Teológia - Hittudományi Folyóirat 16. (1982)
1982 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Congar, Yves: A karizmatikus megújulás és a Szentlélek teológiája
lélekkel, az Isten magvával (semen Dei, szperma tou Theou). Igaz. az első Péter levélben (1,23) Isten magja a hitben befogadott szó: „Szeressétek egymást tiszta szívből, mert nem pusztulásra ítélt, hanem elpusztíthatatlan magból (szperma) születtetek újjá az Isten élő és örök szava által”. De itt nincs semmiféle ellentmondás. A hit és a Szentlélek szüntelenül egymással egyesül azért, hogy megszülessék és növekedjék bennünk Krisztus, így egyesült a hit és a Szentlélek Máriában is, amint Szent Ágoston mondja: „előbb hitével fogadta be, és azután méhébe" (prius concepit mente, quam ventre); és így egyesül bennünk is. Bőségesen tanúsítják ezt az Újszövetség szövegei: ,.A hitben fogadjuk be a Lélek ígéretét” (Gál 3,14; vö. 3,25; 5,5; Ef 1,13; ApCsel 15,8—9; 19,2; Jn 7.37—39). A kenet kifejezés is egyszersmind a hitnek a kenete és a Szentléieknek kenete. Krisztus az emberré testesült Fiú. és ez a Fiú teljesen az Atyáé (Jn 1.1; 14,12). „Az Isten elküldte a Fiát, aki asszonytól született és ő alávetette magát a törvénynek, hogy Isten fogadott fiaivá lehessünk. Mivel az Isten fiai vagytok, a Fia Lelkét árasztotta szívünkbe, oki őt így szólítja: Abba! Atya!” (Gál 4,4—6). A Lélek az Atyához való visszatérésnek a Lehellete. „Lehellet az ö neve”. De Szent János nevezi őt élő víznek is, olyan víznek, amely egészen az Istenhez szökell fel, az örök életre (4,14; vö. 7,37—39). Miért is ne idéznénk itt Antióchiai Ignácnak, a szent vértanúnak tanúságát: „Földi vágyamat ugyan keresztre feszítették..., de a bennem élő víz azt zúgja és így tör fel belőlem: .Jöjj az Atyához!’ (Rám 7,2)”. Ez az élő víz magának az Istennek a Lelke. Istenhez nem kapcsolódhatunk másként, csak Istentől eredően és Isten által. Nem juthatunk az Atyához csak úgy, ha befogadjuk azt a küldetést és ajándékot, amelyet a Fiú és a Szentlélek ad nekünk. Az egyiket éppen úgy, mint a másikat, ajándékba kapjuk — mondja a Szentírás. (A Fiúra vonatkoztatja Jn 3.16; Rám 8,32.) A Szentleiket azonban a Szentírás sajátos értelemben, személyesen is Ajándéknak nevezi.A Szentlélek így tehát eszköz, de ez az eszköz abszolút módon azonos jellegű céljával. Inkább azt kel.ene mondanunk: a Szentlélek Isten önközlésének a Valósága. Az Isten tehát nem kisebb reményt nyújt nekünk és nem csekélyebb ajándékot ad, mint saját magát. A Szent.élek az ajándékban megszemé- lyesült (hüposztaszisz) Isten. A Szentlé,ek az Istenben, az Istenen belüli közlések beteljesedése, annak a szubsztanciális közlésnek a beteljesedése, amely az Atyából indul ki. Bizonyos megre.eiés áll fenn, mivel Isten maga a Jóság, a Nagylelkűség, a Szeretet. Az, aki saját jósagát, életét, szeretetét közli a sajat képére alkotott teremtménnyel, mintegy a ve.e szemben auóval (a tükörképével). Ilyen jeientesDen togom tel Alexandriai Szent (_iiill kije.entesét: „A tökéletes ajándék nem más, minthogy elnyerjük a Szendétekben való részesedést" (Diai. a Szentháromságról, III. PG 75,844). A Szentlélek az Istenben, de bennünk is a beteljesedés, a tökéletesség. Az Újszövetség szerint O az eszkatoiogikus, azaz a végső, az Abszoiút Ajándék. Szent Péter Pünkösd tényét a „végső napok” megnyilvánulásaként jehemzi, idézve Joel prófétát (ApCsel 2,17). A Szentlélek az Isten Országának a kezdete. Amikor Jézus gyógyít, ördögöket űz, a Szentlélek által teszi és kijelenti: Isten Országa elközelgett hozzátok! A keresztények a Jézustól meghirdetett Isten Országát a Szentlélek megtapaszta.ásának és működésének kitejezésformáioan adják tovább: az Ur maga tevékenykedik, mint a Lélek (2Kor 3,15—17). Sok görög szentatya megtartotta néhány kéziratnak azt a változatát, amely az Atyához intézett „Jöjjön el a le országod!” helyett „Jöjjön el Szentlelked és tisztítson meg minket!" kifejezést használja. Ennek az országnak a csúcsa Krisztus közvetítésén felül az, hogy „Isten lesz mindenben a minden" (1 Kor 15,28). Ezeknek a Szent Páltól leírt szavaknak mélyebb értelmük és sajátosan végtelen távlatuk van. Minden vallásos lélek mindig is azt kívánta, hogy Isten legyen számára a minden: Isten legyen a fényessége, a békessége, az öröme, a szentsége, Isten legyen az imádsága ... Hallgassuk meg az öreg Szerápiont: „Aki megszólal bennünk, az az Ur Jézus és a Szentlélek. Ö az, aki himnuszokat énekel általunk” (Anaphora 2,4). Lisieux-i Teréz így ajánlja tel magát az irgalmas szeretet aktusában: „Arra kérlek Istenem, hogy te légy az én szentségem!” És az „Egy lélek történetében” ezt írja: „hogy úgy szerethessem az Istent, ahogy Ű szeret engem, ahhoz kölcsönbe kell vennem az Ö szeretetét". Nemde ez az, amit létrehoz a Szentlélek, Aki annyira érzékeny és olyan bensőséges, hogy már alig lehet megkülönböztetni vajon én vagy ö az, aki imádkozza: Abba, Atya! (A Gál 4,6-ban a Szentiélekről, a Róm- 8,16-ban mirólunk van szó); — ám nem sokkal később Szent Pál ezt írja: „Gyönyörűségünkben segítségünkre siet a Lélek, mert még azt sem tudjuk, hogyan kell helyesen imádkoznunk. A Lélek azonban maga jár közben értünk szavakba nem önthető sóhajtozásokkal. És Ö, aki a sziveket vizsgálja, tudja, mi a Lélek kívánsága, mert Ű jár közben a szentekért megfelelően Isten szándékainak” (Rám 8,26—27). Ez fantasztikusnak tűnik, mégis igaz. Az imádság által és a Szentlélekben való élet által magának az Istennek a vágyakozásával vágyódunk! Sőt, még tovább kell mennünk. Lisieux-i Terézzel idézhetem Szent Ágostont, Guillaume de Saint-Thierryt, Keresztes Jánost, Fénelont. 2
