Teológia - Hittudományi Folyóirat 16. (1982)
1982 / 1. szám - KÖRKÉP - Fila Béla: A világfelelősség lelkisége
egyiket nem lehet azonosítani a másikkal, a világ csak akkor egész és totalitás, ha az itt- létezésünkre irányul. Ittlétezésünk pedig akkor hiteles, ha nyitott a lét abszolút titka felé és köze van a világhoz is. A világ, az ittlétezés és a kettő egyseges kapcsolatÓDÓI kell megkísérelnünk a lét titkát kiszűrni (Sein und Zeit, 52—175. o.). A teológiai támpontot K. Rahner szempontjaiból merítjük. Különösen a krisztológia területén jelentkezett a világ teológiai értelmezése. Rahner Jézus Krisztus személyét a mai evo- lutiv világnézet keretei között értelmezte. Itt derült ki, hogy minden evilági létező egységet alkot; hogy mi az anyag, a világ, azt az ember oldaláról lehet csak értelmezni; a világi létezők aktív önteiülmú.asi képessége ad magyarázatot az evolúcióra; a természet es a szellemtörténet egységes, célirányos folyamat. Az így értelmezett világban talál önmagára az emoer, és eboen erthetö meg Jézus Krisztus istenemoeri személye es megváltói működése (Grundkurs des Glaubens, 180—202. o.). Más oldalról, Rahner a szeretet transzcenden- ciajaool, a szeietet toitetiensegenek szeneim igenyeool mutat rá a szeretet transzcendentális horizontjaDan megjelenő aoszolút isteni szeretette. Ezzel alapozza meg az istenszeretet és a teieoaiati szeretet evangéliumi tanítását (Schritten zur Theo.ogie, Vi. 277—298.). Megfelelő szellemi támpontok birtokában az egyház a 2. Vatikáni zsinaton hivatalosan is nyilatkozhatott az egyház és a mai világ kapcsolatáról. Az isteni és az emberi, evilági valóság újtajta tapasztalata a lelkipásztorj gyakonatoan új lelkiség kiindulópontja lett (Gaudium et spes konstitució). „Az egyház és a világ viszonyának története az egynáz fokozatos magára találásának története, amelynek során az egyház egyre inkább engedi a világot kibontakozni a maga világi mivoltában... a világnak isten részéről történő elfogadása nem más, mint a világ önálióságának, sajátos jelentőségének és függetlenségének elismerése és engedélyezése" (Teol. Kisszótár, 790. o.). A VILAGFELELÖSSÉG LELKISÉGÉNEK KÖRVONALAIT az előzmények után már határozottan megrajzolhatjuk. A világ egészéért érzett felelősség kialakított egy merőben humanista világétöszt is. A fölmerülő problémák és feladatok sok jószándékú embert arra késztetnek, hogy mérsékelje, vagy. ha szükséges, lemondást gyakoroljon hódító és birtok.ó programján. Hiány vagy szükségállapotban ne törekedjék átfogóbb és kizsákmányolóbb módszerek kidolgozására, hanem tartsa tiszteletben a természet lehetőségeit és határait. Az új életstílus igyekszik kikerülni a termelés és a fogyasztás szorongató bűvköréből. A mesterséges ökonómiai struktúrák bonyolítása helyett teremtő magatartásra igyekszik szert tenni, amely- lyel megőrzi, továbbviszi és beteljesíti a természet és az élet lehetőségeit. A humanista beállítottság tiltakozik minden jogtalan manipuláció ellen. Ha a természetet csak kihasználni és kiaknázni törekszünk, akkor beszennyezzük a természetet és megsértjük az emberi szabadságot. A nemes humanista törekvés hátterében már megjelenik a vallásos lelkűiét. Az önző és kizsákmányoló törekvés elidegenedéshez vezet, a magára hagyott kegyelem nélküli világ pedig pusztulásba zuhan. A vallásos tapasztalatban megjelenik a Teremtő szándékának tiszteletben tartása, a szabadság és a kegyelem összekapcsolódása, a keresztény életstílus hatékonysága. A humanista és a keresztény szellemű beállítottság találkozhatnak. A találkozásnak két feltétele van; az embernek ki kell emelkednie a mai veszélyes és bonyolult világhelyzetéből, rendet kell teremtenie önmagában és önmaga körül, el kell köteleznie magát az értelmes és biztató jövő távlatai felé, szavaiban és cselekvésében pedig hitelre méltónak kell lennie. Nemcsak az a fontos, hogy mit és miért mond bármit is valaki, hanem elsősorban, hogy egzisztencálisan hitelre méltó-e? Ennek feltételezésével lehet csak valamit komolyan venni, így lehet szó világétoszról és világfelelősségről. A fegyelmezettség, a lemondás, a tisztelet végső forrása a megtestesülés szent titka. Jézus jelenlétével megszentelte a világot, nyomában a keresztény ember a világot azért akarja átalakítani, hogy megszentelhesse és így a Teremtőnek visszaadhassa. Itt érzékelhetjük a humanista és a keresztény szemlélet lényeges különbségét is. A humanista beállítottság a világ végső kifejletéről semmit sem tud mondani. A keresztény ember viszont azért fordulhat Isten felé, mert előzőleg Isten Jézus Krisztusban személyesen fordult a világ felé. A vallásos tapasztalat kiváló közösségformáló erőként a családban és a különféle keresztény csoportokban is megjelenik. Kérdéses, hogy a humanista ember-ideál, az ember evilági kiteljesedése igazán megvalósítható-e? A kereszténység szerint az ember akkor is eléri legfőbb célját, az Istennel való kegyelmi kapcsolatot, ha netán az evilági körülmények tökéletlenek vagy szerencsétlenek lennének. HA A MEGVALÓSULÁS ÚTJÁT nézzük, akkor a világfelelősség lelkiségének kialakítása konkrét lelkipásztori gyakorlatot kíván. Először is számításba kell venni a strukturális elő- föltéte.'eket. Végérvényesen föl kell számolni az egyház evilági triumfalizmusának minden formáját, anyagi-erkölcsi és szellemi téren egyaránt. A megújult egyház a világ és az ember szolgálatára kíván lenni. Az egyháznak nagyon súlyos és jelentős mondani- és tenni33
