Teológia - Hittudományi Folyóirat 16. (1982)
1982 / 2. szám - KÖRKÉP - Nyíri Tamás: A világiak és a magyar egyház jövője
aktívval szemben kb. 180 lesz. Ennek magyarázata az, hogy a görög katolikus papság folyamatosan fiatalodik, a latin szertartású pedig elöregszik. A hajdúdorogi egyházmegyében feltehetően soha nem volt ilyen kielégítő a papi utánpótlás, a latin egyházmegyékben soha nem volt ilyen gyenge. Jelenleg kb. 45 görög katolikus papnövendék jut 300 ezer hívőre, és kb. 220 latin szertartású 6 millió hívőre. Tehát a hívők lélekszámúhoz viszonyítva csaknem ötször annyi a görög katolikus papnövendék, mint a latin. Mindennek egyik következménye, hogy a 149 görög katolikus parókia továbbra is be lesz töltve, a 2312 latin szertartású plébániának pedig jó, ha a fele, vagy még ennyi sem. A kép teljességéhez hozzátartozik, hogy szerzetesrendjeinknek is kielégítő az utánpótlásuk. A papi hivatások csökkenése nem magyar betegség, hanem világjelenség. Ennek nagyon sok oka van. Egyik legfontosabb tényezője a születések csökkenése. A legvallásosabb szülők sem adják szívesen papnak jószerivel egyetlen fiukat. A latin szertartású világi papság ma minden társadalomban a társadalom peremén él. Súlyos válságba jutott — nem a papi hivatás, hanem — a pap társadalmi szerepe. Sok esetben maguk a papok beszélik le a fiatalokat, hogy papnak menjenek. Egyre inkább megnyilvánul a negatív szelekció. Legalábbis én ezt tapasztalom 1952 óta, amióta teológiai tanári működésemet elkezdtem. Nyomatékosan hangsúlyozni kívánom, hogy az utánpótlás csökkenése világjelenség, hogy nem vezethető vissza hazánk társadalmi berendezkedésére. Legbeszédesebb bizonyítéka ennek a görög katolikus papok számának növekedése. Ha nem sikerül megoldást találnunk, akkor tíz esztendő múlva megrendül az egyházi szervezet, nemcsak szinte egész Európában, hanem hazánkban is. Vannak, akik éppen a struktúrák beomlásában vélik meglátni a remény nagyobb ígéretét, abban, hogy a gyökerekből sarjadó új hajtások egészségesebbek lesznek a régi, elszáradt ágaknál. Nem tudom osztani véleményüket, kiváltképp nem nálunk, Magyarországon. Nem tudok bízni az ilyen apokaliptikus várakozásokban. Ez — s ezt nem értékelésként mondom — a katolikus egyház teljes protestantizálódását vonná maga után. Ezek a nézetek ellenkeznek mindazzal, amit megszoktunk és megszerettünk. Persze az is lehet, hogy nem szokás és ízlés kérdése a dolog. Nagyon aggasztó az egyházi szervezet jövője. Nem kelt bizalmat, amit a németek úgy mondanak, hogy „gesundschrumpfen”. Mi lesz, ha időközben a nők is hátat fordítanak az egyháznak, vagy belső emigrációba vonulnak? 2. A laikusokról Körülbelül ennyit tudhatunk. A következő kérdés az, hogy mit kell tennünk? Ha nem tudunk elegendő papi utánpótlásról gondoskodni, akkor a világi híveket kell bevonnunk az egyház evangelizációs tevékenységébe. 1978-ban megindult a Hittudmányi Akadémia levelező tagozatán a laikusok tömeges teológiai képzése, nem utolsó sorban azért, mert Lékai bíboros tisztában volt az elközelgő súlyos paphiánnyal. Pár év múlva százszámra kapcsolódhatnának bele az egyház tevékenységébe jól képzett teológusok, nők és férfiak. De hogyan? Nagyon fontosnak tartom a szervezeti kérdést. Ezt egyházjogászoknak és az egyházkormányzatban tevékenykedőknek kellene alaposan kidolgozniuk. Ám ezt megelőzően és mindenek előtt döntenünk kell: csakugyan akarjuk-e a világiak közreműködését, vagy csak beszélünk róla? Nekünk, papoknak borzasztó foglalkozási ártalmat okoz a prédikáció: azt hisszük, hogy elegendő prédikálni valamiről. Az a benyomásunk támad, mintha már meg is valósult volna, amit kimondtunk. Olyan érzésem van, mintha a papok félnének a világiaktól, kiváltképpen a nőktől. Pedig ma még nincs mitől félnünk. Ma még hallgatnak ránk a világiak, legalábbis azok, akik hajlandók az evangéliumot szolgálni. Ma még meg lehetne menteni az egyházi szervezetet is, s talán vonzóbbá lehetne tenni a papi életet is. Holnap már késő. Holnap a szekták jönnek. Minden jel arra vall, hogy a következő években feltehetően növekszik a vallásos érdeklődés, legalábbis a magasabb műveltséggel rendelkezők csoportjában, de más társadalmi rétegekben is. A vallásos igény előrelátható növekedése és az egyházi szervezet eltűnése tág teret nyit a szektáknak és a különféle, nem egyházi közösségeknek. Ha nem mentjük meg az egyházi szervezetet, akkor lehetetlenné válik a kiscsoportok életének segítése, áttekintése, irányítása. Mit fognak kezdeni a püspökök, ha nem lesznek papok és nem lesznek világi munkatársak sem? 3. Nők egyházi szolgálatban Külön kell szólnunk a nőkérdésről, kiváltképpen a papok és a nők korántsem zavartalan viszonyáról. Ennek egyik oka talán az, hogy a mai emancipált nők egyre kevésbé haj86
