Teológia - Hittudományi Folyóirat 16. (1982)
1982 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Congar, Yves: A karizmatikus megújulás és a Szentlélek teológiája
Ök mind azt mondják, hogy miután befogadtuk a Szentlélek ajándékát, azzal a szeretettel szeretünk, amivel az Isten szeret. De van erre vonatkozó részlet Szent Pálnál is: „Az Isten szeretete (az a szeretet, ami Istenben van) kiárad szívünkbe a nekünk ajándékozott Szentlélek által" (Rám 5,5). Még inkább emellett az állítás mellett szól Jézusnak önmagáról mondott szava Szent Jánosnál: „Szeressétek egymást, amint én szeretlek titeket... (13,34)” „ .. . hogy egy legyenek, amint mi egy vagyunk ... hogy az a szeretet, amelyet nekem adtál, bennük legyen" (17,22.26). Xavier Léon-Dufour atya kimutatta, hogy ezekben az igékben a „m i n t" szócska — görögül „kathósz" — nem csupán az utánozandó modellt jelenti, hanem a közölt energia folytonosságát is. Azzal a szeretettel szeretünk, amellyel az Isten szeret! Ez túlságosan szép és fenséges lenne? De ha ez az Isten ajándéka? Szent Ágostonnak mennyire igaza van: „mit adunk annak, akit szeretünk, ha nem önmagunkat?"; „Isten sem ad kevesebbet, mint önmagát"; „Istennel egyenlő ajándék az Ö Szentlelke". A Szentlélek az eszkatologikus ajándék, a mi abszolút Jövőnknek a záloga. Ennek most csak fog'alóját kaptuk meg. az egészen nekünk ígért (isteni) természetnek a kezdetét, de csak a kezdetét. Éppen ezért kell törekednünk, hogy most testben élve, Isten gyermekeinek életét éljük. Mivel nem félünk a magasztostól, ezért még idekapcsolok néhány, számomra kedves dolgot. Már máskor is hivatkoztam barátomnak, Oscar Cullmann-nak a Szent Pál imájáról írt tanulmányára. A Rómaiaknak írt levél 8. fejezetében — amelyet újból és újból elolvasok és, amely annyira ismerős a Megújulás csoportjai tagjainak is — az apostol a te-emtésről beszél az egész teremtésről, arról hogy miként vágyakozik és sóhajtozik a vajúdás fájdalmában. És benne mi is, akik magunkban hordozzuk a Szentlélek zsengéit... (18—25). Ez a részlet azok közé a megelőző és követő versek közé van beillesztve amelyek arról az imáról szó'nak, amelyet a Szentlélek jelent ki bennünk. Ö maga részesedik az egész teremtésben. Ez pedig azt je'enti, hogy a Szentlélek nemcsak bennünk imádkozik, hanem Ő sóhajtozik a világban, amely epedve várja a megváltást, a szabadulást. Ez a világ a maga módján imádkozik, anélkül, hogy tudna róla. De mi, akik mindezt tudjuk, mi a „megismerő kisebbség”, akik tudatosak vagyunk, mi vagyunk a megváltozott világ zsengéi. És mi gyűjtjük össze ezeket a sóhajtásokat, megadva azoknak az igazi alakját, imáinkkal mintegy a rakétát az igazi pályára irányítjuk. A Szentiélekről szóló könyvem második kötetének befejezésében megpróbáltam elmondani, hogyan látom én nap mint nap azt a doxológiát ami minden eukarisztikus könyörgésünket befejezi. Számomra a Szentlélek köti kévébe mindazt, ami szerte a világban az Istené anélkül, hogy tudnánk róla. és a Szentlélek vezeti vissza azokat az Atvához ebben a dicsőítő imában: „Krisztus, Aki á'tal, Akivel és Akiben a Tiéd mindenható Atyaisten a Szentlélekkel egységben minden tisztelet és minden dicsőség!" Ez az én mindennapi misém a világ felett. • • • És most szóljunk a karizmatikus Megújulásról. Közületek sokan ismerik ezt a Megújulást és részt is vesznek benne. A többieknek pedig felidézem, hogy mi is ez. De kiváló könyvekből is megismerhetik: így Wilkerson és Ranaghan-ék könyveiből, René Laurentin. Suenens bíboros és Monique Hébrard műveiből. A Megújulás kiindulása először is: feltétel nélkül önátadás az élő Krisztusnak a saját életünk nyomorúságának radikális átélésében. Azután feltárulás a Szentléleknek, aki által az élő Úr Krisztus működik. Gyermeki elfogadása mindannak, amit Isten általunk és bennünk tenni akar. Saját magunk bizakodó ráhagyatkozása azoknak a keresztény testvéreknek az imájára, akiket meglátogatott vagy, akiknél már otthont vett a Szentlé'ek. Itt tehát valami átalakulás történik. De ez nem megy egy csapásra, és nem is automatikusan. Az emberek élete lassan változik meg; béke és öröm tölti el őket és az imádságnak, különösen a dicsérő imának új megízlelése lelkesíti őket. Isten szavának új megismerése és az, hogy mások számára is békében és buzgón feltárulnak. Az imába való egyesültségnek megvan a maga sajátos stílusa. Ebben vagy összehangolódnak másokkal, vagy nem. Itt történik valami más is. Nem csupán „nyelveken való imádság vagy ének”, hanem olyan szavak is feltörnek, amelyek megvilágítják az életet (prófécia!), valamint lelki és testi gyógyulások is történnek. o l Megkérdezhetjük, vajon az ilyesmik miért éppen itt és nem máshol történnek (amint látni fogjuk.) Minden bizonnyal gondolhatunk arra is, hogy olyan magával ragadó erő van itt jelen, amely a csoportban utánzási jelenséget vált ki. Én magam személyesen nem tartozom a Megújuláshoz, de mégis hiszem, hogy a Szentiélekből élek. Ő az, aki megadja nekem az imádságnak és az Isten szavának ízét. Szívesen ismétlem az „új Teológusnak", Szent Simeonnak a Szentlélekhez intézett imáját: „Jöjj el, te nagy Magányos a magányoshoz, hiszen látod mennyire egyedül vagyok .. . Légy jelen vágyaimban, te ösztönözz, hogy vágyakozzam utánad...” 3
