Teológia - Hittudományi Folyóirat 16. (1982)
1982 / 3. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Muncz Frigyes: Betegség - gyógyulás
„Nem rendülhetek meg soha” (30. Zsolt. 7.) A 30. Zsoltár leleplező nyíltsággal szól az egészséges ember gőgjéről. A gőg tulajdonképpen hamis biztonságérzet, amit az ember magában hord, még akkor is, ha nem mondja ki: nem rendülhet meg az egészségem. Az egészséges ember néha szinte brutálisan juttatja kifejezésre mély meggyőződését, amint azt a 22. Zsoltár 7-9. verseiben panaszolja a szenvedő zsoltáríró (gúnyolódnak rajtam mind, akik látnak, ajkukat biggyesztik, fejüket csóválják: az Úrra bízta magát...). A sokféle babonás szokás is arra utal, hogy az ember mi mindenre képes, hogy ezt a biztonságát vagy vélt biztonságát megvédje. Még mágikus hatalmak segítségét is igénybe kívánja venni! Az emberiség — legalábbis az európai emberiség — még ma is az úgynevezett klasszikus, görög-római emberideál szellemi légkörében él. Ebben a légkörben a szépség és egészség a legfőbb jó és mindaz, ami nem illeszthető bele ebbe az antropológiába, száműzött, elnyomott, messziről elkerülendő. Ilyenek a betegségek, a fogyatékosságok és minden egyéb emberi nyomorúság. Ezekkel a jelenségekkel nem lehet semmit sem kezdeni. Ettől a megszokott elmélettől elszakadunk, ha a Bibliában tájékozódunk az emberképről. Ennek az emberképnek néhány vonását igyekszünk felvázolni. Mielőtt azonban rátérnénk, idézem A. Gide szavait, a liberális humanizmus egyik idevonatkozó megnyilatkozását: „Hiszem, hogy minden betegség kulcs, mely ajtókat nyithat meg nekünk. / Hiszem, hogy bizonyos ajtókat egyedül csak a betegség nyithat meg. / Makkegészségünk nem engedi meg, hogy mindent megértsünk. / Lehet, hogy a betegség elzár előlünk igazságokat; de másokat az egészség zár el előlünk vagy vezet el tőlünk annyira, hogy soha nem érdekelnek többé. / Senkit sem találtam a makkegészségesek között, aki bizonyos oldalról egy kicsit ne lett volna korlátolt, hasonlóan azokhoz, akik még soha sem utaztak; / és emlékszem, hogy valaki a betegségeket a „szegények utazásának" nevezte.” / „Rám nehezedett haragod” (88. Zsolt. 8. v.) A Szentírás arra tanít, hogy a betegség a bűnnel és ennek következtében „Isten haragjával" összefüggésben áll. Mindjárt hozzá kell fűznünk azonban, hogy az ok-okozati összefüggés ebben az esetben elégtelen magyarázat. Teológiai gondolatmenetünkből határozottan ki kell kapcsolnunk a természettudományokban alkalmazott ok-okozati kategóriát. Ilyen megnyilatkozások, mint például az idősebb Blumhard szavai: „Meg nem bocsátott bűn, betegség okává lesz’, nem értelmezhetők természettudományos alapon. Blumhard megállapítása hitbeli nyilatkozatként értelmezendő. Hit alapján lehet csak a kapcsolatot felismerni, bizonyos esetekben, az ember életében fellépő tény, a bűn és a bűn szellemi realitása között. „Ezért jól tesszük — figyelmeztet Thurneysen -, ha nem kauzalitásról szólunk, hanem megelégszünk azzal a megállapítással, hogy betegség és bűn között szellemi értelemben van összefüggés. ’ Nem természettudományos mechanizmusról beszélünk, hanem lelki-szellemi kapcsolatról, amikor a betegségről úgy szólunk, hogy az Isten ítéletének a jele az ember életében. így kell felfogni Pál apostol szavait az első Korintusi levél 16:56-ban és a Zsidókhoz írott levél 2:14-ben foglaltakat. A bűn nem oka a halálnak, de a bűn miatt minden emberi ténykedésben, az egész életben fájdalmasan érezhető a halál, az elmúlás jelenléte, az élettől való elszakadás kikerülhetetlensége. Az ember a betegség és a halál támadásai tüzében érzékeli, hogy bűnökkel terhelt és félnie kell attól, aki „a lelket is, meg a testet is el tudja pusztítani a gyehennában" (Mt 10:28). „Betegség és halál a végesség jele, amelynek az Istentől elidegenedett ember ki van szolgáltatva. Ez az elidegenedés gonoszsággá teszi a halált, a rombolás struktúrájává1 (P. Tillich). Aligha léphetünk tovább a teológiai gondolkodásban, anélkül, hogy ne tévednénk el a spekuláció útvesztőiben. Isten el is rejtőzik oz emberi kutatások elől. Ő „Deus abs- conditus" - rejtőző Isten is. - A betegség fogalmánál maradva, korunkra jellegzetes, hogy az kiterjedtebb, átfogóbbá lett, — előző korokéhoz képest. J. Hempel a betegség fogalmat „szimbolikusnak" tartja. Olyan jelenségeket fog össze, amelyek kívül voltak korábbi fogalmi határain, a testi bajok és sérülések empirikus jelenségein. A betegség fogalmi körébe tartoznak a lelki bajok és nyomorúságok is. Az általános szóhasználat ismer beteg házasságot, társadalmat, kultúrát, vallásosságot is. A betegség fogalmába tehát ma már szociális tényezők is szorosan beletartoznak. Isten „haragja" valóban nehéz, nagyon nehéz. Az Ó Testamentum betegség fogalmát így összegzi A. R. Johnson: „A halál szoros értelemben az élet leggyengébb formája, így az életben minden gyengeség a halál egyik formája." A betegség kifejezései, a testi-lelki bajok, a magány, a tehetetlenség, a társadalmi 183
