Teológia - Hittudományi Folyóirat 16. (1982)
1982 / 3. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Tomka Ferenc: Hogyan jön létre a közösség?
gukat. A megoldás az, hogy az aktivitást igénylők számára a nekik megfelelő célt kell kitűznünk: például betegek, öregek látogatását stb. Ez a feladat legyen az ő közösségük létrehozója, illetve összetartója. A keresztény lelkülettel végzett szeretetszolgálat előbb- utóbb megtanítja imádkozni azokat is, akiknek ez eleinte nehezebben ment. És fordítva: az igazi keresztény imádságnak el kell vezetnie az embertárs konkrét szeretetéhez (vö. IJn 4,20-21). 2. Hogyan válik aktívvá egy nagyobb közösség? a) A nagyközösség veszélye A hagyományos lelkipásztorkodás általában nagyobb létszámú közösségekkel találkozik, foglalkozik. Nagynak számít nemcsak az egyházközség (amely általában csak nagyon tág értelemben nevezhető közösségnek), hanem a nagyobb hittancsoport, énekkar, ifjúsági csoport stb. is. — Ezekben a 20—40 fős csoportokban olykor nagy lelkesedés uralkodhat és kifelé megnyilatkozó tettekre, „demonstrációkra” is képesek. De aki közelebbről szemléli őket, alapvető gyengéjükre figyelhet fel: a kreativitás, egyéni kezdeményezés és önállóság hiányára. E csoportok és tagjaik valamiképpen a közösségvezető függvényei. Lelkesedésük arányos a vezető lelkesedésével. E tény szomorú igazolása az általános tapasztalat, hogy e csoportok többnyire csak addig élnek, amíg a jó vezetői képességekkel rendelkező közösségvezető vagy lelkipásztor összetartja őket. Ha a vezető eltávozik vagy a lelkipásztort elhelyezik, a csoport általában rövidesen széthullik. A mondottakból nem feltétlenül következik, hogy a nagy közösség eleve rossz. Amint hogy a család sem rossz azért, mert biztonságot nyújt a gyermeknek, illetve nem rossz az, hogy a családban a gyermek még nem érte el teljes önállóságát. De rossznak mondható a családi nevelés akkor, ha a gyermeket önállótlanságban tartja, ha nem törekszik arra, hogy lassacskán megtanítsa saját lábára állni. b) A nagyközösség önállósítása Mit tehetünk annak érdekében, hogy egy nagyközösség tagjai önállósuljanak? A kérdést egyaránt fel kell tenniük mind az élő, mind a már haldokló vagy szétesés szélén álló nagyközösségek vezetőinek és tagjainak. - Ha egy dologért mindenki felelős, akkor senki sem felelős érte — szokták mondani. Valóban, egy nagycsoport tagjaiban ösztönösen kialakulhat a csoport ügyei iránti közömbösség. Különösen olyankor szokott ez előfordulni, ha a csoport előtt nem áll egy olyan nagy feladat, amelynek megoldása a csoport minden tagjának teljes erőbevetését megkívánja. A csoport felelősségre ébresztése történhet új nagy cél kitűzésével, új feladatok adásával. A csoporttagok önállósításának feltétele azonban az, hogy a nagycsoportot kisebb — önálló cselekvésre képes — csoportokra bontsuk. A csoport életre keltése a gyakorlatban általában úgy kezdődik, hogy mindenekelőtt kiemeljük a nagyobb közösségből a legfele- lősebb egyének 3-7 tagú csoportját - az úgynevezett csoportmagot —, és ezekkel beszéljük meg a közösség ügyeit. E kiscsoport tagjai így megtapasztalják, hogy ők felelősek az egész csoportért. A felelősség megtapasztalása megnöveli felelősségérzetüket és elmélyíti egymás közti kapcsolataikat. így a nagy közösségen belül valódi kiscsoport jön létre. — (Ennek különálló léte ugyan általában nem ismert a nagyobb közösség tagjai előtt.) Ha a közösségvezető veszi a fáradságot, hogy sokszorozott figyelemmel forduljon a csoportmag felé, fáradsága százszorosán megtérül. Mert a megnövekedett felelősségű csoportmag kovász lesz a nagyobb közösségben, s rövidesen megemeli annak „felelősségérzetszintjét". — Távlatban a nagycsoport akkor válik majd igazán élővé, ha az egész közösség önálló feladatokkal rendelkező kiscsoportokból fog állni. c) A csoport fejlődésének állomásai A csoport belső életének és az érintett problematikának megértéséhez segítséget nyújt, ha megismerjük a csoport fejlődési sémáját. 1. A csoport — különösen a lelkipásztorkodásban ismerős csoportok — életének első korszakára az jellemző, hogy egy vezető köré egyének csoportosulnak. Ez az ún. „azonosulási fázis": A csoporttagok azonosulnak a csoport vezetőjével, valamiképpen annak hatása alá kerülnek. Erre indítja őket a vezető által eléjük tűzött cél, a vezető körül kialakuló csoport vonzása és a vezető egyénisége. 190
