Teológia - Hittudományi Folyóirat 16. (1982)
1982 / 2. szám - KÖRKÉP - Nyíri Tamás: A világiak és a magyar egyház jövője
landók elfogadni a papság hagyományos társadalmi szerepét. A pap egyre kevésbé találja meg a hivő nőkben papi szerepének szereppárját, mely megerősítené, elismerné szerepében. Sok pap fél a nőktől, feltehetően azért, mert tudatában még mindig a nő hagyományos képe él, mely szerint a nő háziasszony, anya vagy kísértő. Korántsem vonom kétségbe, hogy bizonyos mértékben jogos is ez a kép. De mit várjunk attól, akire mi magunk sütjük rá ez utóbbi bélyegét? A személy méltóságát ugyanúgy tisztelnünk kell a gyermekben, mind az öregben, a nőben, mind a férfiban. Elvont ember nincs. Csak nő van, vagy férfi van, mindkettő Isten képmása; a férfi férfiként, a nő nőként. Ezért mondhatta I. János Pál pápa: „Isten az atyánk, de több ennél, anyánk is." Ha komolyan vesszük Aquinói Szent Tamás tanítását, hogy az ember egyetlen, szubsztanciális formája a szellemi lélek, akkor az anatómia nem válhat az ember sorsává. Nyilvánvaló, hogy férfi és nő különfélesége nemcsak kulturális adottság, hanem természeti meghatározottság is. A keresztény antropológia azonban nem tekinti e különbségeket merőben biológiailag, hanem a személy oldaláról kell megközelítenie. így nézve a két nem különbözősége nem hátrány, hanem előny. A testben a lélek fejeződik ki, férfi voltunk vagy női voltunk emberségünk egészét határozza meg, lábunk kisujjának a körmétől a fejünk búbjáig. Aki tagadná ezt, aki az előnyös különbségeket hátrányos megkülönböztetés gyanánt használná ki, az a kereszténységet kezdettől fogva árnyékként követő, test- és szexualitásellenes kísértésbe esnék. Miért hangsúlyozom mindezt? Mert kispapokat nevelünk, a jövő papjait, akiknek szembe kell nézniük a mai nők megváltozott önfelfogásával, akiknek meg kell találniuk az emberi személyes viselkedésformát női munkatársaikkal is. Közhely, de nem lehet elég gyakran hangoztatni: a negatív motivációk csak elfojtáshoz visznek, az elfojtott erők pedig előbb vagy utóbb felszínre törnek, méghozzá teljesen váratlanul és irracionálison. Tudomásul kell vennünk a nők megváltozott önértelmezését. Ez szükségszerűen megváltoztatja a férfiakét is. Mindez együtt pedig a pap társadalmi szerepét is. Méghozzá kikerülhetetlenül. Nagyon komolyan kell vennünk, nálunk Magyarországon is, hogy a nők kivonulnak a férfijogú egyházból. Szép sorjában a munkásság, az értelmiség, a fiatalság után. Rajtunk is múlik, hogy követik-e ezeket a nők is. 4. Az Istenről való beszéd és az egyház jövője Aki figyelemmel kíséri a népesedési gondjainkról folytatott vitát újságjaink hasábjain, az olvashatta, hogy az alkoholizmus önpusztító versenyében ugyan még „csak” a hetedikek vagyunk (szellemesen jegyezte meg Árkus József a Népszabadságban egy sorsolás ürügyén, hogy utánunk Argentína, majd Belgium következik) a világon, de az öngyilkosságok meddő művészetében már elsők lettünk, a személyi jövedelemből — az egész világot beleértve — csak Írországban költenek valamivel többet alkoholra, mint nálunk. Soha néni szült olyan sok nő olyan kevés gyermeket, mint manapság. Mellesleg az európai országok jelentős részében, mégpedig a nálunk fejlettebbekében, alacsonyabb az élveszületési arány, mint hazánkban. Amint a nyugat-európai országok példája is mutatja, a szülési kedv csökkenése, az alkoholizmus stb. nem merőben anyagi kérdés. Korántsem állítom ezzel, hogy csak etikai kategóriákkal lehet vagy kell megközelíteni ezt a jelenséget. „A lélek elfáradása”, az „életerő megcsappanása" megelőzi az etikát. De arról sem hallgathatunk, hogy szignifi- kánsabban kevesebb az öngyilkosság, válás, művi vetélés és valamivel nagyobb a szülési kedv a hivő katolikusoknál, mint a népesség egyéb rétegeiben. Csanád Béla hívta fel rá a figyelmet néhány esztendeje. A jelenség mélyén az élet értelmességének a kérdése rejlik. „A gyermek jelenlétében megfellebbezhetetlen az élet." (Gyurkovics M.) J. P. Sartre írja: „Te nő, ez a gyerek, akit szülni akarsz, mintegy a világ új kiadása. Miatta lesznek megint felhők és a víz és a Nap és a házak és az emberek kínjai. Újrateremted a világot, s ez vastag, fekete kéregként zár majd körül egy kicsiny, felháborodott lelkiismeretet, s ez itt marad mint valami rab, mint egy könnycsepp ennek a kéregnek a kellős közepén. Felfogod te egyáltalán, hogy milyen óriási rémség volna, milyen szörnyű lelketlenség új példányokban megjelentetni ezt a teljes kudarcot vallott világot? Gyermeket alkotni annyit tesz, mint szíved mélyéből helyeselni ezt a teremtett világot, gyermeket hozni a világra annyi, mintha Istennek, aki csak kínoz bennünket, ezt mondanád: 'Uram, minden jó, és én hálát adok neked azért, hogy megalkottad a világmindenséget.’ Csakugyan ezt a dalt akarod zengeni?... Sára, ne mocskold be a kezed, hogy elmondhassad majd a halálos ágyadon: nem hagyok hátra senkit, hogy folytatódjék az ember szenvedése." Igaza van a francia bölcselőnek. Ha valaki nem tud bízni a valóság jóságában, akkor 87
