emberi tényezők sugalmazásban elfoglalt fontos szerepe, és az a tény, hogy ennek elismerése, ill. megismerése nem vonja kétségbe az isteni sugalmazás tényét, sőt általa jobban érthetővé válik a Bibliában kinyilatkoztatott isteni igazság. Ezt a változást tükrözik a tani óhivatal újabb megnyilatkozásai. XII. Pius „Divino afflante Spiritu” kezdetű enciklikája (1943) régóta létező kutatási törekvéseknek nyújtott elismert indítást: kutatni kell minden egyes szentirási könyvvel kapcsolatban azt az irodalmi műfajt, amelyben a könyv írói kifejezték mondanivalójukat. Újabb fontos lépést és ösztönzést jelentett a bátrabb kutaás irányába a Commissio de Re Bib- lica válaszlevele Suhard bíborosnak, Párizs érsekének, a Gén 1—11 műfajára vonatkozóan (1948). A Pápai Biblikus Bizottság „Sancta Mater Ecclesia" kezdetű instrukciója (1964) pedig kifejtette az evangéliumok keletkezését és magyarázatuk modern elveit, engedélyezve a történetkritikai módszer alkalmazását az egzegézis során. Az instrukció a II. Vatikáni zsinat idején jelent meg. Elveit, s számos részletét az isteni kinyilatkoztatásról szóló hiítani rendelkezés (Dei Verbum, 1965) alkalmazta, illetve szó szerint átvette. A hittani rendelkezés különleges érdeme, hogy meghatározta, miben áll a Szentírás tévedhetetlen igazsága. Ugyanakkor rámutatott azokra a történeti és emberi feltételekre is, melyek meghatározzák a tévedhetetlen igazság közlését a Szén írás könyveiben. Ezeknek kutatása és ismerete elősegíti az üdvösség igazságainak megértését. A zsinat egyben eligazítást adott a szentíráskutatás és egzegézis alapelveiről is (Dei Verbum 3. f.). A II. Vatikáni zsinat isteni kinyilatkoztatásról szóló határozata azonban nemcsak a tudományos kutaiás kérdésével foglalkozott, hanem a Szentírásnak az egyház életében elfoglalt méltó szerepével is. Már a két világháború közötti időszakban felmerült az erőteljesebben biblikus ihletésű teológia igénye. A liturgikus mozgalom és a bibliamozgalom pedig fokozatosan felkeltette a hívek körében a Szentírás megismerése és olvasása iránti érdeklődést, a biblikus hitoktatás és igehirdetés igényét. Mindezen kívánalmak megvalósítása a zsinat befejezése óta több lépéssel haladt előre. A katolikus szentírástudomány az eltelt időszakban felzárkózott a nemzetközi szakbiblikus kutatás élvonalához, és gazdag eredményeket mutathat fel. Az Ószöve.ség vonatkozásában példaként utalunk a Pentateuchus területén folytatott részletkuta:ásokra (H. Ca- zelles, N. Lohfink stb.), a pátriárkái kor vizsgálatára (R. de Vaux), a zsoltárkutatás eredményeire (M. Dahood), és az ószövetségi egzegézis módszertanában éppen katolikus oldalról adott új indításokra (J. Schreiner; G. J. Botterweck; W. Richter). Nem kétséges azonban a protestáns kutatás elsőbbsége, mint ezt a kommentárok és a megjelent munkák számszerű többsége is tanúsítja. Újszövetségi vonatkozásban forma- és redakciótörténeti indítások alapján az evangéliumkutatás jár az élen. Számos ismert egzegéta foglalkozik a szinoptikus hagyomány vizsgálatával (H. Schürmann, G. Schneider; R. Pesch stb.). A János-kutatásban pedig egyedülálló eredményeket mutat fel a katolikus kutatás angol, francia és német nyelvterületen egyaránt (R. E. Brown; F. M. Braun; J. de la Potterie; R. Schnackenburg). A tudományos tevékenység során nemcsak az egzegézisnél mutatkozó módszertani hiányokat, hanem a szentírástudomány több területén fennálló lemaradást (kommentárok, biblikus teológiai szótárak ó- és újszövetségi bevezetők stb.) is pótolni kellelt. Az angol, német és francia nyelvterületen működő intézmények, megjelent munkák és folyóiratok kimerítő felsorolására nincs lehetőség, de szemléltetésül hivatkozunk néhány hazánkban is ismert, jelentősebb biblikus munkára, örvendetes jelenség protestáns és katolikus egzegéták ökumenikus összefogása, melynek eredményeként számos biblikus munka látott napvilágot. A tudományos és lelkipásztori munka számára elengedhetetlen a Szentírás könyveihez írt kommentárok. A zsinat után több kommentár született, vagy a már korábban elkezdett nyert átdolgozást, vagy folytatást. Példaként említjük a hazánkban is használt, szaktudományos értékben kiemelkedő, 1953-ban kezdett, s jelenleg A. Vögtle és R. Schnackenburg szerkesztésében megjelenő ,,Herdes Theologischer Kommentar”-t az Újszövetség könyveihez. Több kommentár ökumenikus összefogásból is született, protestáns és katolikus hittudósok munkájának eredményeként a német és angolszász nyelvterületen, az Ő- és Újszövetség könyveihez. A zsinat indítást adott a szent könyvek eredeti, héber és görög nyel240
