Teológia - Hittudományi Folyóirat 16. (1982)

1982 / 2. szám - KÖRKÉP - Nyíri Tamás: A világiak és a magyar egyház jövője

KÖRKÉP A VILÁGIAK ÉS A MAGYAR EGYHÁZ JÖVŐJE* A cfm, enyhén szólva is, többértelmű és félreérthető. A világiak nem tartoznak talán az egyházhoz? Ha igen, akkor nem puszta tautológia ez a cím, hiszen csak ezt mondja: az egyház jövője az egyház? A nagyon is zsinat előtti nyelvi klisé azonban nemcsak túl­ságosan elválasztja a papságot a többi megkeresztelt embertől, hanem feltételezi, vagy inkább sugallja, hogy a papság nem biztosíthatja többé a magyar egyház jövőjét. De más csapda is rejlik e címben. Nevezetesen az, mintha az egyház — tehát a papok és a hívek együtt —, elválasztható lenne a társadalomtól. Az egyház nyilvánvalóan nem azonosítható egyszerűen a társadalommal, de mégis csak a társadalomban kell megvaló­sulnia. Arisztotelészi—Szent Tamás-i nyelven a társadalom az a lehetőség, amelyben aktua­lizálódik az egyház. Harmadszor pedig: vajon úgy tünteti föl a cím, mintha az egyház jövője, a magyaré is, nem függene legalább annyira Istentől is, mint az emberektől? Mivel magam választottam ezt a címet, a következőkben megkísérlem eloszlatni e félre­értések lehetőségét. Úgy gondolom, hogy a felsorolt szemantikai elemzések túlzottak ugyan, de nem alaptalanok. Az első pont tehát, amivel a következőkben foglalkozom, nem a világiak helye, szerepe, helyzete lesz, hanem a papságé. Ez után térek rá a világiak kér­désére, majd néhány társadalmi problémára, s végül Istenről, helyesebben az Istenről való beszédről említek néhány szót. Mindezt azonban csak nagyon vázlatosan teszem; egyetlen témát sem fejtek ki alaposabban, inkább csak néhány gondolatot kívánok fel­kelteni. 1. A magyar papságról Vagy tíz éve, 1972-ben írtam egy tanulmányt a magyar papság helyzetéről. Az Új Ember 1972. október 15-i számában megjelent válasz szokatlanul heves bírálatban részesített, bár egyetlen állításomat — legalábbis lényeges állításomat — sem cáfolta meg. Az eavik, talán fő vád az volt, hogy miért a jelenről (az akkoriról) írok, és miért nem a jövőről. A tíz esztendeié számon kért jövő, a mostani jelen - úgy tűnik — valamennyi lényeges ki­jelentésemet igazolta. Mi történt az elmúlt tíz év alatt? Az egvik dunántúli egvhnzmeavében például 1963-ban 310 aktív pap működött (25 volt nyugdíias), 1979-ben pedig 206, tehát egy harmaddal csökkent az aktív papok száma. Egy másik, alföldi egyházmegye sematizmusa 1970-ben 424 aktív papot sorolt fel, 1980-ban pedig 351 -et. Tíz év alatt meghalt 91 fő, ebből 58 aktív, nyugdíjba ment 37 pap és 38-at szenteltek, tehát 384 aktív papnak kellene lennie, de csak 351 van. A hiánvzá 33 papot nem találtam sem a nyugdíiasok, sem a betegek, elhaltak, exkardináltak, külföldre tóvozottak között. A 10 évvel ezelőtti aktív papok 7 szá­zalékának, hogv úgy mondjam, egyszerűen nyoma veszett. Eltűntek. 1970-ben 3158 latin szertartású, aktív egvházmegvés pap működött hazánkban, 1979- 80-ban 2644. Ha minden úgv megy tovább egyházunkban, mint eddig, ha legalább annyi kispapot fognak szentelni, mint az elmúlt évek során, ha nem növekszik az egyes korcso­portokra iellemző halálozási aránvszám, ha nem mennek többen nyugdíjba és nem „szí­vódnak fel" többen, mint az elmúlt tíz esztendőben, akkor 1990-ben kb. 1500—1600 aktív római katolikus pap lesz hazánkban. Az említett tanulmány egvik hibáia az volt. hogv nem foglalkozott külön a szerzetesekkel és a görög katolikus papsággal. Ez utóbbiak száma ugyanis 1990-ben a jelenlegi 146 * A teológiai tanárok budapesti tanulmányi napjain (1982. jan. 23-26.) elhangzott vita­indító előadás. 85

Next

/
Oldalképek
Tartalom