Teológia - Hittudományi Folyóirat 16. (1982)
1982 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Széll Margit: "Boldogok vagytok, hogy most sírtok..." (Lk 6,21)
könnyeit újra és újra meg kell tapasztalnunk, mígnem beépülnek az Istennel való egyesült- ség, bár rövid, de boldog állapotába. A könnyek kegyeimét nem önmagunkéit kapjuk, az kiárad, és minden szenvedő iránt részvétet kelt bennünk. Az Isten iránti örömkön nyekkel együtt feltörnek bennünk a felebarát iránti részvétkönnyek is, — amint Szent Pál tanítja: keresztény feladatunk „sírni a sírókkal, örvendeni az örvendezőkkel" (Rám 12,15). A kereszt alatt Aki már megismerte az Isten iránti könnyeket, az önzetlenül tud megsiratni másokat és élete a kereszt, a másokért való áldozat jegyében áll. A keieszt az a heiy, ahol a könnyező átéli istenközelségét és nem marad egyedül saját keresztjével. — Hol leszel boldog? — ké.di Sziénai Katalin. A kereszten a Szeplőtelen Báránnyal, ha az Ö dicsőségét és a lelkek üdvét keresed alázatos és szakadatlan imával. Aki a másikkal együtt hordozza a keresztet, azt Krisztus keresztje megerősíti. Krisztus keresztje a szeretet legsúlyosabb próbája. Amint Mária egyetlen fiát adta át Istennek, úgy a keresztények is a kereszt alatt hozzák meg legnehezebb döntéseiket, gyakran talán értetlenül, de válla.ják a legsúlyosabb kereszteket is. Saját áldozatvállalásuk egyre inkább fokozza együttérzésüket. Átélésük nyomán megérinti őket mások könnye vagy a könnyektől már kiszikkadt szemek könyörgő tekintete. És ilyenkor a keresztények nemcsak valamit adnak magukból, hanem sokan teljesen átadják magukat a nyomorúság enyhítésére. Olyan áldozatos hivatásokat vállalnak, mint napjainkban feréz anya az elhagyott, „a felesleges emberekért”, vagy Kaoul Follereau és fe.esege tett a nyomorult leprásokért és később felvette a harcot mindannyiunkért, mint az atomháború veszélyeztetettjeiért. Jól tudjuk, hogy a szeretet önátadása csak áldozatok árán történhet, aminél könnyeink sokszor kicsorau.nak. Az áldozat könnyei fokmérői a szeretetnek: a szeretet könnyei. A zsidó misztikus irodalom az ilyen áldozatot (áldozati adományt) korban-nak nevezi. A szó nemcsak áldozatot jelent, hanem azt is, hogy ennek árán „közelebb" kerülünk valakihez. AZ ÁLDOZAT árán az ember — 1. közelebb jut önmagához, olyannak ismeri fel önmagát, amilyennek Isten teremtette: szelleminek, nagyszerűnek, aki minden jóra képes; ugyanakkor esendőnek, függő létezőnek. Ez a tény újra meg újra megrendíti és könnyekre fakasztja. Az áldozattal az ember nemcsak közelebb kerüi önmagához, hanem megfeledkezik énje önzéseiről és — 2. könnyebben rátalál a másikra. Embertársainkkal együtt szenvedjük végig a fájdalmakat, kudarcokat és így ők is közelebb kerülnek hozzánk. A másikért könnyebben lemondunk saját javainkról, talán néhány nyugodt percünkről, amikor lehetőséget adunk o beszédre, hogy meghallgassuk őket, vagy még tovább menve, komoly áldozatok árán is megvédjük a rossztól, magunkra vállaljuk a rájuk nehezedő terheket. Átvesszük aggodalmaikat, keserveiket, részesedünk szomorúságukban. Az áldozattal tehát kölcsönösen közelebb jutunk egymáshoz. Az igazi barátság ára az áldozat, ezért mondják, hogy a barátság a nehézségekben mutatkozik meg igazán. — 3. Az önlemondás árán, a fe.ebarát szolgálatán keresztül az áldozat megerősíti Istennel való kapcsolatunkat, de ugyanakkor feltételezi is azt. A bibliai értelemben vett áldozat tehát nemcsak egyszerűen a részvétünk vagy a pusztán emberbaráti segítésünk eszköze, hanem annak a ténynek a tanúsága, hogy Isten közelében élve, valóban Jézus módján akarunk cselekedni. A FELEBARÁTI SZERETETNEK abszolút szükségszerűsége, az evangélium alapeszméje a keresztény aszkézisben egy ideig mintha háttérbe szorult volna. Az őszinte könnyek közötti elmélyült elmélkedés ma újra rádöbbent minket a szeretet értelmére. „Ha az ember kellő önismeretre tesz szert, ami az igazi könnyek eredménye — mondja Katalin — megtapasztaljuk, hogy Isten megelőzött minket a szeretetben. Ez a megtapasztalás jobban felszítja bennünk a szeretet készségét, és így lesz minden szeretet az istenszeretetnek egy bizonyos fajtája.” — Ez a szeretetkészség a kezdete a helyes önszeretetnek, az embertársak felé táruló szeretetnek; másként nem is beszélhetnénk szeretetröl, — a másikhoz csupán érdekből vagy öntetszelgésből fordulnánk. A bensőnkben felismert istenszeretetet képtelenek vagyunk viszonozni az Ajándékozónak, hiszen Őbenne soha meg nem fogyatkozik, hanem túlárad a szeretet. Jézus szavát kell ezért követnünk és csekély szeretetünket a felebarátra kell árasztanunk. Mégha keserű könnyeket is sírtunk a megbántásokért, boldog könnyekké váltak akkor, amikor megbán- tásaik és ridegségük ellenére segítjük őket, hiszen tudjuk, rajtuk keresztül Isten jóságát 18
