Teológia - Hittudományi Folyóirat 16. (1982)
1982 / 3. szám - KÖRKÉP - Kipke Tamás: A "legkisebbek" - és az egyház
Tényleg, miért keresnénk intézményt mindenáron. Persze, vannak karitatív intézméyei a katolikus egyháznak — ha nálunk itthon elenyésző számban is, annak történelmi-politikai okai vannak elsősorban. De nem az egyház-e az a korántsem elenyésző számú kis közösség, amely elfekvő kórházakat látogat, gondozási feladatokat vállal, vak testvéreinek Szentírást olvas? Nem az egyház-e az állami kórházban dolgozó ápolónő, aki férjével együtt vasárnaponként az éneklést vezeti a fiatalok miséjén? És nem az egyház-e az a pap, és az az orvostanhallgatónő, akik évek óta hosszú délutánokat töltenek hetente többször is az egyik budai, rokkantakat gondozó intézetben? Igenis, ők az egyház, amely, amint valóban részt akar vállalni a legkisebbek sorsából, azonmód meg is találja a helyét és a módját. Kipke Tamás A SZENVEDÉS ÉS A JOGTALANSÁG ellen küzdeni a világban: ez igazából mindenestül keresztény ösztönzés. De az az elképzelés, hogy a mások fölötti uralom vagy a jogrend megszüntetése szenvedés nélküli világot hozhat létre, az a vágy, hogy ezt itt és most elérjük, .. . ez az ember lényegének teljes félreismerése, mert a szenvedés nemcsak a birtoklás és hatalom egyenlőtlenségéből fakad. És nemcsak teher, amit az embernek le kell ráznia ... Az ember csak saját magának fájdalmas elviselésében, és az önzéstől a szenvedés árán felszabadulva találja meg önmagát, saját valóságát, örömét, boldogságát... Az ember, akit minden nehézségtől megmentettek, — elveszíti igazi mivoltát, önmagát. Az embert igazából semmi sem váltja meg, csak a kereszt, sajátmaga és a világ kínszenvedésének elfogadása —, azé a világé, amely Isten kínszenvedéséből nyerte el szabadulását. Joseph Ratzinger NEM ÚGY ÁLL-E A HELYZET, hogy napjainkban az emberek szégyellik magukat betegségük miatt? A lelki, sőt a testi betegek is csökkent értékűeknek tartják magukat és ezért szorongásban vannak. Nem a mi művűnk-e ez, mert valami módon a beteget személyében megaláztuk, méltóságától megfosztottuk. — Ám maga az orvos is fél attól, ha megbetegszik, hogy ez valami lefokozást jelent. Mikor magam is egy betegséget kaptam, amit nem titkolhattam, minthogy rosszul és nehézkesen járok, az az érzés vett rajtam erőt, hogy többé már nem vesznek teljes értékű embernek és hivatásomban is gátolnak. Csak nehéz lelki munkával tanultam meg, hogy a csökkentértékűség vagy az épség nem a betegségen múlik, hanem hogy mit hoz ki a betegségéből az ember. Végülis felfedeztem, hogy ez a betegség számomra bizonyos értelemben kegyelem lett, mivel elősegítette személyiségem növekedését. Csak akkor kezdtem megtanulni „helyesen járni", amikor már nem tudtam járni. Betegeim előtt egyszerre hitelreméltóbbá lettem és a velük való érintkezésem sokkal egyszerűbb és személyesebb lett. Erwin Ringel prof. székfoglaló beszédéből A NÉPEK MITOLÓGIÁIBAN gyakran találkozunk a szenvedő és meghaló, végül föltámadó isten (ek) történetével. Csakhogy ezekben a jelképes elbeszélésekben a természetben végbemenő évszakos változások drámai megszemélyesítéséről van szó ... Azért mégis csak van valami mustármagnyi igazság az ősi elképzelésekben. Valami korai ösztönös hit, meglátása annak, hogy Isten nem közömbös, szenvtelen szemlélője a mi szenvedésünknek. Jézus keresztje és halála mutatta meg igazán, mennyire jó irányban tapogatódzott már régóta az emberiség... A kinyilatkoztatás fényében a megtestesülés ismeretének teljes birtokában nem lehet többé Istent Krisztusnak és általában az emberiségnek szenvedésében való részvétele nélkül meghatározni. Isten üdvözítő szeretete teljesen más fénybe kerül, ha a kereszten, a szenvedésen át jut el hozzánk. Béky Gellért 1S1
